TARNÓCZKY ATTILA (MDF) a napirendi pont előadója:

Full text search

TARNÓCZKY ATTILA (MDF) a napirendi pont előadója:
TARNÓCZKY ATTILA (MDF) a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Látva önöknek, illetve a tárggyal foglalkozó négy bizottságnak a fogadókészségét indítványom iránt, úgy gondolom – és remélem, nem tévedek –, hogy nincs szükség – elnézést kérek előre a kifejezésért – a Ház további "megdolgozására". Megjegyzem, hogy az adott körülmények erre nem is lennének alkalmasak.
Azt azonban szeretném leszögezni, hogy az indítvány esetleges elfogadása azzal járna, hogy mindazok, akik felmondása december 29-e, a módosítás hatályba lépése előtt történt, és a felmondási időbe beleesik a december 29-ei dátum, az elfogadástól, megjelenéstől számítottan jogosultakká válnak munkanélküli járadékra – még akkor is, hogyha most ez nem igaz a végkielégítés intézménye miatt.
Engedjék meg egy-két mondattal a pontosítás magyarázatát! Két ponton történt ez. Az egyik esetében vétlen vagyok, ugyanis az történt, hogy időközben a társadalombiztosítási törvény keretében már hozzányúltunk ehhez a bekezdéshez: egy olyan mondat-kiegészítés került be, amely fontos és előnyös a munkanélküliek számára. Nem szeretném tehát azt az érzetet kelteni, hogy ezt elhagyni szándékozom.
A másik esetben, elsősorban az alkotmányügyi bizottság jogászainak szelíd nyomására, az "amenynyiben" szót "és"-re cseréltem. Mentségemre szolgáljon, hogy ha önök, kedves jogász képviselőtársaim, a Parlament botanikusai, akkor én egy vagyok a kertészek közül…
Komolyra fordítva a szót: én nagyon örülök, hogy a Parlament meglehetősen lomha gépezete, úgy tűnik – és nem szeretném elkiabálni –, gyorsan feldolgozza ezt az indítványt. Köszönöm eddigi támogatásukat, és kérném a továbbiakban is, egész az utolsó pillanatig, a szavazógomb megnyomásáig.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me