CSAPODY MIKLÓS, DR. előterjesztő

Full text search

CSAPODY MIKLÓS, DR. előterjesztő
CSAPODY MIKLÓS, DR. előterjesztő (MDF)
Igen, Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Több, mint négy hónappal ezelőtt Magyar Bálint képviselő úrral közösen önálló képviselői indítványként országgyűlési határozattervezetet nyújtottunk be egy, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer kérdéseivel foglalkozó ideiglenes bizottság felállítására vonatkozóan. A javaslatról most - hogy az immár negyedszer, de ma végre valóban a tisztelt Ház napirendjére került - annak egyik előterjesztőjeként szólok, kérve az Országgyűlés támogatását.
A magyar és a szlovák miniszterelnök 1992. szeptember 10-i budapesti találkozóján, illetőleg a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának szlovák partnerénél tett október 7-i pozsonyi látogatásán több parlamentközi ad hoc vegyes bizottság felállításában is egyetértés mutatkozott. Ezeknek egyike a tisztelt Ház előtt fekvő javaslat tárgya.
Az indítvány benyújtása óta számos döntő mozzanat következett be, ezek sorában elég csupán a nemzetközi víziút, a határfolyó egyoldalú elterelését, a londoni egyezmény megszületését említeni a folytatódó brüsszeli háromoldalú tárgyalásokkal együtt, melyeknek döntő fordulójára éppen a holnapi napon kerül sor. E körülmények azonban megítélésünk szerint nem hogy nem csökkentették a javaslat időszerűségét, ellenkezőleg: az ökológiai helyzet, a Szigetköz viszonyai, más körülményekkel együtt, még sokkalta aggályosabbak, mint amikor a javaslat megszületett. Ebben a helyzetben pedig a történtek ellenére is sajnos még mindig vannak, akik a mostani viszonyokat alkalmasnak vélik korábbi elképzeléseik részbeni kivitelezésére, amint arra nemrég Szél Péter képviselő úr - még ha a kelleténél jóval tapintatosabban is, de - utalt egyik napirend előtti felszólalásában.
Az október eleje óta bekövetkezett változások tehát javaslattévő képviselőtársammal közös, és sokakkal együtt osztott véleményem szerint megerősítik a határozati javaslatban foglaltak szükségességét, nevezetesen azt, hogy a magyar Országgyűlésnek a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos valamennyi kérdés rendszeres jelenléte, azoknak a nemzetközi kapcsolatokra is kiterjedő volta miatt szükséges felállítania egy ideiglenes bizottságot. E bizottságnak feladata volna a vízlépcsőrendszert illető kérdésekkel való szakmailag megalapozott foglalkozás, az események figyelemmel kísérése, az információk biztosítása más parlamenti bizottságok részére és a javaslattétel a felmerülő problémák rendezésére vonatkozóan.
A környezetvédelmi bizottság 47-es számú, majd új változatban benyújtott 733-as számú határozati javaslata már 1990-ben indítványozta egy ilyen bizottság felállítását, azonban a végső változatban benyújtott 1979-es számú határozati javaslat és az ennek nyomán elfogadott 28/1991. április 30-i határozat ilyen rendelkezést már nem tartalmazott. Valóban örvendetes lenne, ha ezt a derűlátást - tudniillik, hogy egy ilyen bizottság, a tárgykörrel foglalkozó folyamatos foglalkozás nem szükséges -, tehát örvendetes lenne, ha igazolta volna utólag az idő, az idő azonban nem igazolt, hanem eltelt, mégpedig a fent említett eseményekkel telt el, sajnos.
Meggyőződésem, hogy akik a vízlépcső ügyében valóságosan, avagy átvitt értelemben vétkeztek, nem azok voltak, akik folyamatosan sürgettek, gondolattal, szóval és cselekedettel sürgettek, hanem azok, akik vétkeztek helyrehozhatatlan mulasztásokkal. Most, 1993 elején a bizottság felállítása tovább már nem halasztható, ezért ismétlem: nagy szükségét látjuk egy nem túl nagy létszámú, szakmailag jól felkészült, hatékony munkára képes ad hoc bizottság felállításának. A szlovák törvényhozás a két külügyi bizottság említett pozsonyi tárgyalásait követően leendő partnerbizottságunkat a vízlépcső ügyében időközben felállította.
A javaslat szerint a bizottság megállapítandó többségét a környezetvédelmi bizottság adná, a külügyi és a gazdasági bizottságok, illetőleg - az egyik azóta megtárgyalt módosító indítvány szerint - az önkormányzati bizottság képviselete mellett. Ez utóbbi képviseletét - más okok mellett - teljes mértékben indokolttá teszik a függőben lévő birtokjogi kérdések és a térségben mindeddig elmaradt beruházások ügyei is.
Szeretném végezetül tájékoztatni a tisztelt Házat arról, hogy a bizottság felállítására vonatkozó javaslatot a Környezetvédelmi és Településfejlesztési, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium is támogatja.
Tekintettel arra, tisztelt Ház, hogy a Duna és Magyarország pillanatai egyformán igen drágák, tisztelettel kérem képviselőtársaink támogatását előterjesztő képviselőtársammal együtt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me