DR. SZAKÁL FERENC
DR. SZAKÁL FERENC
DR. SZAKÁL FERENC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Fölvethető a kérdés, hogy miért folyik ilyen hosszan a vita egy ilyen nagyon rövid törvénytervezetről. Már sokan elmondták a véleményüket, nevezték ezt politikai törvénynek is. Én azt mondanám, hogy egy sajátos negatív törvényről van szó, amelynek az egyik fő része, hogy hatályon kívül helyezi a szövetkezeti törvény XI. fejezetét. Talán ez a csúnya kifejezés, hogy negatív törvény, finomabban az előterjesztés során úgy hangzott el, hogy kritikai jogalkotás. Én azt hiszem, hogy ezen nem lenne érdemes vitatkozni. Én arra szeretném a hozzászólásomat koncentrálni, ami az általános vita célja, hogy valóban szükség van-e most ilyen törvénymódosításra, és a benyújtott törvénymódosító javaslat megfelel-e azoknak a célkitűzéseknek, amelyeket az előterjesztő elvárt, illetve amire szükség lenne.
A törvénymódosítás benyújtásának és sürgős tárgyalásának szükségességét a kormány azzal indokolja, hogy, idézem "mielőbb kiiktatásra kerüljenek a törvényből a nemzetközi szövetkezeti elveknek ellentmondó, a mezőgazdasági szövetkezeteket diszkrimináló rendelkezések". Ez az indoklás csaknem szó szerint megegyezik a kormányprogramban a szövetkezeti törvény, úgymond, legutóbbi módosításának felülvizsgálatára vonatkozó megfogalmazással.
Az indoklással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy mind a törvényjavaslat előterjesztésében, mind a kormányprogramban vitatható az előbb idézett megfogalmazás. Elsősorban azért, mert a szövetkezetekről szóló 1992-es I. törvény eredetileg is számos olyan rendelkezést tartalmazott, amely ellentmond a nemzetközi szövetkezeti elveknek, és nemcsak a legutóbbi módosítás során kerültek ilyenek a törvénybe. A legutóbbi módosítás alatt az indoklás nyilvánvalóan az 1994. évi XXXXIV. törvényre gondol, amelyet az Országgyűlés 1994. április 7-én fogadott el.
A nemzetközi szövetkezeti elveknek ellentmondó rendelkezések azért szerepelnek a szövetkezeti törvényben, mert a Magyarországon működő mezőgazdasági és más szövetkezetek eleve eltérnek mind szervezeti felépítésükben, mind alapvető célkitűzéseikben és működési módjukban nemcsak a nyugati országokban általánosnak mondható szövetkezeti formáktól, hanem a többi volt szocialista ország szövetkezeteitől is.
Mivel az 1992. évi I. törvény ezt az állapotot veszi alapul, és nem egy elvi vagy a nemzetközi gyakorlatban általánosnak tekinthető szövetkezeti modellt fogalmazott meg, a nemzetközi szövetkezeti elvekkel ellentétes rendelkezések nem iktathatók ki a törvényből, sem ezzel a módosítással, sem további módosítással sem, mert ahhoz a meglévő szövetkezeteknek olyan átalakulására lenne szükség, ami gyakorlatban megvalósíthatatlan.
A most vitatott törvényjavaslat tehát az indoklásban szereplő célkitűzésnek eleve nem tehet eleget. Ez tükröződik a mezőgazdasági bizottság ajánlásában is, amely a kormány indoklásával szemben szűkebb értelmű megfogalmazással él, amennyiben a jelen törvénytervezetet úgy minősíti, hogy az elsősorban kritikai és érdekkiegyenlítő szabályozásra korlátozódik, valamint néhány diszkriminatív szabályt kíván elhagyni.
Véleményem szerint a törvénytervezet három lényegi problémát érint: a külső üzletrész-tulajdonosok jogait, a szövetkezeti közgyűlés határozatképességének kritériumait és a szétválás egyes kérdéseit.
Ami a kívülálló üzletrész-tulajdonosokat, illetve a javasolt módosítást illeti, a javasolt módosítás lényegében nem old meg semmit a problémával kapcsolatban. A szövetkezeti üzletrész mint intézmény önmagában is, a kívülálló, nem tagi üzletrész-tulajdonosok megléte pedig különösen, eleve eltér a szövetkezetek nemzetközi elveitől. Ez sajátos magyar helyzet, amely súlyos gondja a szövetkezeteknek, és természetszerű, hogy a jelen törvénytervezet nem oldhatja meg, nem is várom el tőle. Azt viszont, hogy az üzletrész-tulajdon egytized részével rendelkező tulajdonosok bármely közgyűlésen vagy csak az éves közgyűlésen tehetnek-e javaslatot a napirendre, én nem érzem olyan lényeges kérdésnek, ami miatt most törvénymódosításra lenne szükség.
