SZALAY GÁBOR (SZDSZ)

Full text search

SZALAY GÁBOR (SZDSZ)
SZALAY GÁBOR (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Siklós Miniszter Úr! Elnézést, hogy visszaélek türelmükkel és az idővel, nem szándékoztam a viszonválasz lehetőségével élni. Azonban a miniszter úr utolsó mondata meggyőzött arról, hogy nagy hiba lenne, ha nem ezt tenném, mert úgy látom, az egyik általam alkalmazott kifejezést totálisan félreértette. Lehet, hogy félreérthető volt. A nemes bosszút természetesen én – és a szövegkörnyezetből ez, azt hiszem, egyértelműen kitetszik – ironikus felhanggal kívántam említeni. Ha ennek az értelme nem jött ki, akkor elnézést kérek. És megerősíteném, hogy természetesen szó sincs arról, mint hogyha én egyetértenék és csodálnám a görögöknek ezt a nagyszerű tettét. Nem. Pont az ellenkezője igaz.
Mármost ami a környezetvédelmi bizottság általam igen tisztelt elnökének a hozzászólását illeti; én nem kívánom egy pillanatig se hibáztatni a környezetvédelmi bizottságot. Magam is a hozzászólásomban – ha jól emlékszem – elég alaposan, hosszan kiemeltem azt, hogy mennyire érthető a környezetvédőknek azon meggondolása, hogy a nemzetközi tranzitforgalom túlterheli a magyar környezetet, és hogy ez ellen valami módon védekeznünk kell. Kiemeltem azt is, hogy egy teljesen jószándékú indítványról van szó. Minthogy arról van szó, én nem kívánok hibáztatni senkit, se a Kormányt, se a Parlamentet.
Arra azonban fel szertném hívni a figyelmet, hogy az olyanféle beállítások, mint hogyha szegény Kormánynak most vért-verejtéket izzadva kellene kimosnia a Parlament szennyesét, ez egyszerűen nem igaz, nem felel meg a tényeknek, és ezt én visszautasítom. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me