ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP)
ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP)
ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tartozom azzal a tájékoztatással, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában ma délután, 13 órától 18 óráig - tehát öt órán keresztül - hatpárti egyeztetés volt, a szövetkezeti törvény témakörében. Úgy néz ki, hogy négy téma körül folyt a vita, mint fő rendezőelvek körül, és ebből három témakörben teljes konszenzus alakult ki. Egy témakörnél még javítanivaló van, de nem tartom lehetetlennek az elhangzottak alapján, hogy a hatpárti konszenzus holnap délelőtt meg fog születni. Ebből eredően nem lesz akadálya annak, hogy még július 15-e előtt hatpárti konszenzussal törvény szülessék ebben a Házban. (Közbeszólás: Hét az a hat párt!)
Ezt azért említem meg, hogy jelezzem: miközben a legkülönbözőbb irányból szakmai észrevételek hangzanak el - kívülről és belülről -, van egy szakmai erő itt, e Házban: bírják pártjaik megbízatását, arra törekszenek, hogy a mezőgazdaság működőképességének biztosítása mellett az üzletrész-tulajdonosok védelme is megvalósuljon - és nemcsak a tulajdonosok védelme, hanem a tulajdonuk védelme is.
Ezt elöljáróban kötelességem volt elmondani, hogy miközben itt észrevételek, felszólalások hangzanak el, párhuzamosan egy megalapozott szakmai, szakértői munka folyik a politikai érdekegyeztetéssel egyidejűleg. (Németh Béla Zsiros Gézához fordul.)
Képviselőtársaim, ennek ellenére és ennek alapján elhangozhat itt - mint az egyik képviselőtársam fölvetette -, hogy érdemes-e akkor itt, a Házban szakmai vitát folytatni. Azt mondom, hogy igen, mert azok a kollégák, akik ebben a munkában részt vesznek, itt ülnek a Házban most is, és lehetséges, hogy olyan szakmai és politikai segítséget kapnak ehhez a munkához, hogy a holnapi nap folyamán még nagyon sokat tudnak érdemben tenni az egyeztetés során.
Képviselőtársaim! Tisztelt elnök úr! Engedtessék meg nekem, hogy elmondjak néhány olyan személyes jellegű dolgot, amiben természetesen vitatkozhatunk egymással, de mégis, a mezőgazdaság általános képéhez hozzátartozik.
Az egyik legfontosabb dolog: tisztázzuk egymás között azt, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek és a többi szövetkezet üzleti vállalkozás-e vagy sem, és gazdasági vállalkozói terület-e vagy sem. Én azt hiszem, anélkül, hogy bárki elmondaná az érveit, ki kell mondanunk, hogy igen. Nos, ha ez így van, azok, akiknek e vállalkozásban üzletrészük van, abban érdekeltek, hogy az az üzletrész és az a vagyon gyarapodjon, és abban érdekeltek, hogy az üzletrészük után osztalékot kapjanak. Sikerült-e ezt teljesíteni az elmúlt időszakban, a jelen körülmények között így működünk-e, sikerül-e a jövőben? Úgy tűnik, sajnos, hogy nem.
Mire alapozom ezt a felvetésemet és észrevételemet. Arra, hogy 1991-ben mintegy 30 milliárd, 1992-ben 40 milliárd körül, és ha így alakulnak a dolgok - az aszály és az egyéb problémák miatt -, ebben az évben 50 milliárd körül lesz az a mínusz, amit - kénytelen-kelletlen - produkál az ágazat. Akik abban a tevékenységben érintettek, és ott dolgoznak, azt mondják, hogy a közgazdasági körülmények miatt nem sikerült nekik nyereséget teljesíteniük, sőt, azt mondják, hogy az előbb említett néhány év alatt - mint említettem - közel 100 milliárd vagy a fölötti vagyont feléltek, és ez mind abból adódik, hogy ilyenek a gazdasági körülmények Magyarországon - beleértve a mezőgazdaság támogatását, beleértve az aszályos körülményeket is, és beleértve a külpiaci helyzetet meg az exportfinanszírozást. Vajon így van-e? Hogy néz ez ki kívülről? Egyrészt tény az - és nem a magyar szakemberek mondják, hanem ez külföldi felmérések adata -, hogy a mezőgazdaság 1992-ben 27%-kal többet fizetett be a költségvetésbe, mint amennyit kapott, a 10%-os állami támogatással együtt. Ez tehát azt jelenti, hogy a mezőgazdaság nem hogy annyit fizetett be, mint amennyit kapott, hanem még 27%-kal többet. Akkor pedig kőkeményen, tényleg éli fel a vagyonát - és egy más területet támogat.