Ha a jelen törvénytervezet indokoltságát olyan szempontból vizsgáljuk, hogy megfelel-e a szövetkezetek által szükségesnek tartott változtatásoknak, akkor is megállapíthatjuk, hogy a törvénytervezet nem tesz eleget ennek a követelménynek. Ez már több fölszólalásban itt is elhangzott, amennyiben a szövetkezetek, illetve az érdekképviseletek szélesebb körű módosítást tettek volna vagy kívántak volna.
A legbefolyásosabb és legaktívabbnak nevezhető nagy érdekvédelmi szervezet, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége az érdekképviseletnek A kormány agrárprogramjával kapcsolatos javaslatai és értékelése című kiadványában a VI. fejezetben a tulajdonváltás végrehajtása során keletkezett problémák rendezése érdekében szükségesnek tartja az alábbiakat:
1. Meg kell szüntetni a mezőgazdasági szövetkezeteket hátrányosan érintő szabályokat, kiemelten a település szerinti szétválásának egyoldalúan a kisebbségi döntéshez kötését.
2. Fel kell oldani az ugyanarra a napra összehívandó közgyűlés tilalmát.
3. A kilépő tagokkal való elszámolást a szövetkezetek működőképességének figyelembevételével kell szabályozni, társasági jogi szabályozáshoz kell kötni.
Látszólag tehát ez a törvénymódosító javaslat pontosan ezeknek a követelményeknek tesz eleget.
Ezenkívül azonban ez az érdekképviseleti szerv még további módosításokat is szükségesnek tart.
A törvénytervezet benyújtásának indoklásában szerepel, hogy a tervezet egyeztetésre került az Országos Szövetkezeti Tanáccsal és a MOSZ-szal is. Ennek ellenére a javaslat benyújtása után az Országos Szövetkezeti Tanács ügyvezető és soros elnöke levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, amelyben a jelen törvényjavaslatot kifogásolják a közgyűlés határozatképességének egyes kérdései vonatkozásában, illetve további módosításokat hiányolnak, különösen is a kilépő tagokkal történő elszámolás rendezését. Vagyis a szövetkezeti törvény módosítására most vitatott törvénytervezet nem elégíti ki az érdekképviseletek elvárásait sem, és csak részleges szabályozást ad.
A törvénytervezet szükségessége, jelentősége és tartalmi értékelése szempontjából véleményem szerint a szövetkezetek fogalmából kell kiindulnunk. Bár föltételezem, hogy ezt tisztelt képviselőtársaim ismerik, mégis hadd idézzem a szövetkezeti törvény 3. §-át, amely véleményem szerint ennek a törvénynek talán a legsikerültebb része. Eszerint a szövetkezet a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelően létrehozott közösség, amely a tagok személyes közreműködésével és vagyoni hozzájárulásával, demokratikus önkormányzat keretében a tagok érdekeit szolgáló vállalkozási és más tevékenységet folytat. Szeretném hangsúlyozni ebben a definícióban a személyes közreműködést és vagyoni hozzájárulást, továbbá, hogy a tagok érdekében folytat vállalkozási tevékenységet.
Ezek után fölmerül az a kérdés, hogyha a ma meglévő szövetkezetek eleget tesznek ezeknek a követelményeknek, amelyeket a definíció megfogalmaz, hogyan lehetséges az, hogy az egyik legfőbb probléma határozatképes szövetkezeti közgyűlés összehívása, pedig a közgyűlés már a tagok felének jelenléte esetén határozatképes.
(11.40)
Vajon nem érdekli a tagokat saját közreműködésük, saját vagyoni hozzájárulásuk sorsa? Nem érdekli a tagokat, hogyan szolgálja a szövetkezet az érdekeiket?
Jogosan merül föl a gyanú, hogy a ma működő szövetkezetek még mindig nem felelhetnek meg a szövetkezeti törvény azon követelményének, amely szerint a szövetkezetek a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelően létrehozott közösségek. Sokan érvelnek azzal, hogy a szövetkezetek az átalakulás után már teljesítik ezeket a követelményeket, amit véleményük szerint az mutat, hogy nagyon kevesen éltek a kiválás lehetőségével. Ha ez így van, akkor megint megkérdezem: miért nem mennek el a tagok a közgyűlésre? Hibás érvekkel, úgy gondolom - mint ahogy a felmerült probléma is mutatja -, csak hibás következtetésre juthatunk.
