FÜZESSY TIBOR, DR. a KDNP képviselőcsoportjának vezetője:

Full text search

FÜZESSY TIBOR, DR. a KDNP képviselőcsoportjának vezetője:
FÜZESSY TIBOR, DR. a KDNP képviselőcsoportjának vezetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendelkezésemre álló két perc túlságosan rövid ahhoz, hogy mélyebb vitába bonyolódjak a vallásszabadság fogalmának az értelmezéséről és a vallásszabadság gyakorlati megvalósulásának és megvalósíthatóságának a követelményeiről. Még arra is kevés ez az idő, hogy a sok és a kevés fogalmáról vitába bonyolódjak, így készségesen elismerem, hogy igaza van Horn elnök úrnak akkor, amikor ugyanazt a műsormennyiséget, amelyik egyik szempontból kevésnek tűnik, a másik szempontból soknak minősítse.
Ami az egyházak részére és az egyházak mögött álló vallásos tömegek részére kevésnek bizonyul és kevésnek minősíthető, az – készségesen elhiszem – az MSZP és az MSZP vezetősége részéről talán valóban túlságosan sok. (Taps a kormánypártok soraiban.)
A sok és kevés fogalmát a modern médiatörvények és az államok és egyházak közötti megállapodások egyáltalában nem is használják. Általában a megfelelő, az elegendő fogalmakat használják, amely megfelelő fogalom azt jelenti, hogy az igények és a követelmények a hallgatók és a nézők igényei szempontjából megfelelők. A kérdésben tehát az a döntő, hogy az egyházak és az egyházak mögött álló vallásos tömegek igényei szempontjából mi a megfelelő mennyiségű és mi a megfelelő minőségű műsor.
Valóban, ezt a kérdést a Parlamentben eldönteni nem lehet.
Egyetértek azzal is, hogy ebben a kérdésben az egyházaknak és a médiáknak kell tanácskozniuk, ez a tanácskozás most létrejött, de hogy a beleszólásunk nem volt hiábavaló, azt mutatja az, hogy anélkül ez a tanácskozás és megbeszélés és konszenzusra való törekvés talán soha nem jött volna létre, mivel mindaddig, ameddig a politika ezen a területen meg nem jelent, addig az egyházaknak a kérése és az egyházaknak az igénye a tömegtájékoztatási eszközök felé teljesen hiábavaló és pusztába kiáltott szónak bizonyult.
Én, amikor a politikát tanultam, még valóban csak három hatalmi ágazatról emlékezett meg a politikatudomány, de a modern politológiai tankönyvek a pluralista állam hatalmi tényezőiként ismerik el a tömegtájékoztatási eszközöket is és a társadalmi szervezeteket is, közöttük az egyházakat. Sem a médiákat, sem a társadalmi szervezeteket a politikai hatalmi tényezők közül kizárni nem lehet. Az ezek közötti érintkezések és az ezek közötti véleménycserék is igenis a politikai élet területére, a politikai élet szférájába tartoznak.
Változatlanul helyesnek tartom, és fenntartom a jogot – nemcsak a Kereszténydemokrata Néppárt számára, hanem – valamennyi párt és valamennyi politikai tényező számára, hogy ezekben az igenis politikai területre tartozó tényekbe, eseményekbe és folyamatokba beleszóljon.
Ami a Kereszténydemokrata Néppárt konkrét beleszólását illeti a Televízió és Rádió vezetőségébe, a dolog elintézése egyszerűbb lenne, ha valóban az lenne a helyzet, amit Horn Gyula elnök úr említett, vagyis hogy ezeknek a szerveknek a vezetőit a miniszterelnök nevezné ki. Sajnos, nem így van. (Közbeszólások balról: Sajnos? – Dr. Orbán Viktor: Hála Istennek!) A miniszterelnök úrnak tehát nincs joga visszahívni, és a kormánykoalíciónak nincs lehetősége arra, hogy saját kebelében intézze el ezt a problémát. (Zaj az ellenzék padsoraiból. – Dr. Orbán Viktor: A mi szívünk is ezért vérzik.) Ezért a pártunknak nincs más lehetősége, mint azt követelni, hogy ezek a vezetők saját maguk vonják le a tévedéseik és a megkérdőjelezhető, legalábbis helyenként hiányos munkájuknak a következményét, vagy pedig a kérésünk a köztársasági elnök úrhoz irányul, akinek valóban joga van arra, hogy ezeknek a szerveknek a vezetőit visszahívja. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me