GYIMÓTHY GÉZA

Full text search

GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót. A december 31-ei határidővel kapcsolatos véleményemet Torgyán József elnök úr elmondta. Inkább Lakatos szocialista párti képviselőtársamnak mondanám, aki az összehívással kapcsolatos véleményét mondta el. Az a véleményem, hogy ahol jól működnek a szövetkezetek, ahol a szövetkezeti vagyont ésszerűen tudják működtetni, ott nincs oka félni a szövetkezeti vezetőknek, igazgatóságnak, hiszen a tagok kétharmada kellene a szövetkezet szétválásához. A kívülállók hiába is - úgymond önök szerint - mesterkednének azon, nem tudnák meggyőzni a tagok kétharmadát. Tehát teljesen értelmetlennek tartom ezt a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot, mert épp a kívülálló üzletrész-tulajdosonok a motorjai a fejlődésnek, a piacgazdaság fejlődésének. De ahol rosszul működik, és vannak ilyen szövetkezetek, ahol nagyon rosszul működtetik a szövetkezeti vagyont, ott a munkajogi függőség miatt a téesztagok logikusan nem mernek az igazgatósággal szembeszállni. De ott a kívülálló üzletrész-tulajdonosok, akik nincsenek munkajogi függőségben, épp ők a motorjai a piacgazdaság felé haladásnak, ők segítenék azt, ami érdeke a téesztagnak is, hogy ésszerűen legyen működtetve a szövetkezeti vagyon.
Tehát teljesen értelmetlennek tartom a törvényjavaslat előterjesztését és az ügyrendi javaslatomat fenntartom, kérem az elnök urat, hogy a holnapi házbizottsági ülésen tárgyalják meg. Kérem a kormány tagjait, hogy a földkiadó bizottságról szóló törvényt - ami viszont nagyon szükséges, égetően szükséges - mindenképpen a parlamentnek akár már a jövő heti munkarendjébe helyezzék be. Úgy hiszem, akkor a társadalmi békesség jobban előbbre jut, mint most. Köszönöm. (Szórványos taps a kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me