BÁRDOS BALÁZS, DR. államtitkár:

Full text search

BÁRDOS BALÁZS, DR. államtitkár:
BÁRDOS BALÁZS, DR. államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jóllehet a sajtóból már bizonyára értesültek róla, mégis kötelességemnek tartom, hogy a tisztelt Ház előtt is szóljak néhány szót a második Európai Ifjúsági Központ ügyében.
(10.10)
Mint azt képviselőtársaim is bizonyára tudják, az Európa Tanács ifjúsági ügyekért felelős miniszterei 1990-es lisszaboni III. és 1993-as bécsi IV. konferenciái állást foglaltak egy második Európai Ifjúsági Központ létesítése mellett valamelyik közép- vagy kelet-európai országban. A jelenleg is működő Európai Ifjúsági Központ Strasbourgban, az Európa Tanács székhelyén található.
Az elmúlt három évben három város: Budapest, Pozsony és Krakkó nyújtott be pályázatot a második központ létesítésére, majd végül is Budapest és Pozsony tartotta fenn jelentkezését. Hosszadalmas, többfordulós vizsgálódás, helyszínfelmérés és szakmai viták után az Európa Tanács miniszteri bizottsága 1993. szeptember 6-a és 10-e közötti ülésszakán állást foglalt amellett, hogy a második központ Budapesten kerüljön létesítésre.
Ez a döntés, úgy hiszem, igen nagy jelentőségű. Az Európa Tanács ezzel is kinyilvánította, hogy hazánkat stabil országnak, hosszú távú partnernek tekinti, amely minden mutatójában alkalmas egy nemzetközi intézmény házigazda országának.
Már most szeretném jelezni, hogy a döntés politikai jellegű döntés volt, és annak megvalósításáig még rengeteg tennivalónk van. Az intézmény kapunyitásáig több hónap fog eltelni. A szakmai előkészítő munkát azonban máris megkezdjük, és ebben számítunk mindazokra, akik már eddig is segítséget nyújtottak e jelentős siker eléréséhez. Közülük is kiemelten szeretnék köszönetet mondani a hat parlamenti párt képviselőinek, akik az Európa Tanács parlamenti közgyűlése munkájában vesznek részt, valamint a Külügyminisztérium apparátusának, különös tekintettel a strasbourgi nagykövetségünk diplomatáira.
Szilárd meggyőződésem, hogy a második Európai Ifjúsági Központ ügye ugyanúgy, mint maga az ifjúság, össznemzeti kérdés, és az előttünk lévő munkában továbbra is kérem mindannyiuk cselekvő támogatását. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me