ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Ezek után javaslatot teszek a ma kezdődő ülés tárgysorozatára.
Először: a munkavállalói résztulajdonosi programról szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk a 3630-as szám alapján.
Majd az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló javaslatot az 5166-os szám alapján.
Majd a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályai módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az 5199-es szám alapján.
Ezt követi a lágymányosi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat megvalósításáról szóló határozati javaslat az 5240-es szám alapján.
Majd az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok kiegészítő állami támogatásáról szóló törvényjavaslat a 4968-as szám alapján.
Majd a közalkalmazottakról szóló törvényjavaslat tárgyalása a 3361-es szám alapján.
Majd az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat a 3413-as szám alapján.
Majd a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról, illetve az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről, illetve az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó törvényekkel összefüggő jogszabályok módosítását indítványozó törvényjavaslatok tárgyalása a 4972., a 4973., a 4974-es számú javaslatok alapján.
Majd a helyi önkormányzatok 1992. évi címzett és céltámogatásáról szóló törvényjavaslaté az 5052-es szám alapján.
Ezt követi az interpellációk és kérdések sora.
Megkérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket a szavazógomb mellett. (Megtörténik.) Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az ülés tárgysorozatára tett javaslatomat. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés – 4 államtitkári szavazattal – 211 szavazattal 2 ellenében 1 tartózkodás mellett a tárgysorozatra tett javaslatot elfogadta.
Emlékeztetem önöket, hogy a napirendi pontok megtárgyalása lehetőség szerint a napirendi javaslat mellékletében szereplő ütemezésnek megfelelően történik.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me