HAVAS GÁBOR, az SZDSZ vezérszónoka:
HAVAS GÁBOR, az SZDSZ vezérszónoka:
HAVAS GÁBOR, az SZDSZ vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Grezsa Ferenc képviselőtársam már utalt arra, hogy a szociális bizottság e törvény általános vitára alkalmassága megállapításának feltételéül szabta, hogy kerüljön egyúttal napirendre az az országgyűlési határozati javaslat is, amelyet a Kormány tavaly, lényegében majdnem egy időben a szociális törvénnyel, nyújtott be a Parlamentnek.
Ez azért nagyon lényeges és fontos kérdés, hiszen ahogy Surján miniszter úr is fogalmazott, a szociális törvényt maga a Kormány is csak első lépésként kezelte egy átfogó szociálpolitikai reform folyamatában, és ez az országgyűlési javaslat volt hivatva a távolabbi célok, a távolabbi perspektívák megfogalmazására és az ezzel kapcsolatos intézkedési terv, ütemterv kidolgozására.
Ha ez a javaslat a benyújtását követően tavaly vagy legkésőbb az idén év elején tárgyalásra került volna, akkor valószínűnek tartom, hogy ennek a határozati javaslatnak bizonyos elemei most ebbe a törvénymódosító javaslatba is bekerülhettek volna, és anélkül, hogy a költségvetés nehézségeit figyelmen kívül hagynánk, ma előbbre tarthatnánk a szociális ellátás és gondoskodás területén.
Így kénytelenek vagyunk most beérni ezzel a javaslattal, amely — mint azt az előterjesztő is kifejtette — kardinálisan új elemeket nem léptet életbe.
A módosítások egy része, ahogy erre Kulin Sándor képviselőtársam is utalt, lényegében a bevezetés óta eltelt időszak tapasztalatai alapján egyértelműbbé tesz bizonyos megfogalmazásokat, hogy a törvény értelmezése körül támadt gondokat ily módon el lehessen hárítani.
Más javaslatok a szabályozásban kisebb módosításokat javasolnak, így például helyeselhetjük azt, hogy egyértelműbben kerül meghatározásra a személyes gondoskodást nyújtó intézmények esetében a beutaló önkormányzatok, illetve az intézményt fenntartó szerv kötelezettségei és jogosítványai. Bár meg kell jegyeznünk, hogy ezzel még mindig nincs megoldva a legalapvetőbb probléma, nevezetesen, hogy az önkormányzatok nincsenek érdekeltté téve se finanszírozási, se egyéb szempontból abban, hogy a gondozásra szorulók gondozását — hacsak a lehetőség engedi — otthon, a lakóhelyén oldják meg.
Vannak azután a finanszírozást érintő javaslatok is, ilyen például az, hogy a közgyógyellátás költségeihez való hozzájárulásnál az önkormányzatoknak az eddigi 50% helyett 75%-kal kell hozzájárulniuk. Ezt a lépést önmagában tekinthetnénk a profiltisztítás egyik szükséges és velejáró elemének, hiszen így az önkormányzat és ezen keresztül közvetve elvileg a költségvetés vállal át olyan terhet, amelyet eddig a társadalombiztosítás finanszírozott. A probléma csak az, hogy a szociális normatívában ennek a következményei nem jelennek meg.
Hasonló jellegű módosítás, amellyel egyetértünk és támogatjuk, hogy a jövedelemfüggő ellátásoknál a megállapításhoz képest 10%-os jövedelemeltérés esetén még továbbra is folyósítható az ellátás, ezzel feloldja a korábbi szabályozás merevségét.
Igazán lényegi mondanivalónk azonban két témakörben van: az egyik a gyermeknevelési támogatással kapcsolatos módosításokat érinti, a másik pedig a munkanélküliek jövedelempótló támogatásával kapcsolatos módosításokat.
A gyermeknevelési támogatásra való jogosultság kiterjesztésével, illetve azzal a méltányossági jogkörrel, amelynek révén a miniszter úr további állampolgároknak adhatja meg — az eddig szabályozott körön kívül — ezt az ellátást, önmagában egyetértünk, hiszen mind a két élethelyzet, amelyre a bővítő szándékú változtatás irányul, létező élethelyzet és megoldást kívánó probléma.
