DÉNES JÁNOS (független)

Full text search

DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy az általános vitának megfelelően és igen rövidre szabottan elmondjam észrevételemet a Kormány által benyújtott törvényjavaslatról, amely a kamarákról szól, és 12 663-as számon fekszik előttünk.
A törvényjavaslat szelleme, amelyben a tisztelt Ház elé tárják ezt a törvényjavaslatot, teljesen ellentétes azzal a mederrel, azzal az irányzattal, amit tulajdonképpen a '90-es választások alapján ez a Parlament maga elé tűzött — hiszen demokráciáról és alulról fölfelé való építkezésről beszéltünk társadalmi szinten, és a gazdasági élet résztvevői, ha szervezeteiket létrehozzák, akkor szintén alulról felfelé és az önkéntesség alapján illenék, hogy építkezzenek.
Ez a törvényjavaslat viszont kötelezően, fölülről rendel el dolgokat. Nyomon követhető az a szándék ebben a bizonyos felülről való építkezésben, hogy bizonyos állapotokat — mégpedig nem kívánt állapotokat — akar konzerválni.
Én nem vagyok azzal vádolható, hogy túlzottan gyakran vagyok azonos véleményen gazdasági vagy politikai kérdésekben Szájer József képviselő úrral, de az általa benyújtott módosító indítvány is valami ilyesmit tartalmaz, és indoklásában olyanról beszél, hogy a budapesti központ gyakorlatilag el tudja fojtani a helyi érdekeltségeket.
Most, amikor az általános vita jelen szakaszában felszólaltam, nem is rabolom tovább a tisztelt Ház idejét, csupán arra hívom fel a résztvevők figyelmét, hogy amit én itt jeleztem a felszólalásomban, hogy ellentétes azzal a testi-lelki-erkölcsi habitussal, amelyben itt leledzünk — legalábbis elhatározott szándékunk szerint —, amely alapján a tisztelt Házba kerültünk, és ezt tekintetbe véve ez a törvényjavaslat ezzel ellentétes. Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me