IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)

Full text search

IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) A kisgazdapárt alatt a legálist értettem. Tehát kénytelen vagyok szólni a kérdéshez.
Ha elolvassuk a tavaly április 27-én mondott rövid tájékoztatót - amit mondtam -, akkor abból kiolvasható: hangsúlyoztam a külügyi bizottságban, hogy nem lehet, hogy a környezetvédelem fölötte legyen a jogi közbelépésnek.
Most ott tartunk, hogy szaladgálunk különböző nemzetközi jogi fórumokhoz, mert időközben mi az ökológiai vitát tartottuk fontosnak, és a szlovák fél nagyon jól tudta, hogy ez a vita jól húzható. Közben a dózereik dolgoznak, és mire a vita lezáródik, akkorára kész lesz majd a létesítmény.
Sajnos, ez még ma is aktuális, és kérem a bizottságot - a leendő bizottságot -, hogy ne az ökológiai szempontokat részesítse előnyben, hanem a nemzetközi jogi szempontokat. Eddig is azt kellett volna: Szlovákiát nemzetközi jogilag lejáratni ebben a problémában, mert akkor talán megrettentek volna, de így az ökológiai vita direkt jól jött nekik.
Az én felvidéki rokonaim mondták nekem, hogy: olyan jókat nevetnek a szlovákok, hogy hogyan csaptak be minket; felelősséggel tartoznak mindazok, akiknek kötelessége lett volna a nemzetközi fórum előtt kemény módon Szlovákiát rossz helyzetbe hozni és megítéltetni. Azok mondták, hogy: sajnálják, hogy a magyar állásfoglalás ilyen gyenge volt és ilyen átjátszható volt.
Tehát a leendő új bizottság elsősorban a nemzetközi jogi problémákra helyezze a súlyt, mert különben esetleg a szlovákok még egyszer át fognak játszani minket, és még egyszer nehéz lesz a helyzetünk, és több fórumhoz kell majd járkálnunk igazságunk érvényesítése végett. Amíg nem lesz megfelelő igazságtétel, addig országunknak szégyene marad a külügyi bizottság ilyen viselkedése és döntése. Szégyelljük magunkat, ha átmegyek a rokonaimhoz a Felvidékre, hogy a szlovákok így átjátszottak minket. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me