KATONA TAMÁS (MDF)

Full text search

KATONA TAMÁS (MDF)
KATONA TAMÁS (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Bevallom, hogy az én felszólalásom kiindulópontja szintén Iván Géza képviselőtársunk felszólalása volt. Ami a dolog érdemi részét illeti, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen nehéz kérdésben mindazt a segítséget, amit a nemzetközi jog adhat, föl kell használnunk, mégsem tudom úgy ítélni ezt a kérdést - Bős-Nagymaros kérdését -, hogy ez mindenekelőtt jogi kérdés. Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi jog, a hágai bíróság rendkívül hosszú idő múlva hoz majd valamilyen határozatot. Úgy érzem, hogy Bős-Nagymaros kérdése politikai és környezetvédelmi kérdés, elsősorban ilyen szempontból kezelendő - a nemzetközi jog csak segítséget adhat ennek a kérdésnek a kezeléséhez.
Úgy érzem - ahogy több képviselőtársam erre már rámutatott -, hogy Iván Géza képviselőtársunkat jóindulatú érzelmei elragadták, és nem volt minden esetben szerencsés, amit elmondott. Nem hiszem, hogy Magyarországnak az a feladata, hogy a nemzetközi fórumokon Szlovákiát kioktassa és sarokba állítsa - politikailag sem tartanám ezt helyesnek, vagy illőnek, és végképp nem érezném, hogy ezzel mi segíteni tudnánk felvidéki honfitársainknak. Úgy gondolom, hogy az ő helyzetüket tennénk nehezebbé, hogyha megpróbálnánk Szlovákia Európába való beilleszkedését elhalasztani vagy éppen meggátolni.
Magyarországnak semmilyen módon nem érdeke az, hogy a környezetében elszigetelt és elkeseredett kisállamok éljenek. Az a célunk, hogy ezek az országok, ugyanúgy, ahogy Magyarország, minél szervesebben, minél természetesebben, minél könnyebben helyet találjanak maguknak Európában.
Úgy érzem, hogy a lehető legveszedelmesebb szomszédság egy elszigetelt és elkeseredett ország. Éppen az ellenkező a célunk - és úgy gondolom, ennek a bizottságnak is éppen az ellenkezője a célja. Ez ki tud nyitni egy olyan kaput, amely talán egy picit tágabb, mint a nagyon is megkötött kezű kormányzatok kapuja: a parlamenti együttműködés és a szakmai együttműködés kapuja: a parlamenti együttműködés és a szakmai együttműködés kapuját. Ezért van szükség erre a bizottságra.
Úgy érzem, hogy itt, ilyen módon többet tudunk elérni, mint hogyha nemzetközi jogi módon próbálnánk valamiféle leckét adni Szlovákiának demokráciából. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me