KOVÁCS PÁL, DR. az MSZP vezérszónoka: | Országgyűlési Napló 1990-2022

KOVÁCS PÁL, DR. az MSZP vezérszónoka:

KOVÁCS PÁL, DR. az MSZP vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az ön által imént elmondott miniszteri expozé tartalmazott egy olyan elemet, hogy folytatódik az átfogó szociális reform, amely ezzel a törvénnyel indult el.

Számunkra az eredeti törvény tárgyalása során is, meg e törvény működése kapcsán is az a probléma, hogy nem látjuk ebben egy átfogó szociálpolitikai reformnak a kezdetét, és különösen nem azt, hogy ez haladt volna előre az elmúlt egy esztendőben.

Mindent összevetve: a törvény eredeti változatának parlamenti tárgyalásánál is az volt a problémánk, hogy még a címének sem megfelelően fogja át a szociális ellátásokat. Mi annak idején javasoltuk is, hogy egyes szociális ellátásokról szóljon.

Kétségtelen, hogy valamit tett ez a törvény ebben a tekintetben, hiszen a szociális ellátások egy részéről szól, szabályozza azokat, bevezet egy új ellátást — ilyen a gyermeknevelési támogatás —, más ellátásokat átfogalmaz — mint például az ápolási díjat —, megint más ellátásokat áthelyez az önkormányzati szociálpolitikába — mint mondjuk a temetési segélyt vagy a munkanélküliek jövedelempótló támogatását —, igazában azonban a rendszert mint egészet ő nem kezdte el reformálni, és nem vitte végig az igazgatásnak — a szociális igazgatásnak — a reformját sem.

Mindenképpen azt gondoljuk tehát, hogy szükséges ennek a törvénynek a módosítása, hiszen mi akkor is szükségét láttuk volna ennek, amikor az eredeti törvény készült.

Mikor kell egy törvényt módosítani?

Végül is akkor, hogyha felmerülnek a működése során olyan momentumok, amelyek ezt szükségessé teszik, vagyis hogyha a gyakorlat — adott esetben az önkormányzati szociálpolitikai gyakorlat — ezt igényli. De szükséges lehet egy törvényt akkor is módosítani, ha kiderülnek olyan hibái, amelyek miatt tovább már eredeti állapotában nem tartható meg.

Mi úgy gondoljuk, hogy ennek a törvénynek bizony van egy sereg olyan hibája, amely miatt már önmagában is módosításra szorulna, és ezek a következők:

Mindenekelőtt a koncepcionális hiányosságai, amelyekről lehet azt mondani, hogy egy módosítással nem lehet koncepcionális változtatást végrehajtani egy törvényben. Nekem azonban az a véleményem, hogy lehet, hogy ez szükséges.

Nagyon fontos, hogy ez meglehetősen korlátozott terjedelmű törvény, tudniillik már a hatókörét illetően abban a tekintetben, hogy a szociális ellátások egy részéről nem szól. Pedig a magyar szociálpolitikának, a magyar szociális ellátórendszernek — sok egyéb mellett — egyik legnagyobb hibája az, hogy az évek, évtizedek folyamán nem szerveződött rendszerré, és a különféle szociális intézmények közötti együttműködés, összhang bizony igen erőteljesen hiányzik.

Számunkra amiatt is módosításra szorul ez a törvény, hogy jellegét tekintve ez a szociális védőháló törvénye, ebből következően ez egy defenzív jellegű törvény, egy defenzív jellegű szociálpolitikát fogalmaz meg, amelyben nem érvényesül a szociálpolitikának egyébként igen jelentős társadalmi integrálószerepe.

Egy ilyenfajta szociálpolitika, amelyet ez a törvény megfogalmaz, nem alkalmas arra, hogy teljesítse valódi feladatát, vagyis hogy részt vegyen az elszegényedéstől fenyegetettek lecsúszásának a megakadályozásában. Nem törvény tudja ezt megakadályozni, nem szociálpolitika tudja ezt megakadályozni, de igenis hozzá tud ehhez járulni — ha olyan.

Az imént már több felszólaló is említett egy jelenséget ebben a törvényben, ami véleményünk szerint is feltétlenül változtatásra szorulna. Benne van ebben a törvényben egy igen kemény diszkriminatív elem, mégpedig a gyermeknevelési támogatásnál ez a bizonyos 180 nap előzetes társadalombiztosítási jogviszony ügye.

Nemcsak az a baj, hogy ez tökéletesen idegen ettől a rendszertől, amelyről a törvény szól, hanem elsősorban az a baj, hogy kizár a gyermeknevelési támogatásból egy jelentős kört, mégpedig azokat az asszonyokat zárja ki, akiknek a lakóhelyén évtizedek óta nem volt munka, most sincs munka, feltehetően a jövőben sem lesz, vagyis azokat, akik a legelesettebbeknek számítanak Magyarországon.

