DR. FARAGÓ PÉTER
DR. FARAGÓ PÉTER
DR. FARAGÓ PÉTER (MSZP): Tisztelt Ház! Brazília után, javaslom, térjünk vissza kis hazánk gondjaira. Ennek során engedjék meg, hogy pár gondolatot magamról mondjak - szeretnék bizonyos kételyeket eloszlatni.
Én magam is szövetkezetben dolgozom, s nem - ahogy fogalmazni szoktak - egyszerű tagként, hanem szövetkezeti elnökként.
(12.30)
Rögtön hozzá kell tennem, mielőtt bárki gondolatban esetleg jelzőket szeretne erre valamilyen formában ragasztani, hogy 1992-től vagyok szövetkezeti elnök. Tehát attól a bizonyos átalakulási folyamattól lettem én ennek a szövetkezetnek a vezetője. Nem azért, mintha szégyellném, ha korábban is ezt csináltam volna, csak a tényszerűség kedvéért mondtam el. Rögtön hozzáteszem: azt megelőzően is szövetkezetben dolgoztam mint szövetkezeti jogtanácsos.
Néha, ha időm engedi, forgatni szoktam a parlamenti képviselőkről kiadott kis könyvet, amelyben benne szerepel a képviselők nacionáléja. Ennek során megállapítottam, hogy több képviselő korábban hasonlóképpen termelőszövetkezetben dolgozott az ellenzék soraiból is. Nagyon érdekes volt számomra, amikor Bogárdi képviselő úr - nem először és nem is utoljára idézem a mai nap folyamán - azt mondotta korábban, hogy "ahol a termelő típusú szövetkezetek megjelentek, ott azonnal megjelent az éhínség is".
Tisztelt ellenzéki képviselő volt kollégáim és kormánypártiak egyaránt! Közösen működtünk közre az éhínség kialakításában Magyarországon. Nem kis eredményt értünk el ebben. Ebből is lehet látni, hogy közös a mi múltunk, ellenzékieknek és kormánypártiaknak egyaránt, csak a memóriánk nem azonos. (Derültség, szórványos taps.)
Bogárdi képviselő urat, miután ha jól tudom, alapvetően közreműködött a '94. áprilisi törvényalkotás folyamatában, és miután meghatározó személyisége a Magyar Demokrata Fórumnak, ezért többször fogom idézni. Szeretném tárgyszerűen, a témánál maradva, mindenféle politikai felhangoktól mentesen elmondani véleményemet.
Idéznék '94. március 30-áról: "Én azért voltam kénytelen nekiállni a szövetkezeti törvény átdolgozásának..." Elég a fél mondat, mert a lényeg az, hogy Bogárdi képviselő úr nekiállt a szövetkezeti törvény átdolgozásának. Hogy milyen sikerrel, azt nyilván tudjuk. Itt idézném a képviselő úr által november 1-jén elmondott, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi álláspontját ismertető véleményét: "Egybehangzó véleményként kijelenthetem, az ellenzéki pártok ezt a törvényt nem fogadják el. Nem fogadják el, mert feleslegesnek tartják."
Idézném 1994. március 30-ról Glattfelder Béla, akkori fideszes képviselő véleményét: "Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy a módosító javaslatok elfogadása eredményeképpen a törvény javult, de sajnos nem eléggé. Szerintem a törvényjavaslat jelen formában való elfogadása több tekintetben rontani fogja a szövetkezetek helyzetét. Ezért a Fidesz frakciója a törvényjavaslatot a lényeges javulás ellenére sem fogja elfogadni." Nem tudom, mi történt az elmúlt időszakban, mindenesetre azóta már ezek szerint álláspontváltozás történt.
Ugyancsak idézek az 1994. március 16-ai jegyzőkönyvből, ahol Bogárdi képviselő úr úgy is, mint a Magyar Demokrata Fórum vezető agrárszakértője, úgy is, mint az orvostudományokhoz értő képviselő, a következőket mondja: "Tisztelt Ház! Nem volt szándékomban hozzászólni, de a tisztánlátás miatt mindenképpen el kell mondanom néhány gondolatot." A gondolatok: "Annak idején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy magántulajdonon alapuló mezőgazdaságot hozzunk létre." Korrekt gondolat, senki nem vitatja, a folytatással van a probléma. A folytatással olyannyira gondjaim vannak, hogy olyan érzésem volt a későbbiek során, mintha az illető, aki a mondatokat mondja, fehér bottal közlekedne a magyar mezőgazdaság területén.
