ZSUPOS LAJOS, a mezőgazdasági bizottság előadója:

Full text search

ZSUPOS LAJOS, a mezőgazdasági bizottság előadója:
ZSUPOS LAJOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat lényegét Cséfalvay Gyula képviselőtársam részletesen elmondta; megoldást próbál adni egy olyan kétségtelenül neuralgikus pontra, az átalakulásra, ami meglehetősen nehéz dolog.
A bizottsági vitában lényegében a törvényjavaslat támogatói ezzel kapcsolatban elmondták azt, hogy a jelenlegi állapot, amikor csupán a papírhoz jut hozzá, a vagyonrészhez, és nem konvertálhatja ezt a vagyonrészt vagyontárgyra, ez a mai körülmények között azzal járhat, hogy a szövetkezetek egy része, amelyik éppen vissza akar ezzel élni, erre nem fog fizetni osztalékot, tehát effektíve ingyen használja a szövetkezet azt a vagyontárgyat, hisz nem köteles rá osztalékot fizetni. De ha tovább sarkítjuk ezt a folyamatot, azt is megteheti, hogy szabályszerűen feléli ezt az egész vagyont, s ezzel mintegy el is úszott az egész vagyonrész, és ez kétségtelenül így igaz.
Az előterjesztésben elhangzott az, hogy ezen túlmenően a tulajdonosnak biztosítani kellene normális körülmények között a tulajdonhoz való hozzáférést, a tulajdonnal való rendelkezést.
(19.30)
Ez volt az egyik oldalnak, a támogatóknak a véleménye. A másik oldalról viszont elhangzott az, hogy a szövetkezetek a jelenlegi állapotukban a mai szövetkezeti vagyonnak a kívülállók és a tsz-nyugdíjasok összesen 45-75%-ban a tulajdonosai. Amennyiben ez a törvény életbe lép, és beindul valóban az a folyamat, ami egyébként elképzelhető, hogy beindul: a kívülállók kiveszik ezeket a vagyontárgyakat, akkor ez a szövetkezet gyakorlatilag megszűnt szövetkezetnek lenni, mert minden olyan vagyonrésze, vagy legalábbis lényegi vagyonrésze, ami a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen, a magánosok kezébe kerül.
A vita a bizottságban gyakorlatilag eldöntetlenül végződött, rosszul mondom: nem eldöntetlenül, hanem közel eldöntetlenül végződött, de 8:7 arányban megszavazta a bizottság a törvényjavaslat támogatását … (Dr. Kis Zoltán és Juhász Pál: Általános vitára bocsátását) …, általános vitára bocsátását – így van. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me