HORN GYULA

Full text search

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Képviselő Úr! Sajnálom, hogy be van rekedve, gyógyuljon ki mielőbb... a náthájából. (Derültség.)
Szeretném mindjárt az elején leszögezni, hogy politikai okokból senkit nem bocsátottak el a minisztériumokból... (Zaj a jobb oldalon.).., mert volt egy ilyen megjegyzés. Azt hiszem, már a legutóbb is megemlítettem, hogy az eddigi csere nem éri el az egy százalékot a minisztériumokban.
Ugyanakkor hozzátenném, természetesen a kormányprogramnak megfelelően történik egy létszámleépítés a minisztériumokban és a hozzá tartozó intézményekben, tudniillik a kormány elsősorban saját magán kezdte a takarékoskodást, s ez azt jelenti, hogy 1994-95-ben mintegy háromezer fővel csökken a minisztériumok és a hozzá tartozó intézmények létszáma. Ez az egyik.
A másik, amit le szeretnék szögezni: a kormányprogrammal összhangban hét minisztériumban történt bizonyos szervezeti átalakítás - a kormányprogram előírásainak megfelelően. Ha a képviselő úr kíváncsi, a Miniszterelnöki Hivatalban megtalálhatja ezeknek az új csoportoknak és osztályoknak a névsorát. Hozzá szeretném tenni, ez sem történt létszám- vagy költségemeléssel - ellenkezőleg: megtakarítással.
Ami az ön konkrét kérdésére vonatkozik, legjobb tudomásom szerint az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban és a Pénzügyminisztériumban neveztek ki funkcionális feladattal két csoportfőnököt. Ez nem politikai tisztség, hanem a szervezeti, működési kormányprogramban foglalt előírásoknak a teljesítése jegyében jött létre. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me