Különösen fontos, hogy felfigyeljünk egy olyan jelenségre, amelyet ebben az évben lehet tapasztalni, hogy a nagycsaládosok körében nagyon erős tempóban növekszik a munkanélküliség. Tessék megnézni a Statisztikai Hivatal adatait: az augusztusi adatok úgy szólnak, hogy azon családok körében, ahol három vagy annál több gyerek van, öt vagy annál nagyobb létszámú család, a munkanélküliség 24,2%-os.

(17.20)

Mi most azt mondjuk, hogy ezeknek az asszonyoknak, akik ezekben a családokban élnek, továbbra se legyen joga, vagy legalábbis nagyon korlátozott mértékben legyen joga hozzáférni a gyermeknevelési támogatáshoz. Ezt mindenképpen módosítani kell, azonban ez a módosító javaslat nem tartalmazza.

Igaza van a miniszter úrnak abban, hogy sokan vártuk nagyon a szociális törvényt, és még akkor is nagyok voltak a várakozásaink, amikor kiderült, hogy nem szociális törvény, hanem a szociális ellátásokról szóló törvény fog megszületni, és bizony, nagyon nagy volt a csalódásunk is. Többek között azért, mert hiszen ez a törvény érintetlenül hagyja a szociális rendszernek egy jelentős részét.

Mármost a kérdés az, hogy miért baj ez. Miért baj az, hogyha a szociális rendszer mint egész, nem változik — akár egy törvény hatására is, mert hiszen egy törvénnyel lehet ezt befolyásolni?

Az első számú probléma az, hogy tovább tart az a jelenség, ami az ellátandó feladatok és a szociális intézményrendszer közötti ellentétben jelenik meg — abban tudniillik, hogy az ellátandó feladatoknak nem felel meg az intézményrendszer. Mi mégis azt akarjuk, hogy ez a meg nem felelő intézményrendszer lássa el azokat a feladatokat, amelyek jelentkeztek az utóbbi években. Miről van itt szó?

Először is megjelent egy sereg új feladat, például a munkanélküliséggel kapcsolatos szociális problémák kezelése. Erre az intézményrendszer nem alkalmas, nem erre jött létre — a szociális rendszerről beszélek csak.

Másodszor: megjelent a tömeges ellátás igénye, amelyre a magyar szociálpolitikai rendszer nem szerveződött, nem erre alkalmas.

Harmadszor: megjelent az az igény a magyar lakosságban is, amit úgy fogalmazhatunk, hogy általában a demokrácia iránti igény, általában a részvétel iránti igény — a szociális ellátásban való részvétel iránti igény is. Ennek biztosítására ez az intézményrendszer nem alkalmas. Ugyanakkor sem a törvény, sem a módosítására beadott törvény nem próbálja olyan irányba terelni, olyan irányba alakítani a magyar önkormányzati szociálpolitika intézményrendszerét, hogy legalább valamilyen mértékben mozduljon el erre.

Fontos azért is ez a kérdés — már tudniillik az, hogy nem rendszerelvű változtatást hoz sem a módosítás, sem az eredeti törvény —, mert megjelentek a magyar szociálpolitikában új szereplők. Ezek az új szereplők az elmúlt években egyre nagyobb számban jelentek meg, és egyre erőteljesebben vesznek részt a szociális tevékenységben, és nagyon jó, hogy ez így van, de köztük és a régi szereplők közötti feladatmegoszlás, a köztük és a régi szereplők közötti harmónia, tevékenységük kiegészítő jellegének a megfogalmazása nem található ebben a törvényben — a módosításban sem.

Fontos lenne azért is a rendszerelvű felfogás e tekintetben, mert eltűntek régi szociálpolitikai szereplők. Tessék arra gondolni, hogy a magyar szociálpolitika középszintje, a vállalati szociálpolitika, milyen sok feladatot vállalt magára — mert kénytelen volt magára vállalni. Ez így tényleg nem jó, de ezeket a feladatokat valakinek el kell látni akkor, hogyha a vállalati szociálpolitika leveti magáról — márpedig levetette magáról.

Nagyon fontos lenne az önkormányzati szociálpolitikának rendszerelvű átgondolása és törvényi megfogalmazása azért is, mert egy kívánatos irányba elmozdíthatná a szociálpolitika tartalmát. Ez a kívánatos irány pedig azt jelentené, hogy egyre kevesebb hivatali szociálpolitikát, és egyre több hivatalon kívüli szolgáltatást, szolgáló jellegű szociálpolitikát csinálni. Sajnos, sem a törvény, sem a módosítás nem ilyen irányba viszi el az önkormányzati szociálpolitikát.

