DR. KOVÁCS PÁL

Full text search

DR. KOVÁCS PÁL
DR. KOVÁCS PÁL népjóléti miniszter: Elnök Asszony! Én is nagyon örülök, hogy hallhattam Trombitás Zoltán képviselő úr felszólalását. És mivel így mindketten kiörültük magunkat, mondanám, hogy teljesen egyetértek vele a felvetett kérdések zömében. Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik, hogy említette képviselő úr, nem talál a költségvetésben olyan rovatot, címet, amely dohányzás, alkoholizmus, általában a népegészségügy, a népbetegségek, egészségmegőrzés feladatait hangsúlyosabbá tenné.
A múlt hét csütörtökön elfogadta a kormány azt az anyagot, amelynek a címe "Az egészségügy rövid és középtávú feladatai". Ebben megfogalmazódik egy olyan program, amelyhez én kérem Trombitás képviselő úr segítségét is. Ezt úgy hívjuk, hogy mentálhigiénés program. Ennek az egész programnak az irányultsága egy egészséget támogató társadalompolitika, amelynek az anyagi fejezete sajnos nem olyan mértékben áll rendelkezésre, mint ahogy mi szeretnénk, de meg kell alkudni a helyzettel.
A másik az egészségügy szerkezetének átalakítása. Itt természetszerűleg nemcsak a kórházakra kell gondolni, a kórházakra is. Itt nagyon fontos, amit Trombitás Zoltán említett. Felhívom a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy az egészségügyi szerkezetváltással kapcsolatban nagyon sok illúzió kering. Ezeknél egy lényeges dolgot figyelembe kell venni: igaz, az egészségügy drágán old meg olyan szociális problémákat, amelyeket másutt, más intézményekben olcsóbban, humánusabban lehetne megoldani. De a struktúraváltás maga is pénzbe kerül. Nem lehet azt mondani mechanikusan, hogy bezárunk ennyi meg annyi kórházi osztályt, mert akkor az ezek által ellátott szociális problémákat senki nem oldja meg. Meg kell teremteni azt az átmenetet önkormányzati segítséggel, közösen az önkormányzatokkal, ami egy valódi strukturális átalakulást jelent, és nem károsítja sem a betegek, sem a szociálisan rászorultak ellátását. Köszönöm szépen.(Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me