NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
NAGY ANDRÁS (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr a szót! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy Bejczy képviselő úr kiment az ülésteremből, mert először az őáltala elmondottakra szeretnék reagálni, amikor is a szabad demokraták szemére hányta, hogy itt röpke egy héten belül megváltoztattuk az álláspontunkat. Ez nem így van.
A Ház tájékoztatása végett kell elmondani, hogy azon a bizonyos bizottsági ülésen, ahol Bejczy képviselő úr módosító indítványa szóba került, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről mindösszesen ketten vettünk részt Szabó Miklós barátommal és képviselőtársammal, a többiek részint külföldön voltak, részint egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtak eljönni.
Ugyanakkor a módosító indítványt gyakorlatilag aznap kaptuk meg, illetve rövid idővel előtte kaptuk meg, nem volt idő egy egységes álláspont kialakítására, és én mondtam véleményt a módosító indítványról, a jegyzőkönyvből vissza lehet nézni, hangsúlyozottan saját véleményt mondtam akkor, amikor támogattam. Ennyit erről, ezt ma is vállalom, függetlenül attól, hogy mi a Szabad Demokraták Szövetségének pártvéleménye. Ennyit az előzetesről.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy illúzió lenne azt hinni, hogy az általános vitában elmondott érvek akkor, amikor a Kormány az álláspontját már valamiről kialakította, bárkit is meg fognak győzni annak az ellenkezőjéről. Magyarul: a Kormány, a szaktárca véleménye egy bizonyos módosító javaslatról vagy akár javaslatcsomagról határozott és már megvan, igen vagy nem, az ellenkezőjéről az elmondott érvek nemigen fogják a Házat meggyőzni. Ezt nem bajként mondtam el, tényként szögeztem le, gondolom, ez nem probléma.
Úgy gondolom, hogy a részletes vitában mód van arra, hogy mindenki elmondja azokat az egyéni véleményeit, ahol eltér a Kormányétól, nyilvánvalóan ez főleg az ellenzékiekre vonatkozik, kimondottan — ha úgy tetszik — a történelem kedvéért, hogy a jegyzőkönyvben is rögzítve legyen, mi az ő sajátos véleménye egy-egy kérdésről.
Éppen ezért nem lehet azt megtenni, legalábbis nem tartom szerencsésnek, hogyha valaki a részletes vitában bemond egy módosítóindítvány-számot, és elkezd amellett érvelni, összefüggés nélkül, mármint összefüggés nélkül olyan értelemben, hogy nem a törvény egészét vizsgálja.
(11.40)
Úgy gondolom, minden egyes módosító javaslat, a törvénynek minden egyes cikkelye és bekezdése alapvetően befolyásolja a törvény egészének a működését, azt hatásaiban lehet csak vizsgálni és hatásaiban is kell vizsgálni. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy bizonyos általános elveket is leszögezzünk, vagy bizonyos általános kérdésekről is szó essék, még ha a részletes vita folyik is.
Vissza kell itt utalnom az általános vitában elmondott azon véleményemre — ami meggyőződésem —, hogy a Kormánynak biztonságpolitikai szempontból legalább három síkon van nagyon fontos tennivalója — megismétlem —: egyszer külpolitikai, egyszer gazdaságpolitikai vagy külgazdasági és katonapolitikai téren.
Ehhez most hozzá kell tennem még egy követelményrendszert. Mind a három dologra egy közös követelményrendszer vonatkozik: mindezt csak az alkotmányos keretek között, az alkotmányosság talaján állva teheti meg. Azt hiszem, ez trivialitás, de el kell mondani.
A honvédelmi törvény tárgyalásának menete nagyjában-egészében mindenki előtt közismert: egy olyan hatpárti tárgyalássorozatnál alakult ki vagy látszik kialakulni a végleges törvényszöveg, ahol végül is mindenki aktívan, tevőlegesen vett részt ennek a kialakításában, úgy a Kormány, mint az ellenzéki pártok. Ez feltétlenül pozitívum és feltétlenül hasznos dolog, és ez garantálja, hogy a honvédelmi törvény valamikor a közeljövőben meg fog születni. Ugyanakkor rá is nyomja a bélyegét a honvédelmi törvény jellegére.