A következő: "Nem MDF-es ideológia, rögeszme mentén keletkezett ez a fölismerés, hanem egyszerűen piaci racionalitás. Azok a baloldali képviselőtársaim, akik el akarják hinteni a szövetkezet versenyképességét a nagyközönségnek, egyszerűen érdekeltek ebben a struktúrában, és ennek a fönntartása mindenáron érdekük." S jön a lényeg: "Ez ellen tényleg föl kell emelni a szavunkat, mert sikerülhet fönntartani a bizalmatlanság, a kilátástalanság érzését a mezőgazdaságban dolgozók között." Tehát a versenyképesség hangsúlyozásával ezek szerint a bizalmatlanságot és a kilátástalanságot lehet fenntartani. Egyéni gondolkodásmód, de folytatva a gondolatot, most jön talán a lényeg: "Ez a módosítás semmi mást nem kíván elérni, csupán azt, hogy keletkezzen verseny a gigantomán szövetkezetek utódjaként..." Lényeges: utódjaként. "... megjelenő újabb formációk között." Majd később: "Az történik, hogy ha a szövetkezetben lehetőség lesz a szétválásra, akkor lehetőség lesz a versenyre." És most, november 1-jén: "Kérem szépen, a szétválás azokban az óriási szövetkezetekben, amik vannak - mely 6-8, sőt 10 falu egyben -, az önök módosító tervezete szerint teljesen lehetetlen."
Ezzel szemben mit olvasunk, illetve hallunk Bogárdi úrtól? "Az előző kormányzat azért nem verhette szét a termelőszövetkezeteket, mert tisztában volt azzal, hogy a társadalmi átalakulás egy folyamat, nem megy végbe egyik napról a másikra. Ezért tudtuk, hogy a nagy egységeket valamilyen formában működtetni kell. Ezért nem verődhettek szét a termelőszövetkezetek, tehát felelős volt a döntés." Akkor hogy van: szétverjük, vagy nem verjük szét? Marad egybe, avagy nem marad egybe?
Versenyhelyzetről van itt szó, versenyhelyzetet tetszik többször emlegetni. De milyen versenyhelyzetet? Senki nem vitatja, hogy nemcsak a mezőgazdaságban, a gazdaság minden ágazatában versenyhelyzetre van szükség, és elsősorban nyilvánvalóan piaci versenyhelyzetre van szükség. Azonban abszolút nem erről van szó, hanem egy szervezeti strukturális versenyhelyzetet szeretne a képviselő úr kialakítani, amikor azt mondja, hogy keletkezzen verseny agrárértelmiségek között, hogy azok, akiknek a szövetkezetben vagyonuk van, érdekeiket érvényesíteni tudják. Vagyis, ha ez megbomlik, abban a pillanatban verseny lesz, az agrárértelmiségiek fognak versenyezni a vagyon működtetésének jogáért.
S kérem, az a tragédia, hogy azt szeretnék egyesek elérni, hogy az agrárértelmiség a vagyon működtetéséért versenyezzen egymással, és ne a piacért. Vagyis nem másról van szó, mint hogy ki fog majd ezért a bizonyos szövetkezeti vagyonért versenyezni. Itt még ez a versenyhelyzet pozitívként van említve, a mostani november 1-jei hozzászólásban azonban ez egy kicsit már megfordul, mert azt olvashatjuk: "Mi az önök célja?" Ez hozzánk, felénk lett adresszálva annak idején. "Szinte félve mondom ki, hogy a cél megvan. A cél kitapintható: a szövetkezet gúnyájába bújtatva egy szűk csoport elértéktelenítve a vagyont, megvéve a földtulajdont, versenyre lehetetlen helyzetet teremt." A szűk csoporttal van probléma, mert a tsz-elnökre mindent lehet mondani, de hogy csoport, azt nem igazán lehet mondani. Ha szűk csoportról beszélünk, akkor gondolom, megint nem az egyszerű szövetkezeti tagról van szó, hanem egy bizonyos vezető garnitúráról, az agrárértelmiségről. (Tóth Tihamér: Egy részéről!) Mert hiszen milyen csoport lehet még a szövetkezetben? A szövetkezet gúnyájába bújtatott csoport az, amire korábban tetszett gondolni, hogy majd ő fog versenyhelyzetet teremteni? Nem igazán érthető ez, mert több csoport nem létezik.
Azonban szeretném konkrétan a most tárgyalandó szövetkezeti törvény módosítása kapcsán az egyik módosítást, az úgynevezett településenkénti szétválást kicsit érzékeltetni, hogy mennyire a racionális gondolkodástól eltérő volt 1994 áprilisában ennek a törvénynek a megalkotása.
És hogy milyen helyzeteket tud teremteni egy ilyen szituáció? Ha nem veszik rossz néven, egy bábolnai példával fogok élni. Tessenek elképzelni, amikor egy nagyüzem baromfiprogramját szeretné megvalósítani, és egy településen létrehoz mondjuk egy tenyésztojás-előállító üzemet. Nyilván egy másik településen - vagy állategészségügyi okok miatt, vagy esetleg azért, mert foglalkoztatási gondok vannak - létrehoz egy keltetőüzemet. Úgy gondolják a keltetőüzem területén élő szövetkezeti tagok egy idő után, hogy ők szét akarnak válni, és ők nem a tojást kívánják a jövőben melegíteni, úgymond, hanem mondjuk kamillát - nem akartam vadkendert mondani, nehogy valaki félreértse - kamillát szeretnének szárítani. Akkor mi lesz ezzel a másik üzemmel, amit korábban létrehoztak? Hogyan fog ez működni?
