DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN, az MDF képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom szó nélkül hagyni az előttem felszólalt képviselőtársam hozzászólását; bizonyára mi más országban élünk. Én nem abban az országban élek, ahol a kezdő vállalkozóknak az az első dolga, hogy 600-as Mercedeseket vegyen. Bizonyára van ilyen vállalkozó, de ez nem jellemző. Nem ezekről a vállalkozásokról kell megítélni a magyar vállalkozókat, és nem is az a célunk, hogy ezeket a vállalkozókat segítsük. Bár nem tartom kizártnak, hogy van közöttünk olyan a parlament padsoraiban, aki ezeknek a vállalkozóknak az útjait egyengeti.
Tisztelt Ház! Beszéljünk talán először az adótörvények benyújtásának körülményeiről. Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a kormány rendkívüli késéssel nyújtotta be a költségvetéshez tartozó adótörvényeket; ezért felelősséggel tartozik. Leszögezzük - és tapasztalataink szerint még többször is meg kell ezt tennünk -, hogy a kormány felelős a parlamentnek és nem fordítva. Tudomásul kell vennie a kormánynak, hogy az adótörvények felelős tárgyalása fontos dolog, százezrek gazdasági aktivitását, kezdeményezőkészségét alapvetően befolyásolja. Erről nem lehet kutyafuttában, kapkodva tárgyalni. A kormány mögött álló képviselőket különösen nagy felelősség terheli a kontroll megvalósításáért, mert ilyen körülmények között csak nekik van lehetőségük és esélyük a hibás javaslatok korrigálására. Ne hagyják, hogy az időkényszerrel sarokba szoríttassanak, s ne engedjék sürgősségre hivatkozva meggondolatlanul átengedni, amit maguk sem szeretnének. A késedelmes benyújtásért a kormányt súlyos felelősség terheli, még ha a vezető párt frakcióvezetője azonnal másra is kívánja kenni a dolgokat. Az rendben lenne, hogy legjobb védekezés a támadás, de senkinek nem lenne szabad ennyire elgaloppíroznia magát. Ha ez így folytatódik, holnap azt kapjuk meg, ha a kormány késve készít el valamit, hogy a parlament a felelős, mert késve vette át.
Számunkra elfogadhatatlan ez a hozzáállás, mert azt mutatja, hogy a kormány nem is akar komolyan tárgyalni. Ez persze nem újdonság, hiszen ez történt például az önkormányzati törvények jelentős részénél és ez történt a világkiállítás lemondásánál is. A kormány - a biztos többsége tudatában - a parlament megkérdezése nélkül dönt, a parlamenti vita sok esetben csak formális. Nincsenek tehát illúzióink a tárgyalókészség komolyságát illetően.
Jelentősen nehezíti az adott törvényekről való érdemi tárgyalást, hogy a kormány - ellentétben az elmúlt négy év gyakorlatával - rendkívüli késéssel adta a képviselőknek a részletes elemző anyagot a törvények várható hatásairól. Ilyen formában nem segítette azt, hogy ennek hatásait az ellenzéki képviselők a választópolgárok elé tárják.
A bizottságok nem tudtak érdemi vitát folytatni az adótörvényekről - tudomásom szerint sem a gazdasági bizottság, sem a költségvetési bizottság -, mert a kormány ennek az elvégzésére nem adott elég időt. A költségvetési bizottság például érdemi vita nélkül, egy-egy apró kis mazsolát kiszemezve tárgyalt, és mintegy bizalmi szavazással döntött az adótörvények általános vitára való alkalmasságáról.
A Magyar Demokrata Fórum megértette a kormány szorult helyzetét a késedelme miatt, és úgy gondoljuk, felelős magatartást tanúsítottunk. A tartalmi vita hiányában sem akadékoskodtunk, az általános vitára való engedést nem igyekeztünk fékezni. Többet azonban ilyen nem fordulhat elő.
Még a bizottságoknál maradva: az is elfogadhatatlan, hogy a gazdasági bizottság vezetője olyan értékelő megállapítást tesz ajánlásában, amiről a bizottság nem döntött, sőt ellenkezőleg, külön felszólította az elnököt, hogy az értékeléstől tartózkodjon.
Az időhiányra és kényszerre hivatkozva erővel viszi át akaratát a bizottságokon a baloldali kormánytöbbség. Pedig erővel nem lehet jó törvényt hozni, csak higgadt és türelmes érdemi vitával, megfontoltsággal. A törvényhozásra is igaz a közmondás, amit ajánlok baloldali képviselőtársaim törvényalkotó munkájához figyelembe venni: többet ésszel, mint erővel! Ne felejtsék el, a társasági adó több százezer, a személyi jövedelemadó több millió polgárt érint. Szocialista gőg sorsukról ilyen módon dönteni.
Térjünk a tartalmi kérdésekre. Az eredeti adótörvény 1991-ben született. A jelenlegi javaslat kisebb-nagyobb módosításokat céloz meg. Ezt követően - az előterjesztő expozéja szerint - ebben a ciklusban nem lesz szükség további módosításra. Ez jó hír, és bizonyára örömmel tölti el a törvény alkotóit is, mert munkájuk eredménye kiállta az idők próbáját.
