BECKER PÁL, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:

Full text search

BECKER PÁL, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
BECKER PÁL, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két évvel ezelőtt, 1991. december 1-jén lépett életbe a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló törvény, amely hatalmas lépést jelentett e fontos, az ország egész gazdaságát alapvetően érintő terület szabályozása terén. Első ízben került sor a pénzintézeti szféra átfogó törvényi szabályozására.
A pénzintézeti törvény nem kisebb feldatot tűzött ki célul, mint hogy a fejlett piacgazdaságokban hosszú fejlődés eredményeként kialakult, a korszerű feltételek között működő pénzintézeti szféra nemzetközileg elfogadott szabályozását a lehetőségek szerint alkalmazza a fejlődésének kezdeti szakaszában levő, sok problémával küszködő magyar pénzintézeti rendszerre. Az elmúlt két év minden problémájával együtt azt bizonyította, hogy a törvény nagymértékben hozzájárult a pénzintézeti szféra helyzetének világossá válásához, reális megítéléséhez. Így például a kockázati céltartalékok képzési kötelezettségének előírása ugyan több problémát is fölvetett — részben az állami költségvetés adóbevételének jelentős csökkenésével, részben pedig az egyes bankok tőkevesztésének nyilvánvalóvá tételével —, ugyanakkor lehetővé tette a banki kockázatok napvilágra kerülését, és ezáltal vált lehetségessé ezen kockázatok tudatos kezelése is. Enélkül nem képzelhető el egyetlen bankrendszer működése sem.
Jelentős része volt a törvény megalkotásának a bankalapítás normatív szabályainak meghatározása, a működés biztonságát szolgáló előírásoknak a nemzetközi szabályok adaptálásával történő megfogalmazása, valamint az önálló felügyeleti szerv: az Állami Bankfelügyelet felügyeleti jogkörének és felelősségének meghatározása.
Tisztelt Országgyűlés! A most önök előtt levő törvénymódosítási javaslat nem tartalmaz alapvető változásokat a hatályos pénzintézeti törvényhez képest. A pénzintézeti törvény hatálybalépése óta eltelt időszak gazdasági változásai, eseményei, felügyeleti tapasztalatai, valamint a folyamatban levő bankkonszolidáció szükségessé teszik a törvény egyes rendelkezéseinek módosítását, az eredeti célok jobb hatásfokkal történő elérése, az egyértelmű alkalmazás, a más törvényekkel való összhang megteremtése és a felügyeleti ellenőrzés hatékonyságának növelése érdekében.
A következőkben a módosítási javaslatok legfontosabb pontjait igyekszem összefoglalni:
Javasoljuk a törvény hatályának a pénzintézetek tulajdonosaira való kiterjesztését. Ezt a pénzintézeti tevékenység azon sajátossága indokolja, hogy a pénzintézet tulajdonosai nemcsak saját tőkéjüket, hanem a pénzintézet által összegyűjtött — a saját tőke többszörösét kitevő — idegen tőkét is kockáztatják. E tőke elvesztése a lakosságot, illetve a gazdálkodó szférát széleskörűen, negatívan érinti. A tulajdonos felelőssége ugyanakkor a társasági, illetőleg a szövetkezeti jog alapján korlátozott.
A törvény szerint a pénzintézetek részvényeinek 90%-a névre szóló részvény kell hogy legyen. Ennek az aránynak nincs elvi indoka, ugyanakkor az 1992. év eseményei rámutattak a pénzintézetek tulajdonosaira vonatkozó teljes körű információk fontosságára. Ezért javasoljuk, hogy a pénzintézeteknek csak névre szóló részvénye lehessen.
A bankfelügyeleti ellenőrzés tapasztalatai alapján javasoljuk a pénzintézet működésének törvényi feltételeként előírni a belső ellenőrzés megszervezését. Ugyanakkor a tapasztalatok alapján javasoljuk, hogy a bankalapításnál a minimális jegyzett tőkét készpénzben kelljen teljesíteni. Ez kiküszöböli az apportok értékelésével kapcsolatos problémákat, és megelőzi azt a veszélyhelyzetet, amit az elégtelen készpénzzel csak formálisan működőképes pénzintézetek piacra engedése jelent.
A betétesek biztonságának fokozása érdekében az országos betétbiztosítási alapról szóló törvénnyel összhangban, a betétgyűjtés engedélyezésének feltételéül javasoljuk előírni, hogy a pénzintézetnek csatlakoznia kell az országos betétbiztosítási alaphoz.
A Büntető Törvénykönyv előkészületben levő módosításaival való összhang megteremtése és a bankprivatizáció érdekében módosítani szükséges a banktitok szabályozását. Pontosítani és bővíteni szükséges a bankfelügyelet intézkedési eszköztárát, így például még a fizetésképtelenség bekövetkezése előtt lehetővé kell tenni preventív jelleggel bizonyos intézkedések megtételét.
Lényeges változás a hatályos szabályozáshoz képest a bankfelügyeleti biztos intézményének a felszámolási eljárás egy szűk időtartamára történő korlátozása, ami helyett a javaslat — a hatékonyság növelése és az egyértelmű felelősségi viszonyok kialakulása érdekében — az ügyvezető kirendelését kívánja bevezetni.
A módosított csődtörvénnyel összhangban javasoljuk a törvényt kiegészíteni a pénzintézetek esetében lefolytatott csődeljárás sajátos szabályaira vonatkozó rendelkezésekkel. Lényeges eleme a javaslatnak a könyvvizsgálóval szembeni követelmények, illetve a könyvvizsgálók kötelezettségeinek meghatározása.
A gyakorlat igazolta azt az aggályt, hogy nem szerencsés a pénz- és tőkepiacon működő intézmények szabályozását és állami felügyeletét ellátó intézményekre telepíteni e piacszektor versenyfelügyeletét. Ezért javasoljuk, hogy a pénzintézeti szféra versenyfelügyeletét is a Gazdasági Versenyhivatal lássa el.
A pénzintézetek biztonságos működése szempontjából alapvető jelentőségű a céltartalékok megfelelő szintű képzése. A módosítás ezen a területen, a nemzetközi szabályozáshoz közelítve, lehetővé teszi a banki kockázatok teljesebb körű megítélését, a veszteségekre való felkészülést.
(11.40)
Az előkészületben levő bankkonszolidációra való tekintettel — a társasági nyereségadóról szóló törvénnyel összhangban — a javaslat eltörli a céltartalékképzésnél a harmadolási szabályt.
Tekintettel a hazai tőkepiac fejlettségi szintjére, valamint a bank- és adóskonszolidációra, szükségesnek tartjuk a befektetési korlátozásoknak a jelenleginél differenciáltabb, egyes esetekben hosszabb átmeneti időt biztosító szabályozását.
Az 1993. évi bankkonszolidáció megvalósítása érdekében mindenképpen szükséges, hogy a pénzintézeti törvény megvalósítása még ebben az évben hatályba lépjen. Ezért a javasolt hatálybalépési dátum: 1993. december 31.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a benyújtott javaslatot vitassa meg, és fogadja el. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me