KATONA TAMÁS (MDF)
KATONA TAMÁS (MDF)
KATONA TAMÁS (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Én biztos nem vagyok az a képviselő, akit az éppen távozó Pap képviselő megszólított az imént. (Dr. Pap János az ülésterem ajtajából visszatér a terembe.)
Mégiscsak ott szeretném kezdeni, ahol Dénes János képviselőtársam. Igen, ez a dolog, aminek a következményeivel most szembenézünk, a hruscsovi gigantomániával kezdődött, a szibériai folyók visszafordításának tervével – és amilyen szerencséjük van az oroszoknak, ők a szibériai folyókat nem fordították vissza; mi azonban itt vagyunk ezzel a művel. Ezzel a művel, amely ellen kezdettől fogva tiltakoztunk, és én örömmel látom, hogy számos olyan képviselő van ebben a Házban, akin annak idején a Duna Kör kék-fehér jelvényét láttam.
Ez az Országgyűlés és ez a Kormány, mihelyt megkezdte a működését, természetesen megerősítette azt, hogy Magyarország ennek az erőműtervnek a nagymarosi részét megépíteni soha nem fogja. Tegyük hozzá, a tervnek ez a nagymarosi része voltaképpen egyfajta lustaság eredménye volt. Az elektromos energiát könnyű előállítani, egy dolgot nehéz vele csinálni: tárolni. És nyilván akkor kényelmes fölhasználni, amikor éppen keletkezik, ezért kell tehát egy ilyen nagy mesterséges tavat csinálni – kost, was kost –, és akkor utána leengedni. (Dr. Pap János elhagyja az üléstermet.) Egy kis teljesítményű számítógépen ki lehetett volna számítani, hogy hogyan lehetett volna elosztani az egy erőműnél, Bősnél esetleg termelődő energiát, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő ipari létesítményeknek rendelkezésükre álljon.
Ugyanakkor azt is látnom kellett, és ez egy tény volt, hogy a szlovák fél ragaszkodik az ő részén az erőmű megépítéséhez, mert úgy érzi, túl sok pénzt fordított rá – túl sok pénzt fecsérelt el erre a célra. Itt tehát eleve volt egy olyan helyzet, hogy mi egészében sem és a nagymarosi részt külön sem óhajtottuk megépíteni – a szlovák fél azonban a maga részét igen. Sajnos, erre módja is volt. Ezt tehát csak valamilyen, hangoztatom, rossz kompromisszummal tudtuk volna megakadályozni. Ez a kompromisszum, ami létrejöhetett volna – és amelyet a tárgyalások során általában ennek a Háznak a gazdasági bizottsága és a külügyi bizottsága keresett, a környezetvédelmi bizottság nem keresett –, az lehetett volna, hogy legyen ez a már megépített csatorna a hajózócsatorna, és abban az esetben, amikor magas a vízállás a Dunán – fogyatékos emlékezőtehetségünkkel is megállapítható, hogy ez ritka helyzet –, akkor lehetett volna valami szerény mennyiségű energiát termelni. Ez egy olyan kompromisszum volt, amit talán egy racionális szlovák kormányzattal annak idején el lehetett volna fogadtatni. Ezt a lehetőséget azonban elszalasztottuk, és hiába reménykedtünk nemzetközi támogatásban! (Dr. Pap János visszatér az ülésterembe.) Mert tisztelt Ház! A nemzetközi támogatás abban a pillanatban elmaradt, mihelyt megépült a Rajna–Majna–Duna-csatorna! Amelynek a célja a hajózás, és mi a hajózás számára szükséges mélységet éppen az országhatár és Győr között nem tudjuk biztosítani! Tessék elhinni, az állandó mederkotrás sem használ a környezetnek…
Tehát nem kaptuk meg a támogatást; ellenkezőleg, azt kellett éreznünk, hogy rokonszenvet kapunk – támogatást azonban a Duna túlsó partján lévők kapnak. Ebben a helyzetben a felelősség, úgy érzem, elsősorban azokat terheli, akik azzal hitegették az Országgyűlést és a kormányzatot, hogy a C változat egy "papírtigris" – se pénzük nincs megépíteni, sem technikailag nem lehetséges. Megépült, és vele az ésszerű, bár szintén rossz kompromisszum lehetősége is elszállt, mert ettől fogva a szlovák fél nyertes helyzetben van.
Ilyen körülmények között mit tehetett a Kormány? Elmehet Hágába, és azt hiszem, kapunk majd a harmadik évezred hajnalán egy gyönyörű határozatot, ezüstkeretben, majd az Országgyűlés valamelyik termében vagy helyiségében kiakaszthatjuk és nézegethetjük… Úgy érzem tehát, ez nem lesz megoldás. Egy politikai és környezetvédelmi kérdést nem feltétlenül lehet, sőt úgy érzem, nem lehet nemzetközi jogi eszközökkel orvosolni. Az ilyen helyzetben minden lépés rossz – mit lehet most tenni?
Dénes János azt mondja, ne adjuk el egy tál lencséért a jövő évezred – nem tudom, micsodáját… Őszintén szólva egy kicsit rossz emlékezetű példára emlékeztet ez, hogy ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot… Nem, kérem, én úgy érzem, a Szigetköz vizét valamilyen módon, legalább részben biztosítani illik. És szomorú… – talán a most megalakuló szlovák kormánnyal egy kicsit könnyebb lesz a vízmegosztásról egyfajta megállapodásra jutni.
Két lehetőség kínálkozik erre: a szivattyúzás – nem tudom megítélni, hogy szivattyúzással ez a kérdés egyáltalán megoldható-e; vagy egy ideiglenes jellegű, tehát elbontható keresztgátnak vagy fenékküszöbnek az építése. Nem jó ez az utóbbi megoldás azért, mert nyilvánvaló, hogy egy ilyen műszaki létesítmény elsősorban szlovák érdekeket szolgál – hát azért mennek bele, mert ahhoz, hogy Pozsony alatt a partfal be ne szakadjon, nekik is szükségük van arra, hogy visszaduzzasszanak! Ugyanakkor tessék valami jobb megoldást kínálni ehelyett! Tudom, hogy rossz lépés, valamit mégis kell tenni, és nem hiszem, hogy itt annyira le lehetne kicsinyelni azt a 200000 embert, akiknek a bőrére megy ez az egész játék.
(16.50)
Úgy gondolom azonban, hogy szükség van erre a visszatekintésre is, hogy megértsük azt a helyzetet, amelybe akarata ellenére – bármilyen lépést tett, bármilyen időben – került ez az Országgyűlés és ez a kormányzat. Nem tartom tehát helyesnek és nem tartom ízlésesnek, hogy többek között a bős–nagymarosi erőműért is Antall József és Boross Péter kormánya legyen felelős. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
