ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Full text search

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Köszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. A benyújtott módosító javaslatokról együttes jelentés készült 14539-es és 14569-es számon, valamint kiegészítő jelentés 14798-as, 14799-es, 14830-as, 14831-es és 14893-as számon. A határozathozatal során az alapjelentést követjük.
Tisztelt Országgyűlés! A szavazás menetében először az alkotmánymódosításhoz beérkezett javaslatokról határoz az Országgyűlés, majd ezt követően dönt a honvédelemről szóló törvényjavaslathoz benyújtott indítványokról. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy az Alkotmány 24. § (3) bekezdése megváltoztatásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Ugyanakkor a honvédelemről szóló törvényjavaslat elfogadásához, az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése, illetőleg 70/H. § (3) bekezdése értelmében a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Tekintettel az Alkotmány rendelkezéseire, az egyes módosító javaslatok elbírálása során, illetőleg az eredeti javaslat szövegének megszavazásakor, és a végszavazások alkalmával is ezeket a szabályokat fogjuk alkalmazni.
Bejelentem, hogy az országgyűlési képviselők száma jelenleg 383 fő; az országgyűlési képviselők teljes létszámának kétharmada tehát 256 fő.
A jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadát természetesen a szavazási eredményeket feltüntető tábláról folyamatosan figyelemmel kísérjük, és az eredményt ennek alapján állapítom meg.
Tisztelt Országgyűlés! A honvédelemről szóló törvényjavaslat 233. §-a a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény módosítását kezdeményezi. Ez értelemszerűen nem tartozik az előbb említett alkotmányos szabályok körébe, így e szakasznál az egyszerű többség szabályait alkalmazom.
A 232. § hatályos törvények egyes rendelkezéseit kívánja hatályon kívül helyezni. Az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása szerint erről a minősített többség szabálya szerint határoz az Országgyűlés.
Kérem képviselőtársaimat is, hogy a szavazás menetében együtt, folyamatosan figyeljük ezeknek az alkalmazását.
Soron következik tehát az alkotmánymódosítást kezdeményező törvényjavaslatról a határozathozatal, amelynél mindvégig az országgyűlési képviselők kétharmada igen szavazatának figyelembevételével állapítom meg az eredményt.
A jelentés 1. pontjában lévő javaslatot előterjesztője visszavonta.
A 3., 4., 5. pontról nem kell határozni.
A jelentés 2. és a kiegészítő jelentés 1. pontja alternatív megoldást kínál a törvényjavaslat 1. §-ában az Alkotmány 19/E. §-a (1) bekezdésének módosítására. A javaslatok, eltérő szövegezéssel, a külső fegyveres támadás esetére a Kormány felhatalmazását tartalmazzák.
Először Perjés Gábor, Mécs Imre, Bejczy Sándor, Szili Sándor, Wachsler Tamás és Hasznos Miklós javaslatát teszem fel szavazásra a 2. pont szerint. A javaslatot a bizottságok támogatják. Egyetért-e miniszter úr?

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me