SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:

Full text search

SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Engedtessék meg, hogy egy-két gondolat erejéig visszatérjek a Szalay képviselő úr által elmondottakhoz.
A kérdés jobb megértéséhez szeretném elmondani, hogy mindazóta, hogy Európa országútjai mind terheltebbé válnak, szinte azt lehet mondani, évről évre visszatérően és mind több országban szinte állandó harc folyik a nehézteher-forgalmat lebonyolító kamionosok és a környezetvédők között. Elég, hogyha csak az Alpok útjaira gondolok, vagy legutoljára a Cseh és Szlovák Köztársaság, valamint Németország határán fennálló nehéz helyzetre gondolok, tehát hogy mind több országban és mind többször milyen terhelést, milyen környezetszennyezést jelentenek egyes adott térségeknek a megnövekedett kamionforgalom okozta károk.
Ennek köszönhetően folyamatos problémát jelent, és tulajdonképpen folyamatos tiltakozó akciókat valahogy annak az elérése, hogy ezt a kimondottan káros környezetszennyező hatást hogyan és miként lehetne mérsékelni. Ezért is folyik az országok között a nemzetközi tárgyalásokon, a kétoldalú tárgyalásokon – amikor a nemzetközi fuvarengedélyek kontra útvonalengedélyek számát meghatározzák – nagyon kemény tárgyalássorozat azért, hogy mely ország milyen mennyiségű kontingenssel rendelkezzen.
Szeretném megmondani, hogy ezeken a tárgyalásokon nemcsak a tárgyaló, tehát a másik ország érdekeit kell figyelembe venni, hanem a saját, tehát a magyar érdekeket is képviselni kell. Tehát a magyar érdekek képviselete ugyanúgy a feladatunkhoz tartozik, lett légyen az tulajdonképpen a fuvaroztatók oldaláról, vagy pedig lett légyen az a környezetvédők oldaláról.
Tény, hogy a tranzitdíj, amely eredetileg 1,50 volt, egy nagyon fogékony kérdés, a környezetvédelem kérdése miatt került megemelésre. Én úgy érzem, hogy ennek ellenére a Parlament nem hibázott. Mint ahogy nem hibázott abban sem, hogy december 23-án lett ez bejelentve és elfogadva, és január 1-jén bevezetve, mert a vám tulajdonképpen nagyon rugalmasan kezelte anélkül, hogy maguknak az úton lévő kamionsofőröknek vagy kamionoknak ebből a kérdésből fennakadása lett volna. De az egész kérdést úgy kezelni, hogy ez a görög fuvarozók részéről egy nemes bosszú, ezt egészen egyszerűen furcsának és érthetetlennek tartom, és nagyon sajnálom, hogy a magyar Parlamentben ilyen kifejezés, ilyen gondolat elhangzik.
Ezt szerettem volna elmondani. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me