A gondot mi abban látjuk, hogy mind a két változtatás azokat a családokat érinti, amelyek három éven aluli gyermeket nevelnek. Abban a bizonyos országgyűlési határozati javaslatban szerepel távlati célként a gyereknevelési segély állampolgári joggá tétele. Nemrégiben maga Pusztai Erzsébet államtitkár is nyilatkozta, hogy jövő júliustól — nem értem pontosan, hogy miért akkortól, arra gondolni sem merek, hogy azért, mert akkor minden valószínűség szerint már egy másik kormány lesz hivatalban — már lehetségesnek látja az állampolgári jogú gyes bevezetését. Azt gondolom, hogy ha ez jövő júliustól lehetséges, akkor mostantól is lehetséges, hiszen ha egy kicsit utánaszámolunk a dolognak, azt látjuk, hogy pillanatnyilag is az érintett népesség, tehát mindazok a családok, akik háromévesnél fiatalabb gyereket is nevelnek, azoknak a túlnyomó része ma is részesül vagy gyesben vagy gyedben, illetve csak akkor nem részesül — illetve erre az életkorra érvényes még a terhességi, gyermekágyi ellátás is —, ha a szülő nem akar otthon maradni a gyerekkel, tehát munkába megy, ennélfogva gyermekét bölcsődébe adja, illetve rokonokra bízza gondozását napközben.
Valószínű tehát, hogy igen kicsi lenne az eltérés a gyesben részesülők között akkor, ha a mai helyzethez képest igen kis mértékben növekedne a gyesben részesülők száma, ha ezt állampolgári jogú ellátássá terjesztenénk ki, és akkor nem volna szükség sem miniszteri méltányosság alkalmazására, sem a másik típusú kiterjesztésre, amelyet ez a javaslat előirányoz.
Azzal a változattal kapcsolatban, amely a három évnél fiatalabb gyereket nevelők estében is a gyermeknevelési támogatás megadását célozza, ezzel kapcsolatban még azt is meg kívánom jegyezni, hogy ez az alternatíva egyáltalán azért merült fel, merthogy vannak — és egyre inkább vannak — olyanok, akik a 180 napos munkaviszonyt, amelyet eredetileg a törvény feltételként szabott a gyermeknevelési támogatáshoz, nem tudják felmutatni, hiszen a növekvő munkanélküliség miatt, különösen az ország egyes régióiban, és különösen a nők egyre kevésbé tudnak a szülés előtt munkához jutni.
(16.40)
Emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat és Kulin Sándor képviselőtársamat is, aki most azt mondta, hogy talán az ilyen címen folyósított ellátást normatívvá is lehet tenni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége tavaly a leghatározottabban javasolta a 180 napos feltételnek a törlését a törvény szövegéből. Hiszen ez diszkriminatívnak tekintett egy olyan ellátás esetében, amely nem biztosítási elvre épül, amely gyerekes családok támogatását célozza, és amely ráadásul a támogatáshoz jövedelmi maximumot is megállapít.
Hogy ez a gyereknevelési támogatás mennyire rosszul lett belőve — hogy ezt a csúnya kifejezést használjam —, azt bizonyítja az is, hogy a javaslat előterjesztésekor a Népjóléti Minisztérium mintegy 45000 igénylővel számolt. Ehhez képest, ahogy a miniszter úrtól is hallottuk, egyelőre 18000-en vették ezt az ellátást igénybe. Ez is azt igazolja, hogy legalább most, a módosítás során szembe kellett volna nézni ezzel a problémával és javasolni kellett volna a 180 napos munkaviszony — mint előírt kötelezettség vagy feltétel — törlését a törvény szövegéből.
A másik kérdéskör, ahogy utaltam rá, amellyel részletesebben foglalkozni akarok, a munkanélkülijövedelem-pótló támogatás kérdése. Elöljáróban hangsúlyozni szeretném, hogy a szabad demokraták teljesen egyetértenek minden olyan erőfeszítéssel, amely a foglalkoztatást részesíti előnyben a segélyezéssel szemben, egyetért minden olyan ösztönzéssel, amely az önkormányzatokat a jelenleginél jobban érdekeltté teszi abban, hogy a területén élő munkanélkülieket lehetőség szerint inkább foglalkoztassa, mintsem segélyben részesítse. Fontosnak tartjuk ezt nemcsak finanszírozási okokból, hanem azért is, mert az az ember, aki maga képes önmagáról gondoskodni, nagyobb eséllyel őrzi meg az emberi méltóságát, és kevésbé fenyegeti az a veszély, mint a tartós munkanélkülieket, hogy olyan romboló hatásoknak van kitéve, amelyek hosszú távon nagyon súlyosan pusztítják az emberi személyiséget.
