FILLÓ PÁL (MSZP)

Full text search

FILLÓ PÁL (MSZP)
FILLÓ PÁL (MSZP) Egy pici türelmet, kedves Képviselőtársaim. Én szeretném, amíg a miniszter úr is egy kicsit megnyugodna. (Derültség.) Én azt hiszem, hogy ez a válasz önmagáért beszél. (Közbeszólás a jobb oldalon: Úgy van!) De azért egy mondatot még szeretnék mindehhez hozzáfűzni.
Én említettem a bevezetőmben is, hogy nem azzal kívánok foglalkozni, hogy melyik alapítvány milyen nemes célt tűzött ki maga elé. (Bánffy György: Nem ez a lényeg?) Illetve nem azzal kívánok foglalkozni, hogy a Szerencsejáték Alap tagjai jól döntöttek-e vagy sem. Én egy jelenségre hívtam fel a figyelmet. Én csak egy példát hadd mondjak önöknek: Debrecenből, Debrecen városából 11 pályázat érkezett be, és ez a 11 pályázat, amely kedvező elbírálásban részesült, együttvéve nem kapott annyi támogatást, mint például a Tessedik Alapítvány. (Közbeszólás a bal oldalon: Úgy van!) Én azt hiszem, hogy közéleti emberekről van szó, olyan emberek tettek alapítványokat, akik azért valahol a társadalom figyelmének középpontjába vannak állítva. Megmondom önöknek őszintén, hogy én azt hiszem, hogy nem egyfajta pártok közötti viszály miatt, hanem elsősorban a közélet tisztaságáért emeltem fel a szavamat.
Én a miniszter úr válaszát nem tudom elfogadni, s nagyon kérem, képviselőtársaim se fogadják el. Köszönöm. (Taps a bal oldalon. — Bánffy György: Nézd meg azt a kórházat, és aztán fogadd el!)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me