SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:

Full text search

SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A vasútról szóló törvényjavaslatról ez év áprilisa óta a Parlament bizottságaiban és a plenáris ülésein folytatott alapos vita, valamint a beérkezett módosító indítványok mind azt érzékeltették, hogy képviselőtársaim felelősséget éreznek a vasút jövőjének alakításáért.
A javaslatok többsége érdemben járult hozzá a törvényjavaslat tartalmának kialakításához, amelynek szerkezete áttekinthetőbbé, szövege pontosabbá vált. A módosító indítványok között azonban olyanok is voltak, amelyeket sem tartalmi, sem kodifikációs szempontból nem tudunk támogatni. Ezek közül a leglényegesebb kérdéseket a következőkben ismertetem.
A vasút feladatának meghatározásáról folytatott vitában a legtöbb kritika a közlekedéspolitikai koncepció hiányát illette. A közlekedéspolitikai koncepció szükségességét magam sem vitatom; úgy vélem azonban, hogy az Országgyűlés részére már korábban megküldött A magyar közlekedéspolitika-koncepció tézisei és A magyar vasutak távlati fejlesztési programja a törvényjavaslat vitájához megfelelő eligazítást tartalmaztak. Tájékoztatom egyben a tisztelt Házat arról, hogy a magyar közlekedéspolitikai koncepción egyébként dolgozunk, és azt még ebben a ciklusban az Országgyűlés elé terjesztjük.
Másodszor: aggályok merültek föl ugyancsak a vasút finanszírozásával kapcsolatban is. A vasútnak pályavasútra és vállalkozóvasútra való szétválasztása és a pályavasút működéséhez a költségvetési hozzájárulás elve megegyezik az Európai Közösség vasútfinanszírozási koncepciójával, amelyre a törvényjavaslat épül. Az Európai Közösség-i szabályokkal összhangban a vasúti társaságot csupán számviteli szempontból választjuk szét pályavasútra és vállalkozóvas- útra. Ezzel kapcsolatban nem egy értetlenkedést kellett végighallgatnunk, hiszen az emberek nagy része nehezen tudta apercipiálni, mit jelent az, hogy a vállalkozói és pályavasútra való szétválasztás csupán egy számviteli elhatárolás kérdése. Úgy érzem azonban, hogy a legtöbb képviselőtársamat sikerült ez ügyben felvilágosítani és a megfelelő információkkal ellátni.
A költségvetési kapcsolatok szerződési alapra helyezése a jelenleginél kedvezőbb helyzetet eredményez a magyar vasút számára. Pozíciójavulást jelent a MÁV részére az a kormánydöntés is, amely szerint hiteltartozásai jelentős részét a bankok — az ipari vállalathoz hasonlóan — államkötvényre cserélhetik.
A vonatkozó reorganizációs program kidolgozása folyamatban van, és rövidesen az Országgyűlés elé kerül. Ez lesz tulajdonképpen a tizenharmadik olyan magyar nagyvállalat, amelynek a szanálása, helyzetének költségvetési rendezése megtörténik.
Továbbá több képviselőtársam kifogásolta, miért fogalmaz úgy a javaslat, hogy a költségvetés csak hozzájárul az állam tulajdonában lévő vasúti pályák működtetéséhez. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadhatónak tartjuk azt a képviselői módosító indítványt, amely szerint az állam a központi költségvetésből biztosítja — a használó által fizetendő pályahasználati díjra is figyelemmel — e pályák működtetését.
Harmadszor: többen, a kisforgalmú vasutak felszámolásától félve, kezdeményezték, hogy a konceszsziós rendelkezések maradjanak el a törvényjavaslatból. Az érintett 9. § elhagyására irányuló javaslatokat több szempontból sem támogatom. Egyrészt a koncesszió nem hozható összefüggésbe a mellékvonalak felszámolásával; másrészt a pályázat kiírója mindig az indokolt igények figyelembevételével dönt arról, hogy a működtetést koncesszió útján vagy más módon oldja meg. Nem érzem ezért reálisnak azokat a jó szándékú aggodalmakat, amelyek a koncessziótól féltik a vasutat. A jól jövedelmező vasútvonalakat a meglévő vasúti társaságok nem fogják feladni, a gazdaságtalanok üzemeltetésének szüneteltetéséhez pedig hatósági engedély szükséges, amely megfelelő garanciát jelent. Amint ezt már ebben a Házban többször is elmondtam, ez alkalommal is megnyugtatom képviselőtársaimat, hogy a vasútvonalak felszámolására nem kerül sor.