Az átalakulás során a tagok azért nem váltak ki, mert nem volt valódi választási lehetőségük. Ezt nem is érdemes a továbbiakban részletesen vitatni, hiszen mindenki ismeri a mégis kivált vagy most induló mezőgazdasági vállalkozók kilátástalan helyzetét. A nyugdíjas tagok pedig egyáltalán nem voltak érdekeltek abban, hogy a kiválás lehetőségével éljenek.
Mindenki tudja azt is, hogy a mai szövetkezetek eredetileg egyáltalán nem a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelően jöttek létre. Mi azonban nem akarunk a múlttal foglalkozni - az erre vonatkozó előttem elhangzott felszólalásokkal egyetértek -, még akkor sem, ha tudjuk, hogy sok emberi szenvedés és jogtalanság is kísérte a mezőgazdaság úgynevezett szocialista átszervezését; legalábbis nem itt akarunk ezzel foglalkozni, a törvényhozásban, mert úgy gondoljuk, az Országgyűlésnek itt és most az a feladata, hogy a történelmileg kialakult helyzetet és problémákat segítse megoldani a törvényalkotás eszközeivel. Ilyen szempontból az sem érdekes, hogy valaki szereti vagy nem szereti a most működő szövetkezeteket. Egyszerűen vannak, nélkülözhetetlen szerepük van, és az egész mezőgazdaság érdekeit szolgálja, ha a törvények segítik hatékony működésüket és jó irányú fejlődésüket.
A kereszténydemokraták mindig is rámutattak a hibákra, a szövetkezetek ellentmondásos helyzetére, de elismerték a szövetkezetek jelentőségét és a szövetkezetekben dolgozó agrárszakemberek munkáját, tudását, szorgalmát és szerepét a mezőgazdaság fejlesztésében. De még ez sem változtat azon a tényen, hogy a szövetkezetek történelmileg örökölt problémái nem oldódnak meg, illetve nem jutnak előre ezzel a törvénytervezettel.
Jelenleg egymástól egészen távol álló érdekcsoportok vannak összezárva egy vállalati, illetve egy szervezeti keretbe. Csak néhány példát hadd mondjak: alapvető ellentétek feszülnek a tagok és - ahogy itt többször elhangzott - a kívülálló üzletrész-tulajdonosok között; a dolgozó, pontosabban a szövetkezetben munkahellyel, munkaviszonnyal rendelkező tagok és a szövetkezetben munkaviszonnyal nem rendelkező tagok között - azt hiszem, mindenki érti, hogy a munkavállalók a bérek növelésében, és nem, mondjuk, az üzletrészre jutó osztalék növelésében érdekeltek.
További ilyen ellentétek húzódnak a sok földdel rendelkező emberek és a kevés földdel rendelkezők között; vagy az olyan nyugdíjasok, akik csak bérbe adják a földjüket, nyilvánvalóan a földbérlet növelésében érdekeltek. Ugyanilyen ellentétek feszülnek sok helyen a különböző településekhez tartozó szövetkezeti tagok között.
Véleményem szerint tehát a törvényalkotásnak elsősorban a tagsági viszonnyal kellene foglalkoznia, fölvetve, hogy mit is jelent a tagsági viszony, illetve hogy tagnak tekinthetők-e azok a nyugdíjasok, akik semmilyen személyes közreműködéssel nem vesznek részt a szövetkezet életében, és esetleg a ma már anyagi nehézségekkel küszködő szövetkezetektől az érdekeiket szolgáló szolgáltatásokat sem kapják meg.
Megjegyzem - itt többen tettek már személyes vallomásokat -, ha valaki most úgy gondolná, hogy esetleg a szövetkezeti nyugdíjasok ellen beszélek, azoknak felhívnám a figyelmét, hogy az én édesapám 85 éves szövetkezeti nyugdíjas, tehát ebből a nézőpontból is ismerem a problémát. Ő sem szokott eljárni a közgyűlésekre, és megfelelő rendezés esetén egyáltalán nem ragaszkodna ahhoz, hogy szavazó tagként tartsák számon. Azt szeretném tehát még egyszer mondani, hogy a tagsági viszony rendezése irányából lehet, hogy hamarabb tudnánk rendezni a problémát.
Ugyanígy fölvethető, hogy tagnak tekinthető-e az a szövetkezeti tag, aki nem vállal munkát, mert esetleg nem is kap munkát a szövetkezetben, és a földjét is másnak adja bérbe. Hogyan teljesül akkor az ő esetében az előbb idézett, a szövetkezetek fogalmára vonatkozó definíció? Én azt hiszem, sehogysem.
