JUHÁSZ PÉTER (KDNP)

Full text search

JUHÁSZ PÉTER (KDNP)
JUHÁSZ PÉTER (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt részéről is hadd fejezzem ki azon aggodalmakat, amelyeket már képviselőtársaim előttem elmondtak, hiszen ez a törvényjavaslat 1991. március 20-án került beterjesztésre, és a gazdasági bizottság tárgyalta, és a gazdasági bizottság ellenszavazat és tartózkodás nélkül alkalmatlannak találta a tárgyalásra, az általános vitára. A gazdasági bizottságnak az volt akkor a véleménye, hogy a villamosenergia-szolgáltatás és a gázszolgáltatás területén várjuk meg a nagy törvénymódosítást, és ne menjünk elébe ezeknek a törvénymódosításoknak egy ilyen módosító javaslattal, törvénymódosító javaslattal, amelyet az 1999-es számú törvényjavaslat tartalmaz. Ma 1993. május 25-ét írunk, és nem került beterjesztésre ez a két törvényjavaslat, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt is rendkívül hiányol.
De ha már ennek a törvényjavaslatnak az általános vitájánál vagyunk, akkor engedjék meg, hogy mi is kifejezzük arról az álláspontunkat.
A javaslat nem mutatja egyértelműen a megváltozott állampolgári jogokat. Az állampolgár kiszolgáltatottságát nem szünteti meg, és a szükséges állampolgári jogokat nem biztosítja. A törvény még mindig a termelői, állami monopóliumszemléletet konzerválja, ahol a fogyasztónak minimális jogai voltak, holott a mai helyzetben a fogyasztói jogokat kell a többi fölé helyezni. A gyakorlatban ezt a fogyasztói jogot az úgynevezett vételezési joggal lehet jellemezni. A vételezési jog azt jelenti, hogy minden állampolgár számára az emberi léthez szükséges energiát az adott lehetőségek és körülmények között maximálisan biztosítjuk úgy, hogy az állampolgár az anyagi ellenszolgáltatás ellenében a kívánt energiához juthasson. A törvényjavaslat kodifikált szövegében erre az általános elvi állásfoglalásra az energiafajtáktól függetlenül figyelemmel kell lenni, és ahol ezen állásponttól eltérően rendelkezik a régi törvény, ilyen irányban módosítani kell.
Az energiatermelésnél meg kell szüntetni az állami monopóliumot. A szükséges előírások betartásával szabadon lehessen építeni bármilyen teljesítményű és típusú villamos erőművet, gázenergiát szolgáltató telepet, lehessen létesíteni bármilyen feszültségű és nyomásszintű villamos és gázvezetéket a hozzá tartozó berendezésekkel. Ezen magánvállalkozásokban termelt energia meghatározott szabályok szerint kapcsolódhat a többi hálózathoz. A termelőegységek kialakításánál a környezetvédelmi és területfejlesztési szempontokat kiemelten kell kezelni.
A vállalkozásokban termelt és elosztott energiák árait szerződéses alapon kell rendezni, nem lehet átalányárakkal, limitárakkal irányítani a piaci feltételeket. Ennek egyik következménye, hogy a fogyasztótól ma megkövetelt úgynevezett hálózatfejlesztési hozzájárulást meg kell szüntetni. A hatóságokra történő utalásoknál a ma meglévő hatósági szervezetet nem kell megnevezni, hanem megjegyzésként kell utalni arra, hogy ez a szervezet ma az ÁÉE. A különböző állami szervezetek - önkormányzat, ÁÉE stb. - egyoldalú jogokkal rendelkeznek az állampolgárok terhére. Ezt az új törvényben meg kell szüntetni, a felek részére egyenlő jogokat kell biztosítani, például a kisajátított magánterületért fizetni kell stb.
Ezen gondolatokat meg fogjuk fogalmazni módosító indítványainkban, és ha már arra nem került sor, hogy a Kormány visszavonja ezt a törvényjavaslatot, ezek kapcsán megpróbáljuk elfogadhatóvá tenni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me