KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt vagyunk egy olyan jelentőségű törvény tárgyalása előtt, amelyet a Kormány a nemzeti megújhodás programjában még 1990-re ígért, és milyen jól tette, hogy ígérte, és mennyire nem tette jól, hogy nem teljesítette, mert ez a törvény csak akkor értelmezhető és akkor illeszthető be ebbe a rendszerbe, ha együtt alakul a mezőgazdaságban a tulajdonátalakítás, együtt alakul a finanszírozási rendszer, együtt alakul a piacszabályozás, és ehhez paralel alkalmazkodik a földtörvény, illetve a földre vonatkozó szabályok.
Nem akarom megismételni azt, amit Mészáros Béla képviselőtársam itt napirend előtt elmondott: mi hiányzik még ahhoz, hogy egy olyan szabályozás alakulhasson ki, amely ebben az ágazatban megfelelően irányítja, megfelelően meghatározza azokat a köröket, ahol a termelők el tudnak igazodni, és amely körben bizton számíthatnak arra, hogy a jövedelmezőképesség, a piaci viszonyok hosszú távon adottak legyenek. Ennek a szabályozásnak ezt a célt kellene szolgálnia.
Most, három és fél évvel, sőt már majdnem négy évvel az Országgyűlés megalakulása után ezzel a kérdéssel foglalkozni igen kockázatos és veszélyes, hiszen közelednek a választások. Nyilvánvalóan a szakmai érveket a politikai érvek fogják – hogy rossz kifejezést használjak – überelni, a meghatározó szerep nem a szakmáé, hanem a politikáé lesz.
Ráadásul most olyan szabályozást kell rendszeresítenünk és valahogy elfogadhatóvá tennünk, amely torz és rosszul kialakított viszonyokat lesz kénytelen újraszabályozni.
Mi is történt itt? A kárpótlásnál sajnálatos módon 500 forintos aranykorona-értékkel került a tulajdon – gyakorlatilag 90%-ban – kiosztásra. Sajnálatos módon másfél millió ember jutott földhöz, akiknek jó része nem kötődik a mezőgazdasági termeléshez. Nem tudtunk olyan vagyont vinni a piacra, amely a kárpótlási jegyeknek az értékállóságát, a forgathatóságát biztosította volna. Ezért mi történt? A föld felé irányult a forgalom.
Most ennek a törvénynek az is lenne az egyik feladata, hogy próbáljuk ezt a földet – közvetlen ösztönzőrendszer biztosításával – úgy visszajuttatni, hogy a jelenlegi használók ismét tulajdonossá váljanak, illetve az adott területen mezőgazdasággal foglalkozóknak adassék meg az a lehetőség, hogy a földtulajdon megszervezését és megszerzését biztosítsuk. (Közbeszólás: Zsiros Gézának meg kell adni a lehetőséget!)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me