Szükségszerű volt a tárgyalások során, hogy két egymást kiegészítő és egymás inverzének megfelelő álláspont csapott össze. A Kormány részéről a maga szempontjából teljesen belátható és tolerálható követelményrendszer vagy igény, hogy a mozgástere az operativitás érdekében a lehető legnagyobb legyen; az ellenzék részéről — s a közös állásponthoz mind a három ellenzéki párt részéről —, hogy a lehető legellenőrizhetőbb körülmények között folyjon a honvédség irányítása, a Kormány tevékenysége a Parlament és az ellenzéki pártok mindenkori ellenőrző tevékenysége mellett valósuljon meg.
Ebből következik a honvédelmi törvénynek a jelen állapotában egy fura, felemás és — ha úgy tetszik — féloldalú túlsúlya, hogy elsősorban az irányítás és annak ellenőrzése lehetőségeit körülíró dolgokat vagy pontokat dolgozta ki a legpontosabban. Ebből következik, hogy a honvédelmi törvényt jelen pillanatban úgy lehet jellemezni, hogy egy irányításcentrikus honvédelmi törvény jött létre. Ezt nem tartom bajnak, nem is azért mondtam, ezt én csak tényként szögezem le. Sőt, ez kimondottan pozitív is lehet, mert sok-sok problémát, leendő vitát már eleve megszüntet, vagy legalábbis lehetetlenné tesz.
Úgy gondolom, hogy ez a törekvés: hogy az irányítás a lehető legalkotmányosabb legyen és a lehető legteljesebb legyen, a lehető legkorrektebb legyen a mindenkori kormány és a mindenkori ellenzék számára, ez sikerrel járt. Ennél sokkal többet elmondani erről a pontról már nemigen lehet. Én nem hiszem, hogy szükség lenne ilyen téren a honvédelmi törvény szinte bármikori kiegészítésére, már legalábbis amenynyire ezt emberileg be lehet látni.
Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy az irányítás nem csak az ellenőrzés aktusából áll, az irányítás — mint olyan — a honvédelem egészének az irányításáról is beszél. Ezen a területen a honvédelmi törvény már — véleményem szerint — kevéssé sikerült jól.
Az alaptörvény-javaslat és a hatpárti módosítócsomag együttesen sem tartalmazza azokat a — honvédség irányítására vonatkozó — részletes szabályokat, amelyek alapján a mindenkori tárca és a tárca vezetője ténylegesen tudná irányítani a honvédséget.
Tisztelt képviselőtársaim! Emlékezzenek önök, vagy emlékeztessem önöket az általános vitában elmondott egyik érvemre: több ezer olyan irányítási normarendszer van jelen pillanatban is életben, amelyek nem törvényi szinten, hanem miniszteri utasítás, leirat vagy körlevél formájában működnek, és ezekről a honvédelmi törvény nem beszél.
Úgy gondolom, hogy a honvédség irányításának problémái annál sokkal bonyolultabbak, hogy egy törvény betétjeként lehessen kezelni, ezekről mindenképpen egy külön törvénynek kell szólni.
Komoly és hosszú vita volt a szakértői egyeztető tárgyalások során arról, hogy az Alkotmány azon kitétele, hogy a honvédség irányításáról szóló törvénynek kétharmadosnak kell lennie, ez vajon azt jelenti-e, hogy a honvédelmi törvényen belül kell ezt megfogalmazni, avagy egy külön törvényt jelent? Az Alkotmány itt nem beszél világosan, lehet így is, és lehet úgy is értelmezni.
Végül is a közös értelmezés az lehet, hogy elfogadjuk azt, hogy egy kibővített "Honvédség irányítása" című fejezet kerüljön bele a honvédelmi törvénybe. De mindenféleképpen előrelépés ez a Kormány által benyújtott alapjavaslathoz képest, azonban véleményem szerint nem elégséges. Nem elégséges. Hosszú távon gondolkodni kell azon, hogy igenis egy külön törvény szóljon a honvédség irányításáról.
Miért tartom ezt célszerűnek, és miért merem azt mondani, hogy nem elégséges a honvédelmi törvényben jelen pillanatban az a fejezet, amelyik a honvédség irányításáról szól?
A honvédség irányítása három síkon kell, hogy megvalósuljon. Egyszer magának a szervezetnek az irányításáról és vezetéséről kell, hogy szóljon mint honvédségről; egyszer a személyzet, jelen esetben a hivatásos és a hadkötelezettek alapján szolgálatot teljesítő állomány tevékenységéről, kötelezettségéről, kötelességeiről és lehetőségéről kell, hogy szóljon; és magának a szolgálati tevékenység ellátásának szakmai és eljárási szabályainak a síkján kell részletesen meghatározni az irányítás mikéntjét.
