ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)

Full text search

ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Nem először interpellálok az úgynevezett kárpótlás, vagy köznyelven az igazságtétel kérdéseiben. Emlékeztetek arra, hogy több mint egy évvel ezelőtt a Szlovákia területéről áttelepített magyarok ügyében terjesztettem elő interpellációt, amikor azt helyeztem kilátásba a válaszadás után, hogy visszatérek a kérdésre abban az esetben, hogyha ez az ügy, tehát a kisemmizett, kitelepített magyarok ügye nem nyer megfelelő rendezést.
Ez a jelenlegi interpelláció ebbe a sorozatba illik, és ebben a sorozatban azzal összefüggésben ítélhető meg a hasonló és ilyen interpellációk sorsa.
Örömmel jelenthetem az Országgyűlésnek, hogy ígéretet kaptam arra, hogy a Kormány még ebben az esztendőben rendezi az interpelláció tárgyául szolgáló kérdést, olyan módon, amely mód alkalmas és célszerű arra, hogy a diktatúra bűncselekményeinek áldozatai méltányos, megfelelő mértékű kárpótlásban részesüljenek, és ugyanakkor az ország gazdasági teherbíró képessége is úgy maradjon, hogy ne ez a jogszabály, vagy ne ez az intézkedés okozzon nehézségeket.
Ígéretet kaptam továbbá arra, hogy a nemzetközi szerződésekkel okozott károk rendezése tárgyában a Kormány törvénytervezetet terjeszt a tisztelt Ház elé. Mint ismeretes, itt azokról a károkról van szó, amelyeket azáltal okozott a magyar állam, hogy a második világháború után az őt terhelő jóvátételt magyar nemzetiségű személyek vagyona terhére is egyenlítette ki. Tehát jelenleg magyar állampolgárok vagyonát adta oda állami tartozásai fejében.
Végül ígéretet kaptam arra, hogy legalábbis az első, második kárpótlási törvény tekintetében a sokak által önhibájukon kívül, megtévesztés, vagy tévedés miatt elmulasztott határidő tekintetében újra megnyitja a Kormány a kárpótlás útját. A tervezett időpont december 1-je. Tehát olyan időpont, hogy ez igazodni tudjon az eddigi kárpótlási folyamathoz.
Tisztelt Országgyűlés! Vannak helyzetek és vannak viszonylatok, amikor az adott szónak nagyobb a súlya, mint a közjegyző előtt kötött szerződéseknek. Ezt kultúrállamokban, kultúrtársadalmakban, civilizált közegben így szokták meg üzletemberek és politikusok egyaránt.
Én erre tekintettel az interpellációm elmondását ez év december 31-e utánra elhalasztom. Egyben köszönöm az általam ismertetett lépéseket és várható döntéseket. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me