ILLÉSSY ISTVÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka:

Full text search

ILLÉSSY ISTVÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka:
ILLÉSSY ISTVÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy örömünkre szolgál, hogy a munkavédelemről szóló törvényjavaslat a tisztelt Ház napirendjére vétetett, és bízunk abban, hogy rövid, szakszerű tárgyalás után törvénnyé válik. Bár hatókörét tekintve a törvény közvetlenül vagy közvetve az egész magyar társadalmat érinti, éles politikai konfliktusra nem számítunk, mert az előkészítés a munkavállalók és a munkáltatók konszenzusa jegyében zajlott.
Külön szeretném kiemelni azt a tényt, hogy a Kormány benyújtotta az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyezményei ratifikálására vonatkozó országgyűlési határozati javaslatokat.
A törvényjavaslattal kapcsolatban az MDF-frakció álláspontját három kérdés köré csoportosítom. Először a törvényjavaslat fontosságára és indokoltságára utalok, másodszor az előző szisztémához viszonyított legfontosabb eltéréseket emelem ki, végül azokat a problémákat érintem, amelyek módosításán gondolkozunk, illetve amelyek megoldását nem tartjuk kielégítőnek.
Miért van szükség most a munkavédelem törvényi szabályozására? Miniszter úr nagyrészt elmondta ennek indokait; csak röviden, mintegy megismétlésképpen. Először: az Alkotmány biztosítja az egészséghez, illetve a testi-lelki egészséghez való jogot, tehát ez a jogszabályozás mindenképpen törvényi szabályozást kíván. Másodszor: a hatályos szabályozás, amely egy 1979-es, többször módosított minisztertanácsi rendeleten alapul, az akkori tulajdoni, szervezeti és méretviszonyokra készült, melyek azóta gyökeresen megváltoztak. A gazdálkodók száma megtöbbszöröződött, az egységek átlagmérete csökkent, a tulajdonviszonyok átalakulnak. Harmadszor: a jelenlegi munkavédelmi jogszabályrendszer olyan dzsungel, amelyet nem lehet rendbe tenni, hanem új alapokról újra kell építeni. Negyedszer: a szabályozási bizonytalanság miatt a munkaadók egy része eltekintett a munkavédelmi szakemberek akár eseti alkalmazásától is a rosszul értelmezett takarékosságra történő hivatkozással. Ennek eredményeként a munkabiztonság körülményei jelentősen romlottak, a dolgozókat fenyegető veszély növekedett. Ötödször: az ILO-egyezmények ratifikálása és az Európai Közösséghez való csatlakozás megköveteli a magyar jog harmonizációját az említett joganyaggal.
Melyek a legfontosabb újdonságai a törvényjavaslatnak, a teljesség igénye nélkül? Mindenképpen említést érdemel a törvény tárgyi hatályának kiterjesztése, tehát egyaránt vonatkozik a szervezetten munkát végzőkre, a munkavégzés hatókörében tartózkodó külső személyekre és a szolgáltatást igénybe vevőkre egyaránt. Munkabalesetnek csak az tekinthető, aminek megelőzése érdekében a munkáltató hatékonyan felléphet. Nem tartozik e körbe a lakás és a munkahely közötti közlekedési baleset, kivéve, ha a munkáltató járművén történt. A sérült dolgozónak járó társadalombiztosítási ellátások köre viszont változatlan marad, így a dolgozók nem kerülnek hátrányosabb helyzetbe.
(10.50)
A munkaeszközök általános tulajdonságait a törvényjavaslat nem választja külön munkavédelmi alkalmasságuktól, hanem azt termékbiztonságként egységesen kezeli. Az általános minősítéstanúsítási rendszeren túl a munkaeszközök szűk körénél követel meg vizsgálóintézet által kiállított megfelelőségi tanúsítást.
A törvény a munkabiztonság és a foglalkoztatás-egészségügy tekintetében célokat fogalmaz meg, és a munkáltatóra bízza, hogy milyen módon elégíti ki az üzembe helyezéskor előírt és megvalósított biztonsági szintet.
A javaslat a biztonságos munkavégzés körülményeinek megvalósításához a munkáltatók részére meghatározott időtartamú munkavédelmi szaktevékenység igénybevételét írja elő. Ez történhet munkaviszony keretében vagy vállalkozói szolgáltatásokkal.
