FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. a külügyi bizottság előadója:

Full text search

FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. a külügyi bizottság előadója:
FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. a külügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A külügyi bizottság megtárgyalta az 1994-es állami költségvetésnek a Külügyminisztérium fejezetét érintő módosító indítványait, illetve azokat, amelyeket fontosnak talált megtárgyalni.
Ezek közt említeném Csapody Miklósnak azt a módosító indítványát, amely 100 millió forint támogatást irányoz elő a Külügyminisztérium működési költségvetéséhez, mégpedig a külképviseletek működési költségvetéséhez, és ott is dologi kiadásokra. Ez a 100 millió forint már korábban szóba került az általános vitára való alkalmasság megvitatása során. Ugyanis arról van szó, hogy van a Kormány előtt egy előterjesztés, miszerint ki kell alakítani az integrált külképviseleti rendszert. Erről még csak szó volt, de ennek a kialakítására nem került sor, mégis a Kormány úgy foglalt állást, hogy költségvetési intézmények feladat- és intézmény-felülvizsgálata keretében, amely egyébként 7,5 milliárdsic!) forintos költségcsökkentést eredményezett az állami költségvetés korábbi, eredeti előirányzatához képest; az integrált külképviseleti rendszerhez való elmozdulás címén a Külügyminisztérium költségvetését 100 milliárddal, az NGKM költségvetését pedig 50 milliárdsic!) forinttal csökkentsék. (Soós Károly Attila: Az nehéz lesz! — Derültség.)
Csapody Miklós módosító indítványa abból a megfontolásból született, hogy ez az integrált külképviseleti rendszer nem alakult ki, tehát a költségek nem vonhatók el a feladatok csorbulása nélkül.
A bizottság ezt a módosító indítványt egyhangúlag támogatta. A félreértések elkerülése végett szeretném azonban jelezni, hogy ez az állásfoglalás nem jelent állásfoglalást az integrált külképviseleti rendszerről, mert hiszen — amint a vitában is kiderült — ez egy másik minisztérium költségvetését érinti, amire nincs rálátásunk, hiszen nem kaptunk tájékoztatást erről, és az NGKM költségvetését a gazdasági bizottság tárgyalja. Ezért csak a teljes tájékoztatás kedvéért jegyzem meg, hogy a bizottság elhatározta, tájékoztatást fog kérni a Kormánytól az integrált külképviseleti rendszer kialakulásának állásáról.
Egy másik módosító indítvány — ugyancsak Csapody Miklós adta be — 28 millió forint költség- és bevételcsökkenést irányoz elő, ami a Magyarország és Izrael közötti vízummentesség elérése következtében vált lehetővé. Ezt mindkét minisztérium támogatta, és a bizottság is egyhangúlag támogatta.
Talán az eddigieknél nagyobb horderejű az EBEÉ-utótalálkozó költségeivel kapcsolatos módosító indítvány, amit ugyancsak Csapody Miklós nyújtott be. Már az általános vita során felvetődött, hogy a miniszterelnökségi fejezetben az EBEÉ-utótalálkozó céljaira elkülönített 300 millió forintnak a Külügyminisztérium fejezetébe kellene átkerülnie, hiszen a Külügyminisztérium felelős ennek a nagy horderejű rendezvénynek a lebonyolításáért. Ezzel mindkét minisztérium egyetértett; azonban a további költségek finanszírozását illetően már nem volt összhang a két minisztérium, a Külügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium között. A Pénzügyminisztérium vezetése úgy látja, hogy az állami forgóalap terhére kellene a további kiadásokat finanszírozni, és ezzel 1995 végéig kellene a Külügyminisztériumnak elszámolnia. Ugyanis arról van szó, hogy az EBEÉ-utótalálkozón részt vevő államok a költségeik egy részét kifizetik a részvételi díj formájában, és amikor a részvételi díjat befizették, akkor a befolyt összeget a Külügyminisztérium visszafizetné az állami forgóalapnak. Ezt a módosító indítványt a bizottság 2 tartózkodás mellett eredeti formájában fogadta el; nevezetesen úgy, hogy 800 millió forint támogatást kapjon a Külügyminisztérium az EBEÉ-utótalálkozó lebonyolítására.
Tekintettel arra, hogy további módosító indítványok is érkeztek, amelyek a Külügyminisztérium fejezetét érintették, ezeknek a módosító indítványoknak a nagy része azonban olyan volt, amelyek az egész költségvetés szerkezetét átrendezték, és nem az volt a kimondott céljuk, hogy a Külügyminisztérium költségeit és a Külügyminisztérium költségvetését rendezzék át, ezekkel a bizottság érdemben nem foglalkozott, annál is inkább, mert a módosításokat benyújtó képviselők nem vettek részt a bizottság ülésén. Köszönöm szépen figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me