LUKÁTS MIKLÓS (KDNP)

Full text search

LUKÁTS MIKLÓS (KDNP)
LUKÁTS MIKLÓS (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én Horn Gyulának csak két megjegyzésére szeretnék reflektálni. Az egyik az, amikor próbált felvázolni egy mechanizmust, ami szerint ezeket a volt egyházi ingatlanokat vissza kell juttatni az egyházakhoz. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezt a mechanizmust a tavaly elfogadott, a volt egyházi ingatlanok tulajdonviszonyának rendezéséről szóló törvény egyszer már szabályozza, tehát nem szükséges új mechanizmusokat kitalálni. Ennek a lényege az, hogy a művelődési és közoktatási miniszter először felszólítja az érintett feleket – tehát az önkormányzatot, illetve az egykori tulajdonost –, hogy próbáljanak meg megegyezni, és ha ez nem megy, akkor kerül az elé a bizottság elé, amelynek tagjai részben egyházi személyek, részben a Kormány képviselői, és, hogyha önkormányzati tulajdont érint, akkor az önkormányzat képviselője is jelen van.
A másik megjegyzés a feszültségekkel kapcsolatos, azokkal a feszültségekkel, amelyek ilyen esetben keletkeznek. Hogy mi az oka ezeknek a feszültségeknek, az természetesen nézőpont kérdése. Az az oka a feszültségeknek, hogy az egyház szeretné ismét működtetni azokat az intézményeit, azokat az iskoláit, amelyek egykor a tulajdonában voltak, vagy az a feszültség oka, hogy ezeket annak idején egy tollvonással elvették az egyházaktól? Én azt hiszem, hogy ez a feszültség igazi oka. (Taps.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me