De nemcsak ez a probléma ezzel a törvénnyel, hanem az is, hogy végig kell gondolni azt, milyen helyzet adódhat akkor elő, ha az egy településen élő szövetkezeti tagok vagy kívülállók üzletrészének az értéke nyilván nem azonos a településen lévő szövetkezeti vagyonnak és az ott működő szövetkezeti üzemeknek az értékével?
(12.40)
Vagyis ha több az üzletrész értéke, mint a vagyon, akkor ebben az esetben nyilván máshonnan kell kielégíteni ezeket a szövetkezeti tagokat, más településről. Gondolják csak végig ezt a folyamatot; ugyanakkor ennek nyilván a fordítottja is igaz. Sasadi példával is élhettem volna, de hát ez jutott eszembe.
Elhangzott itt többször is, hogy a jó és a rossz szövetkezetek. A jó szövetkezetekből nem akarnak kiválni - bocsánat, jogilag szétválni; hiszen nem erről van szó -, csak a rossz szövetkezetekből. Hát, kérem, egyáltalán mi az, hogy jó és rossz szövetkezet? Lehet-e azt mondani egy szövetkezetre ma Magyarországon, hogy azért rossz, mert nem fizet osztalékot, de mondjuk, 6-800 embernek munkahelyet biztosít. Ez önmagában ezért rossz szövetkezet? Vagy jó attól egy szövetkezet esetleg, mert mondjuk, osztalékot tud ugyan fizetni, de hát a vagyonrészhez viszonyítva ez aránytalan, hiszen nem mindegy, hogy a szövetkezetnek mekkora vagyona van. Tehát milyen ismérvek alapján lehet ezt eldönteni? És biztos-e az, hogy csak a rossz szövetkezetből akarnak szétválni? Nem lehet-e az, hogy egy jól működő szövetkezetben is elindul egy olyan folyamat: hát, igen kérem, jól működik a szövetkezet, de lehet, hogy nálunk is jobban működne egy-egy része a szövetkezetnek, ha mi működtetnénk páran, még akkor is, ha a szövetkezet többi része ellehetetlenül. Tehát érdemes lenne ezen is elgondolkozni.
Még egy gondolat, amely így hangzott korábban: ez a módosítás - tehát a szövetkezeti törvény mostani módosítása -, nullára fogja leértékelni a szövetkezeti üzletrészeket. Nem lesz verseny a működtetéséért, nem lesz kereslet az üzletrészért. Kérem, hogy a településenkénti szétválásnak mennyire nincs köze ahhoz, hogy egy üzletrész értékes vagy nem értékes, hadd mondjam el példaként: nyilván önök is emlékeznek, amikor Magyarországon az IBUSZ-részvények voltak az első részvények, amelyeket kibocsátottak. És ha jól emlékszem, 4800 forintról elment ez 9000 forintig is; ma 1800 forintért nem állnak sorba érte.
Én nagyon remélem, hogy a teremben egyetlen olyan képviselő sincs, aki arra gondol, hogy módosítani kellene a gazdasági társaságokról szóló törvényt ennek okán. Mert ugye nem másról van szó, hogy azért nem kell módosítani, mert elértéktelenednek az üzletrészek.
Végezetül, engedjék meg, hogy egy konkrét idézettel fejezzem be, amikor is képviselő úr november 1-jén ugyanazon felszólalásában a következőket mondotta: "Ez a módosítás valóban bűn, mert téves biztonságérzetet ébreszt az emberekben, mind a vezetőkben, mind a tagokban. Azt hiszik, hogy működik, ami nem működik; azt hiszik, hogy megoldottak valamit, és nagy lesz a meglepetés, amikor kiderül, hogy nem oldottak meg semmit. Ugyanis a pótköltségvetésből látható volt, a költségvetésből sejthető - most jön a lényeg -, önök pénzt a mezőgazdaságnak adni nem tudnak, nem is akarnak." Kérem, egyet kell fordítani a jegyzőkönyvben, és Bogárdi képviselő úr a következőket mondja: "Önök pedig, a mostani kormánypárti képviselők sorra szavaztatják az évről évre növekvő támogatási összegeket a magyar mezőgazdaságnak." Hát én úgy gondolom, hogy aki ugyanazon beszédében két ilyen teljesen ellenkezőt mond, önmaga is minősíti annak az értékét. Köszönöm türelmüket. (Taps a koalíció padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
