KATONA BÉLA, DR. (MSZP)

Full text search

KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tegnap délben, egy fél órával a plenáris ülés megkezdése előtt volt egy rendkívüli házbizottsági ülés, ahol az MDF-frakció többek között kérte a szakszervezeti vagyonelosztással foglalkozó XXVIII-as törvény 8703-as számú módosításáról a mai napon megtörténő szavazás elhalasztását, azzal az indokkal, hogy a szakszervezetek kérték ennek a napirendnek a tárgysorozatról való levételét.
A tegnapi nap folyamán az Országgyűlés elnökéhez - és gondolom, valamennyi frakcióhoz - eljutott a hat szakszervezeti szövetség által aláírt levél vagy telex, amelyben azt írják: szó sincs ilyen kérésről, sőt, azt kérik, hogy a Kormánnyal kötött megállapodásuknak megfelelően ezt a napirendet a mai napon a Parlament tűzze tárgysorozatára, és lehetőség szerint a szavazás még a mai napon történjék meg - hiszen ez része annak a megállapodásnak, amelyet a Kormány ezekkel a szakszervezeti szövetségekkel kötött.
Kérném elnök urat, hogy a mai délelőtt folymán a lehető legsürgősebben hívja össze a házbizottságot, és ott nézzük meg, mit tudunk tenni a szakszervezetek jogos igényeinek kielégítésére. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me