Hibája ennek a törvénynek — és a módosítás sem változtat rajta —, hogy túlszabályoz, bonyolult, nehézkes szabályozást alkalmaz egy sereg ellátásnál. Márpedig egy szociális ellátás szabályozása akkor jó, hogyha kiszámítható, és hogyha könnyen előre jelezhető, könynyen megérthető. Hiszen itt arról van szó: tudnom kell, vajon joggal fordulok-e valamilyen szociális juttatásért az önkormányzathoz. Ehhez ismernem kell a törvényt, és megértenem azt, hogy a saját helyzetem megfelel-e a törvényi kívánalmaknak.

Nem befolyásolja a módosítás sem az ellátásból kimaradottak helyzetét. Ilyen tekintetben különösen a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának szabályozása hiányos, és ezt nem orvosolja a módosítás sem.

Nagyon fontos lenne, hogy a törvénymódosításnak az legyen az alapja, amit az elmúlt hónapokban e törvény alkalmazása során tapasztalni lehetett. Meg kell tehát nézni, hogyan változtatta meg a törvény az önkormányzati szociálpolitikát, és az így leszűrt tapasztalatokat kellene megjeleníteni a módosításban.

(17.30)

Hát mit lehet ma tapasztalni az önkormányzati szociálpolitikában?

Ugye önök tudják, hogy előírta a törvény, hogy hat hónapon belül, tehát augusztus végére az önkormányzatok készítsenek szociális rendeleteket. A rendeletalkotás valójában egy folyamattá vált, igen sok önkormányzat — egyébként helyesen — ideiglenes önkormányzati rendeleteket alkotott, mondván, hogy úgyis, ha lesz tapasztalat, tovább kell alakítani.

Nagyon fontos, hogy a hatáskörök telepítése igen hátrányosan befolyásolta az önkormányzatok rendeletalkotását: legtöbb hatáskört — szociális hatáskört — a törvény a testületre telepíti, a szociális igények növekedése miatt a testületek ezeket a feladatokat ellátni nem tudják, tovább kellett adni, sok esetben szervezeti-működési szabályzatokat kellett módosítani, és mindenképpen kialakult egy olyan jogalkotási, vagy rendeletalkotási folyamat az önkormányzatoknál, amely még ma is tart, és reméljük, hogy egy jó szabályozáshoz vezet, de azért sok esetben ez a remény nem vált be eddig.

Nagyon fontos az, hogy rendkívül megnőtt az önkormányzati szociális hivatalok munkája. Nemcsak azért nőtt meg, mert növekedtek az igények, hanem a törvény következtében is. Bonyolultabbá vált az önkormányzati hivatali szociálpolitika. Bonyolultabbá vált a tekintetben, hogy vizsgálni kell egy sereg dolgot, s különösen a jövedelemigazolásokat, és mindannyian tudjuk, hogy ezek Magyarországon mennyire megbízhatók.

Mindehhez társul legtöbb önkormányzatnál egy meglehetősen bonyolult ügymenet, ami nemcsak azért káros, mert az önkormányzati hivatal munkatársait nagyon terheli, hanem azért is káros, mert a jogosultak nagyon lassan, nehézkesen, nagy időintervallum után jutnak hozzá a nekik megfelelő ellátáshoz.

Ezekhez társul sok helyütt, főleg a kistelepüléseken a szakemberek hiánya. Önök is jól tudják, hogy a kis önkormányzati hivatalokban a szociálpolitikai munkát más egyéb tevékenységek mellett végzi egy-egy ember, akiknek bizony elég kemény feladat eligazodni e törvény rejtelmeiben.

Az önkormányzati szociálpolitika gyakorlata is nagyon vegyes képet mutat. Itt az a fontos, hogy továbbra sem lépett az önkormányzati szociálpolitika olyan irányba, hogy a sokféle szociális ellátás és intézmény együttműködése megteremtődjék. Továbbra is kevés az az önkormányzatoknál fellépő, megjelenő helyi szociális érdekképviselet, és kis hatékonyságú, amelynek a helyi szociálpolitikai tevékenységben nagyon nagy szerepe lehetne.

Magának az ellátás hatékonyságának kérdését is érdemes legalábbis vázlatosan áttekinteni. Itt két dologról lehet szó.