Hogyan alakulhatott ez ki? Mi mindig azt mondtuk, hogy támogatjuk a mezőgazdaságot szektorsemlegesen. Ki követett el itt hibát? A költségvetés során mi? A törvényhozás során mi? Vagy pedig másról van szó?
Hölgyeim és uraim! Hadd emlékeztessem a jelenlévőket arra, hogy 1991-ben, a költségvetés elfogadása előtt, többek között a kisgazda frakció is találkozott az akkori pénzügyminiszterrel és az akkori közigazgatási államtitkárral, Király Péter úrral, és bizonyos dolgokban megegyeztünk. Nevezetesen abban, hogy a magánszemélyek földhasználatát nem részesítjük földadóteherben, hogy 750000 forint/fő árbevételig nem kell személyi jövedelemadót fizetni, ebből eredően a tb-járulék vonzata is másként alakul, tehát jóval kevesebbet kellett volna - és kell - befizetni. Sajnos, a mezőgazdaságban ezzel a lehetőséggel nagyon kevesen éltek. Mi következett ebből? Az következett belőle, hogy havi munkabért fizettek továbbra is a mezőgazdaságban - úgy a termelőszövetkezetekben, mint az állami gazdaságokban -, ennek az összes közterhét befizették, a tb-járulékot ezzel arányban; befizették a földadót is - volt, ahol a vállalkozási nyereségadót is. És mi lett ebből? Például szűkebb pátriámban, Békés megyében az, hogy 3 milliárd mínuszt "produkáltak" a szövetkezetek, és befizettek - az előbb említett jogcímeken - 4 milliárdot. Ha éltek volna az általam előbb említett lehetőségekkel, akkor plusz 1 milliárd lett volna a mérleg eredménye, és nem mínusz 2,8, illetve 3 milliárd forint. Ez a tény.
Ebből következett az egész produkció. Miért történt ez így? Azért, mert a szövetkezetek döntő részében az üzletrész-kialakítás során nem az történt, hogy az állampolgár kezéhez jutott a termelőeszköz, és vállalkozott ő, és ezzel az individuumhoz, az egyénhez kötődött a termelés konkrét munkavégzése, hanem a korábbi gyakorlat szerint, továbbra is közösségi formában ment a termelés, és mindezek a közterhek befizetésre kerültek.
Menet közben még párhuzamosan működött egy apróság. Nevezetesen az, hogy akik a mezőgazdaságnak beszállítottak gépet, alkatrészt, növényvédő szert, műtrágyát, azok a cégek a nemzetközi ár 92%-át tudták érvényesíteni a mezőgazdasági vevőkkel szemben, a mezőgazdasági termékek ára viszont még az 50%-át sem éri el annak, ami az Európában bevezetett ár. Mi következik ebből? Hogy a mezőgazdasági termékek a nemzetközi árszínvonalhoz képest mintegy feléért keltek el, a beszállítók meg közel ugyanannyiért teljesítettek, mint bárhol Európában - ebből eredően rendkívül nyomott árat tudott csak érvényesíteni a mezőgazdaság.
Ekkora az agrárolló ma a mi környezetünkben. Tessék nekem megmondani: mi alakítottuk ezt ki az elmúlt néhány év során? Szó nincs erről! Szociálpolitika volt a mezőgazdasági termékek ára az elmúlt rendszerben, és ha mi ezt egyik napról a másikra megváltoztattuk volna, akkor többszörösére kellett volna emelni a mezőgazdasági termékek fogyasztói árát. Ezt nem vállaltuk föl - tehát, akarva-akaratlanul, még továbbra is szociálpolitikai kérdésként működnek a mezőgazdaságitermék-árak, és így jelennek meg a fogyasztónál. Ez a helyzet.