A települések tagjainak saját döntésük alapján történő szétválása véleményem szerint legalább a szövetkezetekben feszülő ellentétek egy részét segítette volna megoldani. A most előttünk lévő törvénytervezet ezt a lehetőséget is meg kívánja szüntetni. Érthető lenne ez a módosítás, ha a települések szerinti szétválás tömeges jelenség lett volna, amióta ez a lehetőség tavasszal bekerült a törvénybe. Ezzel szemben a mezőgazdasági bizottság ülésén kaptam azt az információt, hogy hat-hét ilyen eset fordult elő; Kis Zoltán államtitkár úr tíz esetről tudott; újabban, ebből az előterjesztésből ismét hét ilyen esetről hallottunk. Vagyis egyáltalán nem volt olyan tömeges ez a jelenség, ami veszélyeztette volna a szövetkezetek stabil működését.
Fölvetődik az a kérdés is, hogy az ilyen, esetleg települések szerinti szétválás - ez már ma is elhangzott - súlyos gondokat okoz a vagyonmegosztás és egyebek vonatkozásában. Úgy gondolom, minden ilyen szétválás problémákkal jár. Ha ez így van, akkor sem az a megoldás, hogy egyszerűen kiiktatjuk a törvényből ezt a lehetőséget, még akkor sem, ha kevés eset van, amikor ez valóban segítene a feszültségek feloldásában. Hadd említsem meg párhuzamos példaként, hogy senkinek nem jut eszébe megszüntetni, hogy mondjuk, előzőleg összevont települések külön önkormányzatot alakítsanak a törvényes előírások betartásával. Tegnap szavaztunk itt a Házban a kerületi bíróságok elnevezéséről; Soroksár kivált, új kerületként fog ezentúl Budapest keretein belül élni. Tovább folytathatnám a példákat, mondhatnám azt is, hogy bár én a hosszan, békésen eltöltött házasságnak vagyok a híve, mégis furcsállnám, hogyha amiatt, mert a válások esetén a házastársak között sokszor látjuk, milyen komoly feszültségek alakulnak ki a vagyonmegosztás vagy a gyermekek elhelyezése miatt, most valaki azt javasolná, hogy iktassuk ki a törvényekből egy polgári demokráciában a válás lehetőségét.
Véleményem szerint tehát, amennyiben a szövetkezetek települések szerinti szétválása valóban nehézségeket okoz, illetve - ahogy más vonatkozásban fölvetik - vissza is lehet vele élni - itt arra gondolnak, hogy olyan település határoz a szétválás vagy a leválás mellett, amelyiknél meghatározó eszközök vannak, és a maradék szövetkezet esetleg életképtelen lesz -, akkor is úgy látom, nem az a megoldás, hogy a lehetőséget kiiktatjuk, hanem megfelelő megoldásokat keresünk ezekre a problémákra.
Például úgy, hogy a meg nem osztható, az egész szövetkezet érdekeit vagy minden település érdekét szolgáló, meg nem osztható, nagy értékű vagy csak közösen működtethető eszközökre, üzemekre kötelezővé tesszük új szervezet létrehozását. Elsősorban arra gondolok, amivel a ma már - ismét hangsúlyoznám - nagyon aktív érdekvédelmi szervezet, a MOSZ is egyetért, hogy úgynevezett másodlagos szövetkezet formájában tudnák közösen működtetni az ilyen meg nem osztható közös eszközöket.
A törvénytervezet indoklásában szerepel az is, hogy a jelenlegi törvény diszkriminatív szabályokat tartalmaz a mezőgazdasági szövetkezetekkel kapcsolatban.
(11.50)
Akik ezt felvetik, ez alatt elsősorban az eddigi XI. fejezetet értik. Ez számtalanszor elhangzott az érdekképviseletek részéről; egyes pártok és a kormány programjában is szerepel.
A vita során szó volt már arról is, hogy milyen hosszú vita előzte meg a szövetkezeti törvény megalkotását, amely vita lényege az volt, hogy egységes szövetkezeti törvényt alkosson-e a parlament, vagy pedig szövetkezeti típusok szerint külön törvényeket. Az előttem szóló is felvetette, hogy az ágazati sajátosságoknak ki kell domborodni az egységes szövetkezeti törvényben. Ha ez így van, akkor önmagában az, hogy a mezőgazdasági szövetkezetekre úgynevezett sajátos szabályok vonatkoznak, véleményem szerint nem nevezhető diszkriminatívnak. Hiszen az egységes szövetkezeti törvényben - például a 2. § (2) bekezdésében - szerepel, hogy a pénzintézeti tevékenységet folytató és a biztosítási tevékenységgel foglalkozó szövetkezetekre a pénzintézetekre és biztosító szervezetekre vonatkozó törvény hatálya is kiterjed. Külön szabályok vannak a törvényben az iskolaszövetkezetekre. Az egész X. fejezet a lakásszövetkezetek sajátos kérdéseivel foglalkozik.
