KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)

Full text search

KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ) Természetesen. Tehát a második rész, amivel a miniszter úr foglalkozott, az a konkrét kérdésemre adott konkrét válasz, éspedig az, hogy élt-e valamilyen felelősségre vonással.
A miniszter úr a mellékelt iratban tájékoztatja az Országgyűlés képviselőit arról, hogy tulajdonképpen elrendelt vizsgálatot. Elrendelt vizsgálatot.
A vizsgálat során megállapították, hogy az alapos gyanú, amely a kötelezettség megszegésével kapcsolatos, fennáll. Ez az alapos gyanú. Ennek kapcsán megindult a vizsgálat. Ezek után a miniszter úr megbízást adott az alapos gyanú kivizsgálására.
A vizsgálóbiztos megállapította, hogy a kötelességszegés valóban megtörtént, de nem bizonyosodott be a vétkes (Szórványos taps a bal oldalon.) nem bizonyosodott be a vétkes megszegés. Ezért a fegyelmi bizottság az eljárást megszüntette.
Számomra ez a megállapítás tulajdonképpen egy pozitívumot és egy negatívumot takar.
A pozitívum az, hogy én igazából nagyon örülök annak, hogy nem a minisztérium alkalmazásában álló szakemberekkel van a baj. A megállapítás negatívuma azonban az, hogy azzal a rendszerrel van baj, amit a miniszter úr és a miniszter úr vezetése alatt álló minisztérium kialakított, vagy kialakítani elmulasztott, vagy a kialakításban késedelmeskedett. Ez azonban már nem szakmai, hanem politikai felelősség, és ez alól én önnek felmentést nem adhatok. Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me