És az az érdekképviselet, amely ma fennen hangoztatja a mezőgazdaság érdekeinek védelmét, megfeledkezik arról, hogy többek között az ő működésének eredménye volt, hogy ez így kialakulhatott, mármint az elmúlt időszakban, az elmúlt öt-tíz évben az ő érdekképviseletük ennyire futotta. Csak erről hallgatnak. Most már - mintha mi sem történt volna - érdekes módon szeretnék ezt elfelejteni.
(18.30)
A következő dolog. Ma a mezőgazdasági szférában mintegy 8-900000 üzletrész-tulajdonos van a szövetkezetekben. Mennyi ebből az aktív kereső, aki ezzel a vagyonnal bánik? Ez mintegy 250-300000 fő. Tehát az össztulajdonosnak mintegy egyharmada bánik a teljes vagyonnal. Tessék nekem megmondani, megkérdezte ez az egyharmad a kétharmadot, hogy ugyan, bánhatok én a te tulajdonoddal, hogy én bánok-e ezzel a tulajdonnal a legjobban, és én fogom a legtöbb osztalékot neked biztosítani? Nem kérdezte meg. Sőt most sem akarja megkérdezni és lehetővé tenni számára. Mert neki ez egy nagyon jó állapot. És ez nagyrészt, érthető okok miatt, a külső, kívülálló üzletrész-tulajdonosokra vonatkozik. Mert nincs szavazati joguk a külső üzletrész-tulajdonosoknak, tehát van tulajdonuk papíron, de minek, mondják ők, mert nem tehetnek vele semmit, és szépen az előbb általam elmondottak szerint évente vagyonfelélés történik, és akkor a végén azon veszi észre magát néhány év múlva, hogy eltűnt a vagyona, csak papíron van meg az.
No, de hát máris jöhet a szakmai érv, hogy ez abból adódik, hogy a mezőgazdasági árak a nemzetközi árakhoz viszonyítva mintegy 50% körül vannak. Hát akkor meg a magyar állam szíveskedjen - miután őnála csapódik le ez a különbözet - megoldani a mezőgazdaság hitelkonszolidációját és lerendezni ezeket a tartós kintlévőségeket és a rossz hiteleket. Jó, de a magyar állam meg mit mond erre: rendben van, esetleg megoldom ezt, de akkor én belépek tulajdonosnak olyan mértékben, amilyen mértékben el vannak adósodva a szövetkezetek. No de hát időközben ez a vagyon őhozzá folyt be, de a pénzügyminiszter úr meg azt mondja, hogy neki bizony egy büdös vasa nincs, ha be is lép, akkor őneki kutya kötelessége az állami tulajdon védelme, tehát ő ott tulajdonos lesz, és ha ez a tulajdon ezzel a hitelkonszolidációval jól működik, akkor én majd fogom magam, X év múlva kilépek onnan, ha te már ezt a részt meg tudod venni.
No, de mennyi pénz kell ehhez? Nem tíz fillér, hanem közel 100 milliárd forint. Igen, 100 milliárd. Mert összességében a szövetkezeteknek e törvénnyel szabályozott része mintegy 600 milliárdos vagyon, ebből a mezőgazdasági szövetkezeteknek 300 milliárd körüli az összvagyona, és bizony az eladósodottság most már ott tart egyharmad körül. Tehát innen jön ki ez a mintegy 100 milliárd forint.
Na most tételezzük föl, hogy a Pénzügyminisztérium lesz olyan kegyes, és a költségvetési bizottság és mi megszavazzuk, hogy történjen meg ez a hitelkonszolidáció. És belép oda az állam tulajdonosnak, eltűnnek ezek a rossz hitelek, minden annak rendje-módja szerint működik tovább, hitelképessé válnak a szövetkezetek, és aztán tessék egy jó műszaki fejlesztést megcsinálni. Ám legyen! Varázsütésre megtörténne, mit csinálnánk? Egy háromezres lélekszámú település határa ha 5000 hektár, akkor ott egy jól legépesített búza-, kukorica-, napraforgó-, ősziárpa- és cukorrépa-vetésszerkezet mellett mintegy 30-35 ember megoldja az egész határ művelését. És akkor mi következik ebből? Az, hogy 2800 vagy 2900 lakos, aki ott él a faluban, kérem bádogvárost létesít magának, mert nem lesz kenyérkereseti lehetősége az egész széles határban. Ezt akarjuk? Félreértés ne essék, gazdaságossági okok megkívánnák, mert amikor az intenzív gabonaprogramot meghirdették, akkor föl akartuk venni a versenyt az amerikai és a kanadai búzamezőkkel; és rájöttünk, hogy nem tudjuk. Mert sokkal drágábban tudjuk megoldani a dolgainkat. Tehát számunkra az észak-amerikai vagy a közép-amerikai extenzív út nem járható. Helyette az európai út az, ami járható, hogy amellett, hogy búzát, kukoricát termesztünk, olyan növényeket kell termesztésbe vonni, amelyek az ottani helyi munkaerőt képesek foglalkoztatni, méghozzá úgy, hogy a legkisebb befektetést kelljen tenni.
