TÖRÖK GÁBOR, DR. (MDF)

Full text search

TÖRÖK GÁBOR, DR. (MDF)
TÖRÖK GÁBOR, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 4893–4895-ös számon módosító indítványokat nyújtottam be az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvényjavaslathoz. Módosító javaslataim érdemben két fő csoportra oszthatók.
Az első a termékdíjak összegére, a másik csoport a termékdíjak felhasználására vonatkozik. Az első csoportban a termékdíjat óhajtom kiterjeszteni a repülőgép-hajtóanyagokra. Ez nem érinti a lakosság széles köreit, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a repülés okozta környezeti károk, zaj, üzemanyag-szennyezés, égéstermék-szennyezés, ózonréteg-károsodás – ahogy Fekete Gyula képviselőtársam itt ezt részletesen elmondta, erről nem óhajtok szólni ismételten – is mérsékelhetők legyenek. Számszerűen a repülőbenzint a 92-es motorbenzinnel veszem egy kategóriába, mivel az ólomtartalma ehhez közelít legjobban, ami literenkénti 50 fillér környezetvédelmi termékdíjat jelent.
A kerozinra literenként – amint Fekete Gyula képviselőtársam említette – 20 fillér termékdíjat javaslok. Ez arányos a gázolaj és a kerozin kéntartalmának különbségével, ehhez kérem a tisztelt Ház támogatását. Annál is inkább tartom ezt fontosnak, és magam kompetensnek ebben a dologban, hiszen választókörzetem, Ferihegy környéke rengeteget szenved a zajtól, és a tavalyi évben egyetlen fillér sem jutott a zajvédelmi program folytatására. Úgy érzem, ezért is igen fontos lenne a termékdíj kiterjesztése valamennyi repülőgép-hajtóanyagra.
Módosító javaslataim többi része a befolyt termékdíj felhasználására vonatkozik. Törölni kívánom, hogy a termékdíjat csak a közúti közlekedéssel kapcsolatos környezeti károk mérséklésére lehessen felhasználni. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a termékdíjból elsődlegesen lehessen finanszírozni a közlekedésmorált javító intézkedéseket. Lényeges, hogy a pénzből jusson a közlekedés szennyezésével összefüggő egészségkárosodások megelőzésére, speciális módszereket is igénylő diagnózis-felállításra és a betegség utáni rehabilitációra.
Noha magam minden további áremelkedésnek megrögzött ellensége vagyok, sokkal szívesebben venném, ha a termékdíj összegével az üzemanyagok általános forgalmi adója paralel csökkenne, ennek ellenére a termékdíj bevezetését, mint fogalmat is javaslom. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me