SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel a kivételes eljárásnak az alkotmányügyi bizottság volt a gazdája, illő, hogy kicsit bővebben számoljak be, de csak a szükséghez képesti keretek között a bizottság munkájáról.
Az alkotmányügyi bizottság február 4-i ülésén tárgyalta meg a kivételes eljárásra vonatkozó szabályok szerint az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi szabályok módosításáról szóló 14372-es szám alatt benyújtott törvényjavaslatot, valamint az ahhoz benyújtott módosító indítványokat.
A törvényjavaslat általános kérdéseivel, koncepciójával kapcsolatosan különösebb vita nem alakult ki, polemizáló, kérdőjeleket támasztó észrevétel nem hangzott el. A bizottság megtárgyalta az egyes módosító indítványokat, szám szerint hat ilyen indítvány érkezett a törvényjavaslathoz. Egyetlenegy módosító javaslatot sem támogatott, sőt – mint ahogy azt most államtitkár úr az expozéjában említette – egyetlenegy módosító javaslat sem kapta meg azt az egyharmadot meghaladó támogatást, amely azt eredményezte volna, hogy ezek a módosító javaslatok most a Ház elé kerülnének, és szavazni kellene felettük.
Végül a bizottság a törvényjavaslat egésze tekintetében 12 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett akként foglalt állást, hogy a törvényjavaslatot támogatja, és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.
A másik javaslatra is kitérek. Ez talán még rövidebb. Az előadóművészek, a hangfelvételt előállító és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, Rómában 1961-ben létrejött nemzetközi egyezményhez való csatlakozás tárgyában 14373-as szám alatt előterjesztett országgyűlési határozati javaslathoz módosító indítvány nem érkezett.
(17.30)
A bizottság egyhangúlag akként foglalt állást, hogy az országgyűlési határozati javaslatot támogatja, és a tisztelt Háznak elfogadására ajánlja.
Csupán az anyag kezelése szempontjából jegyezte meg a bizottság, illetve tisztázta a tárgyalás során, hogy a határozati javaslat mellékleteként szereplő nemzetközi egyezmény csupán a Ház tájékoztatását szolgálja, az nem része az országgyűlési határozati javaslatnak. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me