Az egyik az, hogy vajon a jogosultak milyen arányban részesülnek, hányadrészük részesül szociális ellátásban. Vannak erre vonatkozóan megbízható adatok is ma már, és ezek azt mutatják, hogy rendkívül nagy a szórás. Vannak önkormányzatok, ahol meglehetősen nagy azoknak az aránya a jogosultak körén belül, akik megkapják az ellátást, másutt éppen a helyi rendeletek hibás volta miatt ellenkező irányú folyamatot lehet észlelni.

Fontos az is, hogy milyen mértékben tudnak ezek az ellátások hozzájárulni a támogatottak szociális biztonságához. Különösen a kistelepüléseken, különösen a sok munkanélkülivel bíró kistelepüléseken bizony ezeknek az ellátásoknak az anyagi hatékonysága rendkívül kicsi.

Tapasztalható egy nem új jelenség is, olyan, amit felerősít ez a törvény, és ezt sem próbálja módosítani, ilyen irányban sem próbál változtatni a benyújtott javaslat. Ez abban áll, hogy a rászorultsági elvnek természetes mellékhatásaként megjelenik igen sok helyen — főleg a kistelepüléseken — az érdemesség elve. Igen sok, igen nehéz dolog a falvakban szociális segélyezést folytatni, hiszen ez idegen a falusi ember gondolkodásától, de ahol csinálják — és sok helyütt kénytelenek csinálni — sajnos, nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy még rendeletben is, leírt szövegben is megjelenik az érdemesség elve.

Fontos dolog az, hogy a törvény nem teszi egyszerűbbé az úgynevezett kategoriális feltételeit egy-egy ellátásnak. Itt arról van szó, hogy a jövedelmi feltételeken túli feltételek elég bonyolultak, és ezeknek a kiszélesítése egyre jobban szűkíti az ellátásra jogosultak körét. De nemcsak ez a baj vele, hanem az is, hogy ezzel együtt növeli a hivataloknak a diszkrecionális jogát, és ennek következtében a jogosultságok bizonytalanná válnak.

Sokszor lehet tapasztalni azt is, hogy az önkormányzati szociálpolitikában igen kevéssé alkalmazzák a méltányosság elvét, ilyen alig jelenik meg a helyi szociálpolitikai gyakorlatban. Fel kell figyelni a törvényalkotásnak erre, mert hiszen ez egy élő tendencia.

Ritkán ugyan, de találkozunk ellenkező irányú és nagyon jó irányba mutató törekvésekkel is, amelyek elsősorban abban fogalmazhatók meg, hogy sok önkormányzat éppen a saját terhelésének csökkentése érdekében, a rászorultak jobb ellátása érdekében helyi minimumokat állapít meg, helyi normatívákat próbál bevezetni — nemcsak próbál, hanem be is vezet —, van olyan is, ahol rosszul állapítják meg ezt a helyi normatívát, és csődbe jut az egész rendszer, de vannak sikeresen működők is.

Nagyon fontos dolog, hogy úgy kellene ezt a törvényt átalakítani, ha már hozzányúlunk, hogy ilyen irányba terelje el az önkormányzati szociálpolitikát. Ehhez persze információra is, több információra és egy kicsit több pénzre is szükség lenne.

Végezetül összefoglalóan úgy tűnik, hogy nálunk is megjelentek az önkormányzati szociálpolitikában elsősorban azok a jelenségek, amelyek egy szociális háló kiépítését mindenhol a világon kísérnek, és amelyek negatív mellékhatásnak tekinthetők, így az alacsony segélyszint, a nem teljes igénybevétel, a szegénységi csapda, a részleges jogosultság. Mindenhol, ahol ilyen rendszereket építettek, a kiépítés során ezek megjelennek.

Végül is a kérdés az, hogy kell-e ezt a törvényt és most kell-e módosítani. Mi azt mondjuk, hogy nagyon sok tekintetben kell ezt módosítani, de azt is mondjuk, hogy talán jobb lett volna megvárni, hogy ennek az évnek tapasztalatait — és valós tapasztalatait —, az önkormányzati szociális tevékenység minden részletére kiterjedő tapasztalatokat fel lehessen dolgozni és úgy benyújtani a Parlamentben.

Vannak a törvénynek részkérdéseivel kapcsolatban is kifogásaink, amelyeket az általános vita során és a részletes vita során is el fogunk mondani.

Összességében az a véleményünk, hogy a törvény egy rossz irányú elmozdulást jelent a magyar szociálpolitikában, ezért bizony nagyon sok helyen módosításra szorulna, és mi nem tudjuk elfogadni azt, hogy ez a törvény kis döccenőkkel működik. Nekem az a véleményem, ismerve az önkormányzati szociálpolitikát elég részletesen, hogy nagy döccenőkkel működik ez a törvény, és a módosítás a döccenőket okozó jelenségeket nem küszöböli ki a szociális törvényből. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me