Az előttünk levő módosítási javaslat célként a befektetések ösztönzését, fejlesztés- és beruházásösztönzést jelöl meg. Először ezzel az általános kérdéssel foglalkozom. Azzal, hogy a beruházás, a műszaki-technikai színvonal emelése hajtóerő a gazdaságban. Ezzel egyetértünk, sőt hívei vagyunk a beruházások elősegítésének. A beruházás, a befektetés azonban nem elsősorban adókérdés, hanem a piaci kilátások kérdése. Racionális üzletember nem az, aki azért költ, mert pénze van, hanem azért, mert bízik benne, hogy a pénze elköltése, befektetése megtérül és hozamot is biztosít.
Nem az a fő kérdés, hogy adóval hogyan ösztönöznek, hanem hogy milyenek az általános üzleti körülmények. Ebből a szempontból a kormány eddig rendkívül kedvezőtlenül, mondhatom ijesztően nyilvánult meg. Kérdezem én, hogyan bízzon az a vállalkozó, aki állandóan azt hallja a miniszterektől, hogy az ország katasztrofális állapotban van. Hogyan bízzon, ha a pénzügyminiszter gazdasági csőddel fenyeget, s az ország fizetőképességének megrendülését sem zárja ki. Hogyan kalkuláljon, ha drasztikus forintleértékelések történnek? Hogyan számoljon gondosan a befektetése hozamával, amikor azt kell látnia, hogy tudatosan beszűkítik a belső piacon a keresletet? Amikor a baloldali kormánynál a gazdaság elsődleges céljává válik a fogyasztás, a belső kereslet csökkentése? S kérdem én, jó szívvel ruház be a vállalkozó, ha állandóan fenyegetik például a vagyonadóval, az egyszeri vagyondézsmával és más gazdaságpolitikai értelmetlenségekkel, csak azért, hogy kielégítsék a vállalkozókat nem szerető rétegeket. S ha az általános vagyondézsmát még nem is vezették be, de a gépkocsi vagyondézsmáját már a vállalkozók nyakába vágják.
Nem önmagában az adótörvényekkel kell tehát bizonyítani, hogy beruházást, befektetést akar segíteni a kormány, hanem hozzáállásával. Eddig ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. A kormánynak nem saját szemellenzős politikai nézetei alapján kell nézni a dolgokat, hanem a valóság alapján. Téves kiindulás ugyanis biztos tévútra vezet. Be kellene végre látni, hogy a piacgazdaságra történő legnehezebb átállási folyamatokon már túlvagyunk. 1993 óta nő az ipari és a mezőgazdasági termelés, csökken az infláció és a munkanélküliség, nőnek a betétek, 1994 elejétől megindultak a beruházások. Ne hűtsük le a kedvet katasztrófahangulattal!
Az előttünk levő törvénymódosító javaslat az adókulcsok esetleges rejtett emelését is tartalmazza. Az adótörvény-javaslat fő mondanivalója az, hogy az 1993-ban 36 százalékra csökkentett társasági nyereségadó kulcsának megváltoztatását célozza. A módosítás 18 százalékkal javasolja terhelni az adózás előtti eredményt és további 25 százalékkal terheli az osztalékként felvett összeget kiegészítő adó. Az adótétel 18 százalékra való csökkentésével egyetértünk és támogatni fogjuk, mert tényleges forrásokat hagy a nyereséges vállalkozóknál, korábbi helyzetükhöz képest.
De nézzük azt a vállalkozót, aki nyereségét '94-es és '95-ös szabályok szerint számolja el, osztalékát akarja felvenni, mert például más vállalkozásba kívánja befektetni, nem ott, ahol megteremtődött. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy pont abba a cégbe kell befektetni, amelyik éppen a pénzt hozta. Így csak kizárólag asztal mögött ülő bürokraták gondolkodhatnak. Az a vállalkozó tehát, aki nyereségét más vállalkozásba viszi, rosszabbul jár a 36 százalékos adóterhe mellett, mint '94-ben. Számoljunk csak, mi is olvasható ki a törvényből! '94-ben, 100 egységet tekintve, fizet 36 százalékos adót, 64 százaléka marad. Ez '95-ben, ha kiveszi és más vállalkozásba akarja betenni, a 18 százalékos adót 20 és fél egység kiegészítő adó terheli, ez összesen 38 és fél százalék. Ebben az esetben nemhogy csökkent, hanem nőtt az adóterhelés. Kérem, ez nem ösztönzés, ez büntetés a sok fába fejszét vágó vállalkozónak.
Gyorsított amortizációt javasolunk. E kérdéshez, a befektetésösztönzés kérdéséhez szervesen kapcsolódik az amortizáció ügye.
(10.50)
Nemcsak az a kérdés ugyanis, hogy a nyereséget visszaforgatja-e a vállalkozó, beruház-e jó üzleti kilátás esetén, hanem legalább ilyen fontos befektetett pénze gyors megtérülésének a lehetősége.
