GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)

Full text search

GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Három pontban szeretnék reagálni arra, amit Kónya Imre elmondott.
Először is szeretném megvédeni a Szabad Demokraták Szövetségét. Én készültem az adott kérdésben, elolvastam azokat a jegyzőkönyveket, amelyeknek itt a lényegét, szövegét rögzítették, és ott a következőt találtam, amiből kiderül, hogy a szabad demokratáknak teljesen más volt a véleménye, mint amit ön az előbb mondott. Ön ugyanis azt mondta, hogy a szabad demokraták mindenkinek 20000 forintot akartak adni és kárpótlást nem. Ezzel szemben Pető Iván 1991. június 18-án, kedden az Országgyűlési Napló 8707. oldalának tanúsága szerint a következőt mondta: "Mi a kárpótlással összekötve kívántuk a vagyonjegyet a privatizálás érdekében biztosítani." Tehát ők kárpótlást és 20000 forintot akartak adni mindenkinek. (Horváth Béla: Te meg két forintot! — Dr. Gáspár Miklós: Tardos Márton nem ezt mondta! — Tardos Márton: De ezt mondtam! Ezt mondtam szóról szóra! Önök akkor is összevissza beszéltek!)
Elnök úr, a szót én kaptam meg, igaz?

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me