Vannak-e ilyen kultúrák a búza, kukorica mellett? Igenis vannak. Néhány adat. Nyugat-Európa importja friss zöldségből és gyümölcsből évente most már meghaladja a 20 milliárd dollárt. Tessék megnézni. És csak a növekmény, az import növekménye 2 milliárd. Na most jogosan mondja a Lakos képviselő úr, hogy ide hozzák hozzánk. Így igaz. Többek között a hollandok, a spanyolok és hadd ne soroljuk, hogy kik. Miért probléma ez?
Megmondom, miért kérdezem. Azért, mert hogy az izraeliek a télvégi időszakban szállítják hozzánk a paradicsomot, az nem baj. De tessék megnézni, hogy most Izraelben negyven-egynéhány Celsius-fokos hőmérsékleten lehet-e szántóföldön akármilyen csepegtetőöntözéssel paradicsomot termeszteni. Nem. De nálunk meg igen. Tessék nekünk ugyanúgy kiszerelni, mint ők annak idején, egyenként csomagolva, és ha repülőgépen ők ide tudták nekünk szállítani, mi is tudjuk oda. Vitathatatlan tény, hogy ehhez beruházni kell. Egyrészt beruházni kell a szántóföldi termesztés területén, beruháznunk kell a csomagolás, hűtőház, valamint a pontos szállítást érintően is. Nem tíz fillér, de még mindig kisebb pénzből tudunk munkahelyet teremteni, mint akár a könnyűiparban, akár éppen a nehéziparban.
Képviselőtársaim, ha valakinek ezzel kapcsolatban kétségei lennének, szíveskedjenek nem mást tenni, mint elmenni a bajor részre Németországba, vagy föl akár ott északra és megnézni az adataikat. Egyrészt ők ott ezt csinálják. És amikor megkérdeztem, hogy ezekből a növényekből - a fejes salátától kezdve a szamócán, spárgán keresztül, nem akarom fölsorolni - menynyit tudnak ők önmaguknak megtermelni, közölték most, amikor a mezőgazdasági bizottság tagjaival ott voltunk náluk, hogy mintegy 30-35%-át képesek, tehát ebből az következik, hogy a kétharmadot importálják. És ki tiltja meg nekünk, hogy többek között ne tőlünk? De nem úgy, mint a meggyet tettük tavaly, hogy már olcsóbban szállítottuk, mint náluk Németországban a szedési költség, és ezt az árat mi alakítottuk ki, mert az itthoni, belhoni kft.-ink konkuráltak egymással. És utána mi lett belőle? Az, hogy a közigazgatási államtitkárhoz az FM-be tiltakozó jegyzéket adott át a német szakmai attasé.
Szóval, képviselőtársaim, itt nem arról van szó, hogy most kert-Magyarországot csináljunk, mert az nem fog működni. Hanem arról van szó, hogy nagyon irányítottan, nagykereskedőkkel leegyeztetve napra pontosan lehet az árut ütemezni. És ez nagyon nagy szervezettséget igényel. De meg akarjuk-e oldani, hogy a falvakban legyen foglalkoztatás, vagy ne?
Miért mondtam el ezeket a dolgokat? Azért mondtam el, ha továbbra is az extenzív fejlesztést akarjuk csinálni, tegyük. De én azt hiszem, ez nem a szerencsés és járhat út. Bocsássák meg nekem, hogy hosszú voltam. Remélem érthető, és azt is remélem, hogy sokukban mindez vitát váltott ki. Köszönöm. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