Új jogosítványként a bírságolás intézményét vezeti be. A bírság kiszabásának alapjául szolgáló általános tényállás megvalósításához két feltétel szükséges. A munkavédelmi követelmények teljesítésének elmulasztása, a munkavállalók élete, testi épsége vagy egészségének súlyos veszélyeztetése. A bírság felső határa hárommillió forint.
A nemdohányzók védelmében a magyar jogszabályok közül elsőként deklarálja a szükséges dohányzóhelyek kijelölését.
A nemzetközi gyakorlatban bevált és hagyományosan működő tripartit jellegű országos érdekegyeztetés intézményesített hazai formájaként megerősíti az Érdekegyeztető Tanács keretében működő munkavédelmi bizottságot.
A javaslat a más jogszabályokban biztosított érdekkifejezési formáktól és szakszervezeti lehetőségektől független, a munkavállalóknak jogot ad a munkavédelemmel összefüggő érdekképviseletre. A választott képviselőt tételes jogokkal ruházza fel, a belépési, tájékozódási, döntés-előkészítési jogoktól kezdve a véleménynyilvánítási, kezdeményezési, egyetértési jogon keresztül végső soron az állam közhatalmának behívásáig. Bizonyos esetben kollektív munkaügyi vita is kezdeményezhető.
A javaslat a képviseleti jog gyakorlásához szükséges működési feltételeket is biztosítja. A munkavédelmi képviselő védelmét a szakszervezeti tisztségviselő védelmére vonatkozó munkajogi szabály, valamint a jogsérelemre konstruált új szabálysértési tényállás hivatott biztosítani.
A javaslat meghatározza azokat az alapvető kötelezettségeket, amelyek betartását, illetve megvalósítását a munkavállaló a munkáltatótól megkövetelheti.
Tisztelt elnök úr! Tisztelt Ház! Végezetül azokról a problémákról szólok, amelyek megoldására módosító indítványaink irányulni fognak.
Nem tartjuk kielégítőnek a balesetek megelőzése érdekében folytatott oktatási és propagandatevékenységet, különösen úgy nem, hogy finanszírozási forrása is bizonytalan.
Fontos társadalmi érdek a háztartási balesetek számának csökkentése. A munkabiztonsággal és foglalkozás-egészségüggyel összefüggő tevékenység állami irányítása és ellenőrzése több minisztérium és hatóság feladata. Félő, hogy a sok bába közt elvész a gyermek.
Az egységes irányítás megteremtése érdekében a terület irányítását a munkaügyi miniszter az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyeleten keresztül lássa el. A hatásköröket ennek megfelelően telepítsük át, ezzel elérve a munkavédelem, a foglalkozás-egészségügy és a szociális munkavédelem egységes kezelését. Az irányítás egységesítésével párhuzamosan kerüljön vissza a törvénybe a munkavédelmi alap többcsatornás finanszírozási lehetőséggel, kizárólag munkavédelmi célok felhasználására.
Az európai gyakorlattól eltérően baleset-biztosítási rendszer nálunk nem létezik. A társadalombiztosítás nagy egészében eltűnik a baleset-biztosítás. A munkáltató sem érdekelt az egységes díjkulcs miatt a biztonságos foglalkoztatásban, a baleset megelőzésében.
A várható, átlagos baleseti kockázatokat is tükröző baleset-biztosítási rendszer kialakítását el kell kezdeni, és a munkáltatókat egy bonus-malus rendszerben működő változó díjkulcsnak kell a megelőzésre ösztönöznie.
A baleset-megelőzés leghatékonyabb módja a baleseti veszélyforrások keletkezésének kiszűrése. Erre szolgálhatna, ha a felügyelet jogot kapna arra, hogy a rendeltetésszerű használat esetén is balesetveszélyes, illetve megfelelő tanúsítvány nélküli munkaeszközök forgalmazását és gyártását betiltsa, és ezt megfelelően publikálja.
A törvényjavaslat jelenlegi megoldásaival kiszámíthatatlan a munkáltatók számára a foglalkoztatás-egészségügy finanszírozása. Egységes irányítással és törvényi garanciákkal ez is orvosolhatónak látszik.
Tisztelt képviselőtársaim! Az emberi élet biztonsága, a polgárok egészsége a legfontosabb társadalmi érték és érdek. A beterjesztett törvényjavaslat az európai normáknak megfelelően ezt kívánja szolgálni. Gondos előkészítés és hosszas egyeztetés előzte meg a beterjesztést.
Kérem képviselőtársaimat, a szükséges módosítások után mielőbb alkossuk meg a törvényt. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me