SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter:

Full text search

SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter:
SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elérkeztünk a jövedelemadó-törvények 1994. évi módosításáról lassan két hónapja tartó kemény szakmai vita lezárásához.
Amikor önök a törvényjavallatokhoz érkezett módosító indítványok sorsáról szavaznak, akkor egy rendkívül feszített, sok esetben éles kritikával övezett, de egy kölcsönösen eredményes párbeszéd tanulságait is hasznosító együttműködés eredményéről döntenek.
A társasági adó módosításáról szóló törvényjavaslat két irányú lényegi módosítást tartalmaz a technikai jellegű kiigazításon kívül. A vállalkozások egy részének adóteher-könnyítést, más részének adóalap-bővítést jelentenek a javaslatok, amelyek közül az adómérséklés — különböző hangsúllyal ugyan, de — támogatásra talált, míg a szigorító javaslatokat éles vagy kevésbé éles kritika fogadta. A plenáris üléseken és a bizottságokban elhangzott vélemények közül a fontosabbakra szeretnék összefoglalóan kitérni és véleményemet elmondani.
A társasági adótörvény 1991. évi megalkotásakor az adókedvezmények fokozatos megszüntetése volt a cél, és egyben megfogalmazódott az adómérték későbbi csökkentésének lehetősége is. Evvel a lehetőséggel a jövő évi törvénymódosítási javaslatban élt is a Kormány, amikor az adókulcs 4 százalékpontos, 10%-os csökkentésére tett javaslatot.
A bizottságokban és egyes felszólalásokban ez a 4 százalékpontos csökkentés eléggé elbagatellizálódó véleményekkel találkozott. Őszintén szeretném kipróbálni — nyilvánvalóan nem lehetséges —, hogyha egy evvel együtt ülésező másik, ugyanilyen összetételű Parlamentben a felsőház termében egy 4 százalékpontos adóemelést jelentettem volna be, ez a bagatellizálás ugyanilyen mértékű lett volna-e?
Nem osztom azt a véleményt, hogy ez bagatell kérdés, hiszen pozitív hatása lesz: önmagában 8 milliárd forinttal csökkenti azokat a terheket, amelyek a vállalkozásokra hárulnak. Ezeknek beruházásra fordítása segítheti a szerkezetátalakulást, a munkahelyteremtést. A magam részéről őszintén remélem: csökkenti azt a hajlandóságot, amely az adóeltitkolás miatt az adómorál romlásához is vezethet.
Az előző években erről elég sokat hallottunk a Parlamentben, hogy a magas adók azok az adómorál ellen is hatnak, íme, alkalmat adunk az adómorál javításához is a társasági adó csökkentésével.
Ehhez társul a törvényjavaslatnak a beruházások ösztönzését segítő rendelkezése, mely a nagy külföldi befektetők mellett a tőkeerős belföldi tulajdonú vállalkozásokat érintően is lehetőséget ad a beruházási szándékok megvalósítására. Ezt szolgálják a kilátásba helyezett adókedvezmények a befektetésekre, illetőleg az olyan jelentős beruházások esetén, amelyek következtében nőhet az export, mert a termék minden piacon eladható, továbbá munkahelyek teremtésére mód nyílik.
Tisztelt képviselőtársak! Tisztelt elnök úr! A társasági adót illetően két, az adóbevétel "elolvadását" mérséklő javaslat váltotta ki a legnagyobb vitát. Az egyik az úgynevezett minimumadó, a másik az adományok, alapítványok adómentességének összegszerű korlátozása.
A minimumadót illetően két szempontra hívom fel a figyelmet. A megoldást valóban az motiválta, hogy a jövedelem megállapításához szükséges költségelszámolást a tevékenységek sokszínűsége, összetettsége miatt normatív törvényi rendelkezéssel részleteiben nem lehet szabályozni, így számos, törvényes lehetőség adódik ezek révén az adók elkerülésére. Piacgazdaságokban, jól működő, begyakorlott piacgaz- daságokban ezt úgy oldják meg, hogy az adózó és az adóhatóság szoros együttműködésben, esetenként alkuval oldják fel a nehézségeket. Magyarországon azonban — úgy ítéljük meg — ma még nincsenek meg a feltételei annak, és nem olyan az adózási kedv sem, hogy az adófizetők és az adóhatóságok alkujától függhessen az adófizetés.
