FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Full text search

FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk meghallgatta a törvényjavaslat előterjesztésének indokait.
Egyetértettünk a törvényjavaslatnak a jövedelem fogalmát egyértelművé tévő céljaival, illetve azzal, hogy bizonyos ellátásokat — például temetési segélyt, alkalmilag megítélt átmeneti segélyt — a javaslat kiemel a jövedelem szociális szempontból értelmezett fogalmából. A korábbi értelmezés bizonyos esetekben aránytalanul hátrányos helyzetbe hozott szociális támogatást igénylő, rászoruló családokat.
Egyetértettünk a szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok tulajdonosi jogosítványainak erősítésével, azzal, hogy a jövőben a térítési díjak meghatározása kizárólag az intézményt fenntartó önkormányzat illetékességébe tartozik.
(16.20)
Szűkül más oldalról a jogalkalmazó cselekvési köre azáltal, hogy a törvényjavaslat a rendszeres pénzbeli ellátások taxatív felsorolásával megteremti a jogértelmezés egységességének lehetőségét, és nem bízza a jogalkalmazóra annak eldöntését, hogy milyen szociális, vagy társadalombiztosítási ellátások megléte esetén nem ítélhető meg valamely szociális ellátás.
Egyetértettünk azzal az új rendelkezéssel, miszerint a jövőben a rendszeres pénzbeni ellátásokra való jogosultságot ne érintse az, ha a jogosult családjában az egy főre jutó jövedelem minimális mértékben előre nem látott bevétel miatt megváltozik. Gyermek születése vagy örökbefogadása se érintse hátrányosan a korábban megítélt gyermeknevelési támogatás folyósítását, ahogyan ez ma még megtörténhet.
Egyetértettünk a törvényjavaslat ama szándékával, hogy a családi pótlékot, az árvaellátást, a házastársi pótlékot, a házastárs után járó jövedelempótlékot és a tartásdíj címén kapott összegeket a jövőben annak a személynek a saját jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel a jövedelmeket megállapították, és akire való tekintettel folyamatosan fizetik. Egy ilyen rendelkezés ma feltétlenül védelmet jelent, hiszen naponta hallhatunk olyan aszociális, zömükben fiskális indíttatású eszmefuttatásokat, amelyek gyermekek millióinak létfenntartási fedezetét megkérdőjelezik. A gyermekeknek a családi pótlékra való jogosultságát tagadó nézetek ma látványos támadásban, lendületben vannak, nagy sikereket is elkönyvelhetnek, hiszen az elmúlt években a családi pótlék vásárlóértékének egyharmadát veszítette el.
Ebben a jövedelempolitikai küzdelemben nem árt kinyilvánítanunk, hogy a családi pótlék, az árvaellátás és a tartásdíj a gyermekek saját jövedelme; minden olyan létező gyakorlat vagy tervezett változtatás, amelyik ezt kétségbe vonja, sérti a gyermekeknek a létezéshez, fennmaradáshoz fűződő emberi és alkotmányos jogait.
A törvényjavaslat a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának megítélésében is bővíti az önkormányzatok jogosítványait. Ha az önkormányzat közhasznú vagy egyéb munkahelyet ajánl fel, és ezt a munkanélküli nem fogadja el, akkor a jövedelempótló támogatás folyósítása 12 hónapra felfüggeszthető lesz, de előidézheti a támogatás megszüntetését is.
A költségvetési bizottság a törvényjavaslatot ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag általános vitára alkalmasnak ítélte. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me