Negyedszer: a tárgyalások során javasolták a vasúti közlekedés biztonságtechnikai fejlesztésére vonatkozó program kidolgozását. Tájékoztatásul megemlítem, hogy időközben a Kormány határozott a nemzeti közlekedésbiztonsági programról, és ezt a tárca hivatalos lapjában közzétettük. A program vasúti fejezete elemzi a baleseti okokat, értékeli a vasút közlekedésbiztonsági helyzetét, és meghatározza a szükséges intézkedéseket.
(18.20)
Mindezek miatt újabb program kidolgozását szükségtelennek tartom.
Ötödször: több módosító indítvány is foglalkozott a vasútegészségügy kérdésével. A tervezett változtatás — mint ahogy arra a részletes vita során Rajkai Zsolt államtitkár is utalt — a vasutas társadalom szerzett jogait nem sérti, a jogosultság mértékét és személyi körét negatívan nem érinti. Éppen ellenkezőleg, a vasutas biztosítottak személyében a törvényjavaslat a korábbinál szélesebben határozza meg a vasút-egészségügyi ellátásban részesülők körét. A törvényjavaslat elkülönült önálló és egységes vasút-egészségügyi szervezetről rendelkezik, amelyben nemcsak a MÁV Rt.-nél dolgozó, hanem a többi vasutas biztosítottat is feljogosítja gyógyító-megelőző, valamint teljes körű üzem-egészségügyi ellátásra, továbbá közegészségügyi és járványügyi szolgáltatás igénybevételére. Így lesz a törvény elfogadásával valóban vasutasoké és nemcsak az egy meghatározott körben dolgozóké a vasút-egészségügyi szervezet.
A törvény rendelkezései egyes sajtómegnyilvánulásokkal ellentétben kellő garanciát nyújtanak az egységes vasút-egészségügyi intézményrendszer jelenlegi szerepének és funkciójának megőrzésére is.
Végül hatodszor kiemelném, hogy a törvényjavaslat kidolgozása során fokozott figyelmet fordítottunk a környezetvédelem kérdéseire. A vasúti közlekedés maga is környezetkímélő közlekedési mód. Ezenkívül a törvényjavaslat több helyen külön is kiemeli az épített és természeti környezet védelmét. Így például: a vasúti közlekedés fejlesztésére vonatkozó koncepciókat az épített és természeti környezet védelmével össze kell hangolni, a koncessziós pályázati kiírásoknak pedig tartalmazniuk kell a koncessziós tevékenység környezet- és természetvédelmi követelményeit.
Mindezek alapján úgy vélem, hogy a beterjesztett javaslat és az általunk támogatott indítványok elfogadásával a környezetvédelem szempontjai megfelelően beépülnek a törvénybe.
Tisztelt Országgyűlés! Remélem, hogy az elmondottakkal sikerült a vitatott kérdéseket jobban megvilágítanom és a szabályozás megfontolásait még inkább alátámasztanom. Bízom abban, hogy a törvényjavaslat elfogadása hozzájárul a vasút hazai és nemzetközi értékrendnek megfelelő szabályozásához. Természetesen a törvény csupán alapfeltételét képezi a magyar vasutak működtetésének. A végrehajtás érdekében számos feladatot kell még megoldanunk, amelyek egyrészt feltételezik az éves költségvetés során a vasúti közlekedés előirányzatainak parlamenti támogatását, másrészt további jogalkotási munka elvégzését igényli.
Végezetül megköszönöm képviselőtársaim jobbító szándékát és figyelmét. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az elmondottak figyelembevételével a módosító indítványokról szavazni és a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me