Jelen pillanatban a honvédelmi törvény a kiegészítésekkel együtt — ha úgy tetszik — csak az első pont, a szervezet irányítását szabályozza kielégítő módon és megfelelően az Alkotmánynak és egyéb igényeknek megfelelően. A másik két pontról nem túl sokat beszél, többnyire csak lazán megemlíti.
Azt hiszem, hogy ezek azok a pontok, amiket ki kell fejteni. Még egyszer visszautalok arra, hogy a konkrét irányítás a honvédség rendszerén belül, amelyik a honvédség rendszerének egésze az állami életben, a legbonyolultabb szervezetet jelenti. Nem véletlen, hogy a honvédelmi törvény megalkotása igen-igen sokáig tart, és igen-igen bonyolult, mert azért itt nagyon sok egyébről is beszélni kell, nemcsak a megjelenő katonákról, a gazdaságtól kezdve sok mindenről.
Úgy gondolom, hogy nem megengedhető hoszszú távon az, hogy ennek a részletes irányítása alacsonyrendű, nem egyszer jogszabálynak sem minősülő eljárások vagy utasítások keretében történjék. Erről szól az egyik módosító javaslatom, amit sajnálatos módon a tárca nem támogatott, de remélem, hogy képviselőtársaim majd támogatni fogják.
Mindebből következik: gyakorlatilag a honvédelmi törvény mostani helyzete három nagy egységből áll — nem szerkezetileg, hanem formailag.
Egyszer: a tárca által benyújtott alaptörvény vagy a törvényjavaslat; egyszer a hatpárti tárgyaláson elfogadott — közösen elfogadott — módosítócsomag, amelyik nagyon sok pozitív előrelépést tartalmaz; és egyszer maguk az azóta beérkezett egyedi avagy pártszintű módosító javaslatok a FIDESZ-től, az SZDSZ-től, az MSZP-től, a Kisgazdapárttól és a többi pártoktól is beérkezett módosító javaslatok.
Sajnálatos módon, miután maga a rendszer anynyira bonyolult, amilyen, itt egy eléggé — szakszóval — egy kazuisztikusnak nevezett törvényjavaslat vagy törvény látszik összeállni. Ez azt jelenti, hogy részleteiben nagyon jól, nem egyszer kimondottan jól szabályoz egyes részletkérdést, ugyanakkor nem mindig fedezhető fel egy olyan egységes rendezőelv az elfogadott vagy elfogadandó módosító javaslatok és egyes paragrafusok között, amelyek az összegésznek a hatását erősítenék. Magyarán azt jelenti, hogy egyes részmegoldásoknak a jósága és korrektsége összegészében ronthat az egésznek a hatásán, mert valamerre eltorzítja a törvényt. Például — amit az elején is mondtam — a honvédelmi törvény alapvetően irányításcentrikus, plusz van egy másik, egy humanitárius oldala, szociális oldala is van, amelyik megerősödni látszik, pont a FIDESZ módosító javaslatai révén. Mind a két irány jó.
Egyik sem azt jelenti, hogy bármelyik rossz, de a kettő egymással nem biztos, hogy minden ponton felel, főleg hatásaiban. Úgy gondolom, hogy ez is indokolja, hogy a honvédelmi törvényre valamikor vissza kell majd térni, valamikor — néhány év múlva, amikor ennek a honvédelmi törvénynek a tapasztalatait tényleg le tudjuk szűrni működésben, és ki tudjuk emelni azokat a pontokat, amelyekről az élet vagy a gyakorlat bebizonyítja, hogy nem megfelelően működnek, és akkor lehet ezeket a mostani problémákat majdan orvosolni. Ez — nyilvánvaló — nem a mostani Kormánynak a feladata, hanem egy következő kormánynak, egy következő parlamentnek lesz majd a feladata.
Néhány szót szeretnék szólni egy-két olyan módosító indítványomról konkrétan, amelyeket a tárca nem támogatott, hangsúlyozva: nem azért, minthogy itt bárkit is meggyőzzek, hanem szeretném az érveimet elmondani. Persze ha valakit meg tudok győzni, azt sem tartom túl nagy bajnak.
(11.50)
Végtelen örömmel tölt el egyébként, hogy a tárca támogatta — és így a bizottságok is támogatták — azt a módosító indítványomat, amely a Kormány részére évenkénti beszámolási kötelezettséget ír elő a Parlament felé — jelesül pont a miniszterelnöknek, illetve az általa megbízott miniszternek van beszámolási kötelezettsége. Hangsúlyozom: a tárca ezt támogatta, tehát remélem, hogy át fog menni a Házon is, de néhány szóban még szeretném indokolni, miért tartottam ezt annyira fontosnak.