Ha a piac kedvező, akkor befektetései gyorsan megtérülnek, ami újabb befektetéseket fog generálni. Ennek ma az amortizációs rendszer vet gátat. A gazdaságban megindult kedvező folyamatok miatt elérkezettnek látjuk az időt az amortizációs normák megváltoztatására. Azt akarjuk, hogy választható módon lényegesen gyorsabb értékcsökkenési leírás elszámolására is mód legyen, ezért módosításokat fogunk tenni a törvény mellékleteihez. A gyorsabb leírás lehetősége fontosabb, mint a nyereségelvű felhalmozás. Itt ugyanis több forrás képződhet a korszerűsítéshez.
A lízingről. A lízing, véleményünk szerint, a piacépítést szolgálja, ezért érthetetlen az a buzgalom, hogy a pénzügyminiszter úr teljesen föl akarja számolni ezt az üzletágat. Érdekes, ezeket a törekvéseket a szerencsejátékokkal és a kaszinókkal szembeni magatartásnál nem tapasztalhatjuk. A lízing előrehozza a kereslet kielégítését, gyorsítja a technikai megújulást. A lízingnek köszönhetően az 1990-es évek elején teljesen megújult többek között a magyar gépkocsipark. Tudom, hogy van, akit bosszant, irigységet kelt benne, ha ezt látja, de kérem, ennek hatására csökkent a balesetek száma, mert a gépjárműpark műszaki állapota javult. A városokra nehezedő környezeti terhelés szempontjából megfizethetetlen előnyöket rejt magában egy korszerűbb gépkocsi park. Elutasítjuk ezért a lízing kormány általi üldözését, és módosító javaslatokat fogunk tenni e műszaki megújulást támogató módszerek fenntartására.
Erősítsük, és ne gyengítsük a cégek fizetési rendjét! A 4. §-ban újabb megszorítást találunk a cégek kintlévőségeire. A határidőben meg nem fizetett követelésekre ír elő nagyon alacsony tartalékolási kötelezettséget a javaslat. A piac akkor egységes, ha stabil, fizetőképes cégek vannak, akik becsülettel fizetnek egymásnak és vigyáznak egymásra. Másrészt akkor stabil, ha bizonyos negatív piaci lökéshullámokat maguk a cégek is ki tudnak védeni. Ezt csak akkor tudják megtenni, ha megfelelő tartalékokkal rendelkeznek, ezért a törvénynek segítenie kell a tartalékok felépítésében. Ne kényszerítsük a bajba jutott vállalkozót az államhoz könyöradományért! Ne szolgáltassuk ki az állami bürokráciának - pláne politikainak -, mert a tartalékolás lehetőségének bekorlátozása ezzel egyenértékű. Mi az erős, stabil, tartalékokkal bíró cégekben hiszünk, ezért a tartalékolás lehetőségét a vállalkozó választása alapján ki szeretnénk terjeszteni. Éppen ezért módosító javaslatot fogunk benyújtani a 4. §-hoz, amelynek lényege, hogy tól-ig-határral célszerű megadni, lényegesen megemelve a tartalékolás lehetséges felső határát.
Ne vonja vissza ez előttünk álló javaslat az eddig nyújtott lehetőséget! Tudjuk, hogy a baloldali kormány szemében szálka a sok önálló cég, a sok önálló egyesület, alapítvány, de ezek szerepe felbecsülhetetlen. Ezért nem értünk egyet azzal, hogy a közcélú alapítványoknak nyújtott lehetőségeket drasztikusan korlátozzák. Emlékeztetőül: '94-ben az előző évi adóalap ötven százaléka, a jelenlegi tervezetben húsz százaléka szerepel, mint átutalható összeg. Ezért módosítani szeretnénk, hogy legalább a tavalyi szint megmaradjon.
A kormány újabb támadást indított az adótörvények révén a Munkavállalói Részvénytulajdonosi Program ellen. Tudjuk, a kormány csak a pénzes embereket szereti. Ezt harsogja minden megnyilatkozás, ami a jövőbeni magánosításról szól. Pénzeseknek mindent és azonnal, szerényebben eleresztetteknek semmit.
A Magyar Demokrata Fórum a Munkavállalók Részvénytulajdonosi Programját azért vezette be, hogy sok-sok ember tulajdonhoz tudjon jutni. Sőt, azt is támogatjuk, hogy az emberek a tulajdonokat egyébként megtermelt, de az államnak járó jövedelmekből vásárolják meg. A kormány újra csökkenti az MRP kedvezményét. Ez elfogadhatatlan, véleményünk szerint a gazdaságban irracionális, mert ha az állam adókedvezmény formájában megadja, úgy is bejön a pénz - mint bevétel - a tulajdonrész megvásárlásáért. "Pénz az ablakban" az állam szempontjából, de legalább gyorsan megtérülnek, és az alkalmazottak tényleges tulajdonába kerülnek. Ezért módosítani javasoljuk az MRP-k javára adandó adóalap-kedvezményeket is.
Tisztelt Ház! Amennyiben módosító javaslataink jelentős része elfogadásra és megértésre talál, akkor a magunk részéről nem fogjuk a törvény megszületését ellenezni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