Itt azonban teljesen nyilvánvaló módon nem erről van szó, és nem egy ilyen törekvés mozgatja azokat a szándékokat, amelyek ezen a téren a törvényjavaslatot módosítani kívánják.
Ennek a javaslatnak a Kormány elé terjesztett változatában indokolásként a következő mondatot találhatjuk: ",Megfelelő eszközök biztosítása nélkül jövő évben a jövedelempótló támogatásra jogosultak számának növekedése miatt az ellátás folyósításának többletigénye elérheti a 10 milliárd forintot, miközben az 1994. évi költségvetési törvényjavaslat 5,3 milliárd forintot irányzott elő a célra." Nyilvánvaló tehát, hogy a javaslatot elsősorban finanszírozási szempontok mozgatják, és ahelyett, hogy a kormányzat megpróbált volna a költségvetés más helyein — szembenézve a problémával — pótlólagos forrásokat keresni, ehelyett most szankcionáló típusú intézkedésekkel igyekszik az igénybe vevők számát korlátozni.
Nem hiszem, hogy ezt megfelelő eszközök alkalmazásának tekinthetjük, ahogy a Kormány elé kerülő előterjesztés szerzője fogalmazott. Köztudomású, hogy a munkanélküli-ellátásban részesülők, tehát a szolidaritási alapból munkanélküli-ellátásban részesülők száma most már csökkenő tendenciát mutat. Tudjuk, hogy a költségvetéshez is benyújtásra kerültek olyan módosító javaslatok, amelyek ennélfogva a szolidaritási alaphoz történő költségvetési hozzájárulást jelentősen csökkenteni akarják. Ez is és elsősorban ez egy lehetséges forrása a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának, hiszen ugyanazokról az emberekről van szó, akik korábban járadékban részesültek és most már kikerültek ebből az ellátásból, viszont továbbra sem képesek elhelyezkedni.
A törvényjavaslat hátterében azonban erkölcsi megfontolások is vannak. Miniszter úr is, Kulin Sándor is utalt erre. Miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a társadalom erkölcsi érzékét sérti, hogy azok részesüljenek támogatásban, akik maguk nem fejtenek ki aktivitást helyzetük megoldása érdekében. Kulin Sándor pedig arra utalt, hogy vannak, akik visszaélnek ezekkel az ellátásokkal.
Nem vonom kétségbe, hogy előfordulnak ilyen esetek, azonban egyrészt a visszaélés sokkal gyakoribb a munkanélküli-járadék esetében. Kimutatták idevonatkozó kutatások, hogy a munkanélküli-járadék jogosultságának lejárta egy olyan határpont, amelynél egyesek visszatérnek a munkaerőpiacra, azok, akik visszaéltek a járadékkal, mások viszont a tartós munkanélküliség státusában maradnak, mert egyszerűen nincs lehetőségük az elhelyezkedésre.
Az adatok is egyértelműen azt bizonyítják, hogy itt nagyon súlyos strukturális problémáról van szó. Borsodban és Szabolcsban tízszeres ennek az ellátási formának az igénybevétele Vas megyéhez képest. Tehát az országnak azok a régiói néznek szembe ezen a téren különösen súlyos gondokkal, amelyek társadalomtörténeti okokból, illetve a pártállam településpolitikája, gazdaságpolitikája következtében korábban a foglalkoztatási gondjaikat úgy oldották meg, hogy exportálták a munkaerőt a városokba, elsősorban a fővárosba. Ezek az emberek, mivel az ilyen típusú foglalkoztatás lehetőségei megszűntek, kénytelenek voltak visszatérni lakóhelyükre, ahol semmiféle elhelyezkedési esélyük nincs, hiszen a helyi egyébként is szűkös munkalehetőségek is leépültek, mind a nagyvállalatok helyi telephelyei, mind a téeszek. Ma vagy egyáltalán nem, vagy sokkal kevesebb embert foglalkoztatnak, mint korábban.