Úgy gondolom, az, hogy itt most gyakorlatilag egyetlen tárcának van ilyen beszámolási kötelezettsége — vagy lesz ilyen beszámolási kötelezettsége — előírva, egyrészt nyilvánvaló korlátot jelent a tárca számára, mert folyamatos kontroll alatt fog működni, és mindenki várni fogja az ő aktuális beszámolóját, amikor a honvédség, a hadsereg állapotáról, fejlesztéséről fog beszélni, másrészt minden évben aktuálisan tud szólni a mindenkori honvédelmi miniszter arról, melyek azok a működési, sajnos, nem egyszer — vagy jellegzetesen — gazdasági problémák, amelyek akadályozzák a honvédség működésének kiteljesülését.
Azt hiszem — és jól értelmezheti a tárca —, ez nem elsősorban korlát, hanem lehetőség a mindenkori honvédelmi miniszter számára.
A másik módosító indítványomat — a tárca ezt már nem támogatta, de szeretném, hogyha a Ház majd támogatná — egyszerűen szakmai szempontból tartom fontosnak. Jelesül arról szól — ez a 14 211-es számú, de azt hiszem, a szám szinte lényegtelen —, hogy a honvédség parancsnoka a honvédelmi miniszter utasítására személyesen, illetve alárendeltjei útján közreműködik a miniszteri hatáskörbe tartozó döntések előkészítésében. Ez mindösszesen annyit jelent, és én abszolút logikusnak érzem az érveket mellette, hogy azok a döntések, amelyeket a miniszternek van joga — és az ő kötelessége — meghozni, abszolút szakszerűek legyenek, mégpedig a honvédség működése szempontjából a lehető legszakszerűbbek legyenek, törvény kötelezi a honvédség parancsnokát, hogy köteles ebben közreműködni, köteles a szakmai tudásának maximális birtokában segíteni a saját miniszterének abban, hogy a miniszter által kiadandó intézkedés, utasítás a lehető legszakszerűbb és a lehető legéletszerűbb legyen.
Én ezt segítő módosító indítványnak érzem, kérem, hogy a Ház majd támogassa.
A 14212-es számú módosító indítványom szintén nem nyerte el a tárca támogatását. Ez arról szól, hogy a honvédségre vonatkozó további részletes szabályokat az Alkotmány 40/A. §-ának (1) bekezdése szerint kiadott külön törvény állapítja meg. E mellett most külön nem érvelek, mert beszédem első részében érveltem a mellett, miért tartom fontosnak egy ilyen paragrafus betételét. Hangsúlyozom, tudom és elfogadom — elfogadjuk —, hogy ez alvó paragrafus lenne. Nem azt jelenti, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak, a Kormánynak holnapután rohammunkával azonnal el kellene kezdeni kidolgozni, sőt kimondottan károsnak tartanánk ezt, mert idő kell, amíg egy törvény bejáratódik, ugyanúgy, mint egy autónál, egy motornál —, amíg kisül, hogy az íróasztal mellett elképzelt szerkezet valóban működik-e a gyakorlatban, hogy élik ezt meg a csapatok, hogy élik meg a parancsnokok és a többi. Úgyhogy erre szerintem mindenképpen néhány év múlva kellene visszatérni, de már most szükségesnek tartanám betenni, egyszerűen azért, hogy a mindenkori kormány, a mindenkori tárca előtt mintegy felkiáltójelként ott lebegjen, hogy ennek érdekében kell a törvényt járatni, annak működését figyelni, és lehet gyűjteni a tapasztalatokat, hol kell még pontosan és részletesebben beszélni róla.
Végezetül egy olyan módosító indítványról szeretnék beszélni, amelynél a leginkább meglepett, hogy a tárca nem támogatta, tudniillik úgy éreztem, hogy semmiféle igazán komoly érvet nem tudott a tárca elmondani. Jelesül arról van szó, hogy egy alapmódosító indítvány előírja a tárcának, hogy a honvédség parancsnoka és egyéb magas rangú személyek kinevezése előtt a honvédelmi bizottság meghallgassa a kinevezendő személyt, és véleményt mondjon róla. Ehhez csatlakoztam én egy új ponttal, amely a katonai attasék kinevezés előtti meghallgatásáról szól, mégpedig úgy, hogy a külügyi és a honvédelmi bizottság — együttesen vagy külön-külön — meghallgatja a kinevezendő személyt, és alkalmasságáról véleményt nyilvánít. Szó szerint így írtam, tehát nem kapja meg a bizottság azt a jogot — egyik bizottság sem —, hogy megvétózhassa a jelöltet, mindösszesen elmondja, hogy véleménye szerint alkalmas vagy nem alkalmas erre a posztra.