Amikor elvben arról beszélünk, hogy a feketegazdaság tekintetében lépéseket kell tenni és fel kell számolni az adóeltitkolásokat, akkor nagy egyetértés mutatkozik. Ám, amikor egy konkrét lépésre kerül sor, amely a legálisan eltüntethető nyereségek egy nagyon kis hányadának az utólérésére vonatkozik és a konkrétumban is megjelenik a feketegazdaság egy részének utolérése, akkor rögtön kiderül, hogy nem így kellene, nem ennyit kellene, nem ezen a területen kellene és így tovább. Nagy tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy ennek a külföldön is sok helyen gyakorolt adónemnek a bevezetését szíveskedjenek támogatni.
A másik, amit szükségesnek tartok a témához tartozóan elmondani, hogy egy-egy nagyvállalkozás szintjén a minimumadó olyan jelentéktelen összeg, amely miatt likviditási problémák, csődhelyzet nem állhat elő annak ellenére, hogy a költségvetés ezen a címen 6 milliárd forint körüli bevétellel számol. Ha ilyen helyzet bekövetkeznék, akkor erre a következő, nagyon egyszerű és átlátható példát szeretném mondani: 1000 forint árbevétel esetén a minimumadó 7 forint 20 fillér. Adókedvezmények esetén pedig még ennél is kevesebb, mert minden adókedvezmény érvényesíthető a minimumadóval szemben is. Emellett megvan a mód arra, hogy kezdő vállalkozások, a mezőgazdaság területén az elengedés eszközeivel éljünk.
(16.40)
Szeretném a tisztelt Házat tájékoztatni arról, hogy az Érdekegyeztető Tanács szeptemberben megtartott ülése során a munkaadói oldal számára is vitát váltott ki a minimumadó kérdése. A munkavállalói oldal és a Kormány türelmesen várta a munkaadói oldal állásfoglalását, amely összegszerűségében közel azonos két adódifferenciát kellett hogy egybevessen: szállítsuk-e le 36%-ra 40-ről a társasági adót, a minimumadó 2%-os bevezetése mellett, vagy ne szállítsuk le, és ne legyen minimumadó. Egy közel háromórás belső vita után a munkaadói oldal — saját érdekeit is mérlegelve — a 36%-os társasági adó és a 2%-os minimumadó-alap mellett döntött.
Az adományok adómentességének korlátozására tett javaslat mellett egyetlen érvet említek: a bizottságokban lefolytatott viták után egyetértés alakult ki az ilyen alapítványi adományoknak az adó 50%-ában való korlátozásáról, tehát tízszeresére növeltük az eredeti kormány-előterjesztésben foglaltat. Úgy gondolom, nem lehet kétséges — és a realitása sem kérdőjelezhető meg —, hogy adakozzék, aki már adót fizetett, és az adomány ne terjedjen a teljes jövedelemig, azaz ne tüntessék el így a vállalkozások adókötelezettségeiket. Ha ugyanis azt teszik, akkor fejlődésüket, megélhetésüket teszik kockára, vagy az adományozás valójában csak az adó elkerülésének célját szolgálja.
Tisztelt képviselőtársaim! A törvényjavaslat benyújtását követően fogadta el a tisztelt Országgyűlés a Polgári Törvénykönyv módosítását, amelyben új szervezeti formaként lehetőségeket teremtett közhasznú társaság alapítására. A Parlament munkájának eredményességét, rugalmasságát bizonyítja, hogy ennek az új szervezeti formának az adózására irányuló szabályok módosító indítványok révén már megjelenhettek és beépíthetővé váltak a társasági adótörvénybe. Ez az, amit a köznyelven nagyon sokan a nonprofit szervezetek adózási szabályaiként ismernek és fogadnak el.
Tisztelt elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Bízom abban, hogy e néhány gondolattal segítettem önöknek abban, hogy döntésüket meghozzák, és ennek jegyében ajánlom a társasági adó módosításáról szóló törvényjavaslatot, az elfogadásra ajánlott módosító indítványokkal együtt megszavazni, hogy ezzel a jövőben a gazdaság növekedésének a célja érdekében olyan adócsökkentéssel és ösztönzéssel mehessünk a gazdaság irányába, amit tőlünk joggal elvár az egész társadalom és a gazdálkodó szereplők. (Taps a jobb oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me