DR. KISS RÓBERT

Full text search

DR. KISS RÓBERT
DR. KISS RÓBERT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés általános vitájának minimális időtartama 30 óra. Ebbe az időtartamba a miniszteri expozé és a bizottsági előadók felszólalásainak ideje nem számít bele. A minimális 30 órából a kormánypárti és ellenzéki képviselőknek együttesen azonos idő, 15-15 óra áll rendelkezésére.
A kormánypárti, illetve az ellenzéki képviselőcsoportok között az időkeret felét egyenlően, a másik felét a képviselőcsoportok között, az ellenzéki képviselők közé számítva a független képviselőt is, a képviselők számával arányosan kell felosztani, úgy, hogy csoportonként legkevesebb 30 perc biztosítva legyen. Ennek megfelelően a kormánypárti és ellenzéki csoportok között a rendelkezésre álló 15-15 órából egyenlően kell felosztani hét és fél órát, illetve a képviselőcsoportok számára arányosan kell felosztani ugyancsak hét és fél órát.
Mindezekre figyelemmel a tárgyalási időkeretek a következőképpen alakulnak:
Magyar Szocialista Párt 8 óra 45 perc, Szabad Demokraták Szövetsége 6 óra 15 perc, Magyar Demokrata Fórum 4 óra 34,5 perc, (Derültség.) Független Kisgazdapárt 3 óra 42,5 perc, (Derültség.) Kereszténydemokrata Néppárt 3 óra 25,5 perc, (Derültség.) Fiatal Demokraták Szövetsége 3 óra 17,5 perc.
Tájékoztatom továbbá önöket arról, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja időkeretéből 15 percet átengedett Zwack Péter független képviselő úrnak, aki felszólalását a vezérszónoki beszédek elhangzását követően kívánja ismertetni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me