Ezek után felvethető az a kérdés, hogy a törvényalkotás miért nem foglalkozik a szövetkezeti törvényben valóban meglévő, egyes szövetkezeti típusokat sújtó diszkriminatív törvényekkel. Elsősorban a 62. § (2) bekezdésére gondolok, amely kimondja, hogy hitelszövetkezet tevékenységét csak tagjai részére végezheti. Véleményem szerint, amíg ez a megkülönböztetés szerepel a szövetkezeti törvényben, nem várhatjuk, hogy tömegesen jönnek létre valódi hitelszövetkezetek, holott mindenki beláthatja, hogy nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a társadalmi élet más területén is nagyon fontos szerepet játszhatnának a hitelszövetkezetek az ország életében.
Ismereteim szerint a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségéhez tartozó szövetkezetek összesen 640 millió tagjából 480 millió a hitelszövetkezetekhez tartozik. Itt megjegyezném azt, hogy sajátos, érdekes magyar helyzet az, hogy amikor szövetkezetről van szó, akkor az emberek óhatatlanul elsősorban a mezőgazdaságra gondolnak, holott világviszonylatban a szövetkezés, a szövetkezetek a társadalmi élet más területén gyakoribbak, és - ahogy említettem - a hitelszövetkezetek fontosak. Ezek szerint tehát a jó - és nemcsak a mezőgazdaság problémáit alapul vevő - szövetkezeti törvényre szükség van.
Egyetértek Kis Zoltán államtitkár úrral, akinek több nyilatkozata is megjelent, hogy - véleménye szerint - 1996-tól vagy a közeljövőben a szövetkezés, a szövetkezetek alakulása reneszánszát fogja élni. Ezzel tökéletesen egyetértek, mert a magyar mezőgazdaság problémái sem oldhatók meg - nemcsak amiatt, hogy a mostani szövetkezetek mennyire működőképesek -, ha újak, nagyobbak, a termékvertikumokban megfelelő erővel rendelkező szövetkezetek nem jönnek létre. Ebből az is következik, hogy olyan törvényre van szükség, amelyben a most még működőképes, valóban fontos szerepet betöltő szövetkezetek megtalálják működésük és további fejlődésük jó feltételeit.
Az is elhangzott itt, hogy ez egy öszvértörvény - illetve én nevezném talán annak, de államtitkár úr is öszvérmegoldásról beszélt. Mi, mezőgazdászok tudjuk, hogy a hibridizáció milyen fontos a mezőgazdaságban. A mezőgazdaság fejlődésének egyik legfontosabb útja volt. Azonban én - az általam ismert vizsgálatok alapján - úgy tudom, hogy a mezőgazdaságban vagy a gazdasági élet területén a hibrid megoldások igazán nem sikeresek. Még a mezőgazdaságban is úgy van, hogy a hibrid szervezetek instabilak. Ezt tapasztaljuk most a szövetkezeteknél, amennyiben szövetkezeti és részvénytársasági vonásaik is vannak. Az előterjesztésben is elhangzott, a MOSZ is követeli, hogy tovább kell módosítani a szövetkezeti törvényt, hogy eltoljuk azt a részvénytársasági vagy a társasági szabályozás irányába.
Úgy érzem, hogy ez a folyamat nagyon veszélyes, mert ennek az lehet az eredménye, hogy a mostani szövetkezetek talán jól érzik majd ebben a szövetkezeti törvényben magukat, de végül is nem lesz az országnak olyan szövetkezeti törvénye, amelynek alapján új szövetkezetek könnyen jöhetnek létre és jól tudnak működni.
Mindezek alapján a vitára bocsátott törvénytervezetet nem tartjuk alkalmasnak még a benyújtás indoklásában megfogalmazott célkitűzések megoldására sem, ezért elsősorban szakmai okok miatt nem támogatjuk. A KDNP szakértői és képviselői viszont készségesen közreműködnek olyan új szövetkezeti törvény megalkotásában, amely egyaránt szolgálja a jelenleg már meglévő, még működőképes és továbbfejlődésre képes szövetkezetek érdekeit és új szövetkezetek létrehozását is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