Ezeket a strukturális gondokat ilyen megközelítéssel semmiképpen sem lehet megoldani. Itt hivatkozás történt az önkormányzatok jogos igényére a törvényjavaslat indokolása során, szó szerint idézem: "Az önkormányzatok részéről jogos igényként merült fel, hogy a törvény meghatározott feltételek mellett tegye lehetővé az önkormányzatok számára is az érintettek foglalkoztatásba történő bevonását."
Közhasznú munka keretében történő foglalkoztatásra eddig is volt lehetőség. Amennyire módjukban állt, az önkormányzatok éltek is ezzel. Tudjuk, nem igazán hatékony formája ez az aktív foglalkoztatáspolitikának, hiszen az esetek igen jelentős részében afféle második segélyezési formaként funkcionál, mert nincs elegendő ilyen munkavégzési keretben kiadható munkafeladat, másfelől nincsenek meg a megfelelő munkaszervezési feltételei annak, hogy ezt megfelelően, ellenőrzötten lehessen végezni.
Ehhez képest most előírni az önkormányzat által kötelezően, hogy valaki dolgozzon, ez elég furcsa megoldásnak tűnik. Hiszen a probléma által különösen sújtott településeken teljesen nyilvánvaló módon az összes ilyen jövedelempótló támogatásban részesülő állampolgárt foglalkoztatni egész egyszerűen lehetetlenség lesz. Akkor pedig ki, hogyan, milyen elvek alapján fogja eldönteni, hogy kire rója ki a kötelező munkavégzést és kire nem.
Nagyon súlyos problémája ennek a megoldási javaslatnak az is, hogy összemossa a segélyezési állapot és a munkavállalói állapot közötti különbséget, holott éppen az volna a fontos, hogy ez a két státus nagyon erősen különbözzön egymástól. Összemossa azzal, hogy olyan bérezési feltételeket állapít meg, amelyek egy tényleges munkavégzés esetén elfogadhatatlanok, másrészt pedig azzal is, hogy a közösségi munka címen bevezetett új megoldás esetében úgy kényszeríti munkavégzésre, hogy a munkavállalói jogok jelentős része nem kapcsolódik ehhez a munkavégzéshez, tehát a jogosultság szempontjából nem számít igazán munkaviszonynak.
Azt gondolom, ha ilyen típusú részidős foglalkoztatásában gondolkodunk a munkanélkülieknek, akkor tessék erre rendes részmunkaidős foglalkoztatási konstrukciókat kialakítani.
(16.50)
Felhívnám a figyelmet arra, hogy az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök között ezek a részmunkaidős foglalkoztatási formák elenyésző szerepet játszanak; az összes aktív eszközökre rendelkezésre álló pénzforrásnak mindössze 1,6%-át fordítják erre a célra, holott nemzetközi összehasonlításban a nyugati országokban a részmunkaidős foglalkoztatással igen sok problémát hatékonyan tudnak kezelni.
Végül, de nem utolsó sorban azt gondolom, hogy ezek a foglalkoztatási formák, noha nem nevezhetők kényszermunkának, mert nem kényszerítik a munkavégzésre a segélyezettet, csak megvonják a segélyét, ha nem hajlandó végezni a munkát, de ettől függetlenül nagyon erős kényszer alkalmazását helyezik kilátásba. Egy kényszerítőeszközként funkcionálnak, és szélsőséges esetben bizony előfordulhat, hogy egy polgármester a vállalkozó barátja számára ilyen módon közvetít ki 6600 forintos havi bérezéssel olcsó munkaerőt, s ha netán az olcsó munkaerő nem hajlandó ezekbe a megalázó feltételekbe belemenni, akkor még mindig van annyi haszna belőle az önkormányzatnak, hogy három hónapra megvonhatja a támogatást, és ezzel kíméli az önkormányzat pénztárcáját.
Azt gondolom, hogy ezeket a kérdéseket az érintett, válsághelyben levő régiókra koncentrált foglalkoztatáspolitikai eszközökkel kell megoldani és nem ilyen típusú megoldásokkal. Éppen ezért a Szabad Demokraták Szövetsége a törvényjavaslatot ebben a formában nem tudja támogatni. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
