ELNÖK (Dornbach Alajos)

Full text search

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a határozathozatal első szakaszában a törvényjavaslat eredeti szövegéről nem döntöttünk, most a Házszabálynak megfelelően erről is dönteniük kell. Ha a korábbi szavazás során elvetett módosító javaslatra figyelemmel a törvényjavaslat eredeti szövegéről döntünk, akkor ezt "most eredeti javaslatról határoz az Országgyűlés" szöveggel fogom felvezetni.
Figyelmeztetem továbbá önöket, hogy mivel kapcsolódó módosító javaslatokról döntünk, így nem érvényesül az úgynevezett egyharmados szabály. Amennyiben külön nem említem, úgy minden esetben a törvényjavaslat 1. számú mellékletének rendelkezéseiről döntünk.
Tehát következnek az eldöntendő módosító javaslatok.
A jelentés 2. pontjában Becker Pál és Siklós Csaba a 3. § (3) bekezdés módosítását javasolják. Ezzel összefüggésben a 70/A. pontban a költségvetési bizottság a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását javasolja. A költségvetési bizottság javaslata következik a 70/A. pont szerint. Az alkotmányügyi bizottság és a gazdasági bizottság támogatja. Miniszter úr?

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me