DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a tisztelt Ház nem tudta komolyan venni az 1990. március 25-én és április 8-án tett választási ígéreteit, és figyelmen kívül hagyta azokat, amiket választóinak ígért, így nem történt meg a társadalom által annak a garanciának a beépítése, amely a tulajdon – végső soron – nemzeti és társadalmi megőrzését jelentette volna.
A magam részéről szót emeltem még 1990 májusában a munkástanács-törvény megalkotásáért és azzal aposztrofáltam, befejező szavaimmal a mondanivalómat, hogy a tisztelt Ház minősíti magát azzal, hogy milyen munkástanács-törvényt hoz. Minősítette magát: nem hozott munkástanács-törvényt. Most, miután ez a kérdés eldőlt, és itt vagyunk, egy lóvá tett ország kellős közepén, ezért bekövetkezik az, hogy a munkavállalói részvényprogram tele van ellentmondásokkal. Tele van ellentmondásokkal, mert nem adja meg a módot, hogy valóban jogszerűen és törvényesen, a munkásság részese lehessen a tulajdonlásnak, legalább olyan erkölcsi formában, amely erkölcsi formában részese és szenvedője volt az elmúlt 45 év diktatúrájának –, és azt az államosított vagyont mégis csak a maga módján működtette és a mai napig megőrizte.
Tulajdonképpen amikor idáig jutottam, el kell mondanom azt is, hogy az első kárpótlási törvénynek az ellentmondása is most ér utol. Goldberger Friderika hazautazott Magyarországra, és a Margitszigeten egy interjúban igen mérsékelt módon adott hangot annak, hogy ő igényt tart a személyét megillető tulajdonrészre. Ez a fantasztikus mérséklet, ez a fantasztikus higgadt, nyugodt hangvétel magában tartotta azt, hogy Goldberger Friderika lemérte: ő nem tudta megvédeni azt a vagyont, aminek ő egyébként vér szerint is és erkölcsileg is örököse lenne, nem tudta működtetni, nem tudta megvédeni a különféle megszállóktól, a különféle terroristáktól – tehát őt veszteség érte. És amíg ő ezt a veszteséget elismerte, akkor merül fel annak a lehetősége, hogy valahol, a sor végén, a tulajdonlást illetően ott vannak azok a munkástömegek is, munkavállalói tömegek is, akik a sor végén ott vannak jogos erkölcsi és jogi igényükkel. Egyemberként, alanyi jogon alkotott jogosultságokkal is.
Ezt most már, jelen esetben ez a benyújtott törvényjavaslat összes halmazatával a módosító indítványoknak, nem tudja rendezni.
Tekintettel arra, hogy a kész és tényhelyzetet kénytelen vagyok elismerni, nincs pozícióm, és nemcsak nekem, hanem a közösségeknek sincs pozíciójuk, hogy bizonyos szempontból változtassanak, éppen ezért a menteni menthető alapon szeretném, ha a Parlament arra a bölcsességre, arra az álláspontra helyezkedne, hogy kellő kritikával szűrné át képviselői felelősségével mind a benyújtott javaslatot, mind a módosító javaslatokat, és még a részletes vitában is segítve, hogy lehetőleg minél tisztességesebb törvényalkotás jöjjön e tárgyban létre.
Én ilyen körülmények között tudnék csak valamennyire is, szerény képességemmel részt venni ebben a vitában és a törvény megalkotásában, és ugyanezt ajánlom a tisztelt képviselőtársaim figyelmébe; valamint annak a konzekvenciának a levonását, ami minket a hátralévő két évben még kötelez, hogy előbb-utóbb szembe kell nézni azokkal a mulasztásokkal, azokkal a hibákkal, amiket az előző két évben elkövettünk, és lehetőleg a hátralévő két évben még valamennyire megfelelni annak a választásnak, annak a választási ígéretnek, amelynek alapján minket e Parlamentbe küldtek.
Még egyszer ennek felemlítésével ajánlom a tisztelt Ház minden egyes tagjának figyelmébe, hogy lehetőleg kellő módon értékelve az egyes javaslatokat, minél jobb törvényt hozzunk létre.
Valamint egyetértek Lotz Károly SZDSZ-es képviselő úrnak azon álláspontjával, hogy valóban olyan szoros összefüggés van a szóban forgó három törvényjavaslattal, sőt a vagyonpolitikai irányelvekkel, hogy én is indokoltnak tartom, hogy az elnök úr a mai nappal még ne zárja le az általános vitát. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
