WACHSLER TAMÁS, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke:

Full text search

WACHSLER TAMÁS, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke:
WACHSLER TAMÁS, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr. Semmiképpen nem szeretnék a kérdés tartalmi részeihez hozzászólni s abban állást foglalni. Én csak egy tárgyi tévedésre szeretném felhívni a figyelmet, amely Hack Péter hozzászólásában fordult elő.
Először tűnődtem azon, hogy megtegyem-e ezt a hozzászólást, elvégre a nemzetbiztonsági bizottság ülései zártak, és az ott elhangzottak és az ott történtek úgy tudom – bizonyos mértékig legalább is – titkot képeznek. De mivel Hack Péter hosszasan ismertette, hogy mi történt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, ezért túlteszem magam ezen. (Derültség, taps a kormánypártok soraiban.)
Annyit szeretnék elmondani – mert Hack Péter azt mondta, hogy mi, szabad demokraták, a múlt csütörtökön értesültünk arról, hogy bírókat kell jelölni, vagy nem emlékszem pontosan, hogyan fogalmazott –, hogy azon a bizonyos múlt csütörtöki ülésen az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága azt a döntést hozta konszenzussal, hogy a bizottság mindent el fog követni, ami rajta áll azért, hogy még ebben a ciklusban megtörténhessen ez a választás. Az is elhangzott ezen a bizottsági ülésen, hogy minden bizottsági tag kísérletet fog tenni arra, hogy találjon olyan bírókat a hátralévő időben, akiket erre a pozícióra jelölhet. Ezt csak a tények kedvéért kívántam elmondani. (Taps, zaj a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me