Nem egészen értettem, hogy a tárca ezt miért nem fogadja el — már csak azért sem, mert e Parlament működésének kezdetekor ez a meghallgatási rendszer működött: a honvédelmi bizottság előtt több alkalommal megjelentek kinevezendő katonai attasék, és a bizottság többé-kevésbé meggyőződött alkalmasságukról, és azt mondta, hogy igen, örülünk neki, hogy ez a személy ott lesz — fordítva is volt rá példa, de hát, ilyen az élet…
Úgy gondolom, eléggé fontos poszt a magyar külpolitika és katonapolitika szempontjából a katonai attasé személye, és ha már egyszer a honvédelmi bizottságnak a többi bizottsággal szemben vannak bizonyos különleges jogosítványai — pont az Alkotmány értelmében, adott esetben —, én úgy gondolom, hogy jogos lenne a bizottságot felruházni azzal a lehetőséggel — előírni a tárca számára azt a kötelezettséget —, hogy azokat a személyeket illetően, akik majd Magyarországot külföldön politikai és katonapolitikai szempontból képviselni fogják — rajtuk keresztül adott esetben az országot ítélik meg, az ország katonai vezetését ítélik meg —, a honvédelmi bizottságnak legyen legalább annyi alapinformációja, hogy személyesen találkozik vele, tudja, hogy mely országokban, melyik helyeken történik személyi változás, rákérdezhessen az indokoltságára, meggyőződhessen a jelölt személyes véleményéről, alkalmasságáról. Ennek ellenére természetesen a tárca, a miniszter szabadon azt nevez ki, akit akar — ezt a jogkörét senki nem óhajtja elvitatni tőle.
Arra kérem a tisztelt Házat, a tisztelt Ház jelen lévő és figyelő tagjait, hogy majd, ha erről a módosító indítványról történik szavazás, esetleg emlékezzenek vissza az általam elmondott érvekre, és hogyha támogatásra méltónak találnák ezt a javaslatomat, úgy érzem, hogy ez segítene egy rendszer, egy szisztéma működésében.
Tisztelt Ház! Ennyit kívántam elmondani az általános vitában, és úgy gondolom, alapvetően a honvédelmi törvényről, a honvédelmi törvény előkészítésének, tárgyalásának és kidolgozásának folyamatáról biztosan el lehet mondani sok negatívumot, és nagyon sok hiányérzet lehet bennük, de legalább ennyi pozitívumot is el lehet mondani. Engedtessék meg, hogy befejezésül elmondjam saját magam és a pártom nevében — de inkább a saját magam nevében, mert nem beszéltük meg —, hogy köszönetet nyilvánítsak a tárcának, a tárca apparátusának azért a korrekt és nagyon segítőkész munkáért, amiben, bár nagyon hosszú viták után, de végül is a honvédelmi törvény olyatén kialakulását segítették, amely, legalábbis a kérdéses és a legkritikusabb pontokon kielégíti úgy a Kormány, mint az ellenzék igényeit, és kialakult az az egészséges kompromisszum, amikor mind a két fél annyit engedett a saját — kezdetben nyilvánvalóan igen merev — követelményrendszeréből, amennyit engedni lehet az eredményesség érdekében. Úgy gondolom, ez egy követésre méltó gyakorlat a Parlament törvénykezése folyamán. Úgy gondolom, meg kellene fontolni, hogy nemcsak kétharmados, hanem alacsonyabb szintű vagy feles törvényeknél is — ha nem is ilyen súlyosan — mindenképpen mindig hasznos a másik fél véleményét korrektül meghallgatni, még ha azt nem is fogadom el. Önmagában ez oldhat már görcsöket, oldhat feszültségeket, és főleg megelőz bizonyos félreértéseket, és a meggyökeresedett vagy megkövesedett meggyőződéseket eleve fel lehet oldani.
Úgy gondolom, teljes szívvel lehet ajánlani, öszszes hiányossága ellenére — azt hiszem, nem rejtettem véka alá, hogy véleményem szerint melyek a hiányosságok — a honvédelmi törvényt és a hozzá kapcsolódó közös módosító indítványokat elfogadásra a Háznak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
