HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)

Full text search

HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ügyrendi bizottság kisebbségében a szabaddemokrata, a fiatal demokrata képviselők, az MSZP képviselője és a függetlenek képviselője szavazott az imént hallott határozat ellen, 5 szavazattal, 7 ellenében.
Véleményünk szerint a Házszabály 5. §-a garanciális szabályt tartalmaz. Ez a garanciális szabály éppen arra szolgál, hogy a mandátumigazolás kérdésében a lehető legrövidebb időn belül szülessen döntés az Országgyűlés előtt. Ez kiegészíti azokat a szabályokat, amelyek a mandátummal kapcsolatos vitákat rendezik.
Kónya Imre a bizottság ülésén elmondta azt, hogy ez egy vitatott mandátum volt, amivel mi is egyetértettünk. De úgy ítéljük meg, hogy a Magyar Köztársaság törvényei értelmében ezt a vitát bíróság előtt kell rendezni, és ezen vita rendezése megtörtént. A köztársaság Legfelsőbb Bírósága jogerős döntést hozott az ügyben, ezt a jogerős döntést a Magyar Köztársaság Országgyűlésének sincs joga felülbírálni. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Úgy látjuk, hogy a magyar nyelv szabályaival ellentétes jogértelmezés az, amikor az elnökasszony által olvasott paragrafust a bizottsági többségnek megfelelően értelmezzük. Ez a szöveg szó szerint így szól; hogy "A megbízólevelet az Országgyűlés választási és mandátumvizsgáló bizottsága vizsgálja meg." A konkrét esetben ez a vizsgálat megtörtént. Egyszer ezt a vizsgálatot elhalasztotta a bizottság, éppen arra tekintettel, mert a bírósági döntés még nem született meg. Amikor megszületett a bírósági döntés, akkor a Házszabály 5. §-ának (4) bekezdése értelmében a vizsgálat megtörtént. Az Országgyűlés elnöke a bizottság javaslatát az Országgyűlés legközelebbi ülésén ismerteti, és az Országgyűlés ennek alapján határoz, tehát az Országgyűlés a bizottság javaslata alapján határoz, és nem más vélemények alapján. Amikor tehát ennek alapján határoz, akkor csak a bizottság véleménye alapján hozhatott volna határozatot az Országgyűlés.
Változatlanul fenntartom azt, amit a bizottság ülésén is elmondtam, hogy az ügyrendi kérdésben való felszólalást a Házszabály 45. §-a szabályozza, és ez csak – szó szerint idézem – "a tárgyalt napirendet érintő ügyrendi kérdésben lehet ügyrendi hozzászólást kérni." Napirend előtti kérdésekben, és láthatjuk valamennyien a kiadott iratból, hogy ez nem napirenden levő kérdés, hiszen a napirendet még nem is kezdtük el a mai ülésünkön, ez egy olyan kérdés, ahol nem lett volna helye ügyrendi kérdésben szót adni Kapitány képviselő úrnak. Ennek megfelelően nem lett volna helye erről a kérdésről szavazni, és ennek alapján a kisebbség véleménye az, hogy az a döntés, amely elhalasztotta a mandátum igazolását, ellentétes a Házszabállyal, és ilyen értelemben semmis döntés. A Háznak véleményünk szerint döntenie kellene a mandátum igazolásáról.
Szeretném azt is elmondani, hogy – a bizottság ülésén is kifejtettük ezt az álláspontunkat – a Háznak ez a döntése veszélyes precedenst teremt több tekintetben is. Veszélyes precedens, hiszen ezen túl bárki joggal kérheti napirend előtt az ügyrendi hozzászólás jogát, és a napirend előtt hosszas ügyrendi csatározások fognak zajlani. Veszélyes precedens ezen túlmenően azért, mert az Országgyűlés döntésével lép túl a Házszabály és az Alkotmány keretein, és veszélyes azért, mert egy jogerős bírói döntés végrehajtását, amelyben minden fél betartotta a törvényeket, akadályozza meg az Országgyűlés. Annak ellenére mondjuk ezt, hogy személy szerint én például nem örülök annak, hogy a Torgyán képviselő által delegált Kisgazdapárt az a Kisgazdapárt, de ez nem változtat a jogi helyzeten.
Tehát, tisztelt Képviselőtársaim, mostantól bármely magyar állampolgár hivatkozhat, ugyanúgy, ahogy a Kapitány képviselő úr által képviselt csoport hivatkozott arra, hogy ugyan megvan a jogerős döntés, de még a rendkívüli jogorvoslatra van lehetőség. Minden bírói döntés után nyitva áll a rendkívüli jogorvoslat, ez a Magyar Köztársaság jogbiztonságának aláásását is jelenti, a Ház szerintünk nagyon hibásan jár élen a jogbiztonság fellazításában ezzel a döntéssel.
A kisebbség véleménye tehát összefoglalva, hogy az iménti döntések, az elhalasztása a döntésnek házszabályellenes volt, formai hiba volt az ügyrendi kérdésben szót adni, formai hiba volt az ügyrendi kérdésben szavazást elrendelni, és súlyos formai hiba volt ezt követően a Házat nem a választási és mandátumvizsgáló bizottság javaslata alapján szavaztatni, hanem más javaslat alapján, mert az 5. § értelmében csak ez lett volna a házszabályszerű döntés.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me