ELNÖK (Dornbach Alajos)

Full text search

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Tisztelt Országgyűlés! Még két rövid kérdés. Emlékeztetem önöket, hogy délelőtt Kávássy Sándor képviselő úr önálló indítványát a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról az Országgyűlés napirendre tűzte. A képviselő úr akkor kérte a sürgősség elrendelését is, azonban az erre vonatkozó támogató képviselői aláírásokat csak pótlólag csatolta.
Erre figyelemmel kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy Kávássy Sándor új változatban benyújtott, 9040-es számú, és a sürgősség kéréséhez szükséges aláírásokkal ellátott indítványát sürgősség elrendelése mellett kívánja-e tárgyalni. A sürgősség elrendelésével egyetértenek-e? Kérem, szavazzanak. (A jelzőtáblán megjelenik 64 igen, 96 nem, 31 tartózkodó szavazat.)
Az Országgyűlés 64 igen szavazattal, 96 ellenszavazattal. - kevés a szavazat, nem mindenki szavazott. Foglaljanak helyet azok, akik nem a helyükön tartózkodnak. Meg kell ismételni a határozatot.
Tehát kérdezem: a sürgősséggel egyetértenek-e? Kérem, szavazzanak, most. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 65 igen, 99 nem szavazattal, 29 tartózkodás mellett a sürgősséget nem rendelte el.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me