NÉMETH ZSOLT

Full text search

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A regionális külpolitika kérdéséről szeretnék néhány mondat erejéig szólni, különös tekintettel a határon túli magyarság helyzetére, kilátásaira az 1995-ös költségvetési évben.
Engedjék meg, hogy néhány számsort ismertessek, hiszen a határon túli magyarságnak, illetőleg a regionális külpolitikának a költségvetési tételei eléggé széttagoltak a költségvetésben.
A Miniszterelnöki Hivatal a Kézfogás, illetőleg az Illyés Alapítvány révén 500 millió forinttal részesedik ebben a kérdéskörben, amiről szólok; a Népjóléti Minisztériumnál 110 millió forint van a határon túli magyarok ellátására, és a Művelődési Minisztériumnál, különféle tételek eredményeként, a tavalyi összeg - 335 millió forint - maradt fönn: kulturális támogatás, könyvtámogatás, a szomszédos országok diákjainak, illetve pedagógusainak továbbképzése.
Az elmúlt költségvetési évben nominális értelemben 165 millió forinttal több jutott a határon túli magyaroknak, mint az idei költségvetésben - ez pontosan 17 százalékos nominális csökkenést jelent erre a célra. Figyelembe véve az abszolút számokat - hogyha még a Hungária TV-t is ide számoljuk - mintegy 3,5 milliárd forint jut ezekre a célokra.
A számok után hadd idézzem önöknek a kormányprogram 119. oldalát, ahol a következők találtatnak megírván: "A határon túli magyar közösségek anyagi támogatását a kormány legalább a jelenlegi szintet megőrizve, a mindenkori éves költségvetés előre meghatározott százalékában kívánja biztosítani." Továbbá: "Az 1994. év végéig kidolgozza a támogatási rendszer elveit, irányait és módszereit." - kormányprogram, 119. oldal.
Hát, tisztelt Ház, ez után a bevezető után azt hiszem, mindannyian érzékelünk némi feszültséget a kormányprogramban leszögezett elv, illetőleg a számok között.
(16.10)
Jóindulatúan sem tudjuk azt mondani, hogy megtörténik a nominális szintentartás. Nincs egy drasztikus csökkenés - talán ennyit lehet jóindulatúan mondani. Kevésbé jóindulatúan azt is lehet mondani, hogy Horn Gyula komolyan vette, hogy ő csak tíz és félmillió magyarnak a miniszterelnöke.
A költségvetésben előre meghatározott százalékot nem találunk. Én megpróbáltam azonban kiszámolni, hogy itt milyen előre meghatározott százalékról lehetne szó. Ha a Hungária TV-vel együtt ezt a 3,5 milliárdot kiszámoljuk, ez 0,17 százaléka a magyar költségvetésnek, ami a határon túli magyarsággal bármilyen összefüggésben is benne van ebben a költségvetésben. Ha a Hungária TV-t kivesszük a maga 2,5 milliárdjával, akkor mintegy egymilliárd forint marad a költségvetésben, ez pedig öt százada a költségvetésnek.
Előre meghatározott százalék tehát nincs. Ha lenne, akkor egy ilyen százalékot találhatnánk, ami azt hiszem, nem nagyon tölt el bennünket különösebb örömmel. De mindenesetre jó lenne, hogy ha ez a szándéka a kormányzatnak, amely a kormányprogramban megfogalmazódott, előbb-utóbb azért a valóság részévé lenne, és egy többé-kevésbé fix összeggel a határon túli magyarság kalkulálhatna az elkövetkezendő időszakban Magyarország vonatkozásában.
Harmadszor meg szeretném jegyezni, hogy továbbra is, a költségvetésben is kitapintható az, hogy a határon túli magyarokkal, illetőleg a regionális külpolitikával foglalkozó kormányzati intézmények némileg széttagoltak. Komoly erőfeszítést jelent, hogy az ember átlássa, hol vannak elrejtve bizonyos pénzösszegek. Ez értelemszerűen megágyaz annak a jelenségnek, amit mindannyian jól ismerünk: a hatásköri könyöklésnek. Hogyne lenne ilyen jellegű hatásköri könyöklés, ha az említett volumennek mintegy a fele jut a Határon Túli Magyarok Hivatalára, mintegy kétötöde a Művelődésügyi Minisztériumnak jut, és a Népjóléti Minisztériumnak jut az egyötöde.
A tárcán belüli hatáskör-elhatárolódás sem egyértelmű. A Művelődési Minisztériumban találunk példának okáért két tételt. Az egyik a határon túli magyarságnak a könyvkiadását lenne hivatott támogatni, a másik tételnél pedig úgynevezett kulturális támogatásra kerül sor, de a fejezeti indoklásból kiviláglik, hogy ebből a tételből is támogatni kívánják a könyvkiadást és a határon túli könyvkiadást. Természetesen ennek a fejezetnek az alapvető feladata lenne a különféle múzeumoknak, közgyűjteményeknek az állagvédelme.
Kérdezem, hogy végül is milyen intézmény, milyen elvek szerint fogja ezeket a Művelődési Minisztériumban megtalálható határon túli kulturális pénzeszközöket szétosztani?
A tárcák közötti konfliktusokkal kapcsolatban: a költségvetésben kitapintható, hogy mind a Művelődési Minisztérium, mind az Illyés Alapítvány a Miniszterelnöki Hivatalban fog kulturális tevékenységet végezni, de az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak a korábban Kereskedelemfejlesztési Alapja, most Gazdaságfejlesztési Alapja is érdekelt a határmenti gazdasági együttműködés előmozdításában, és tudtommal nem tűz ki ellentétes célokat a 200 milliós kerettel belőtt Kézfogás Alapítvány, amely egyébként az eddigi költségvetésekben önálló tételként nem szerepelt.
Negyedik problémaként - a széttagoltság és átláthatatlanság problémáján túl - megemlíteném, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalának a költségvetési keretében az elmúlt évben egy meglehetősen fontos eredmény volt, hogy feltűnt a határon túli magyar lapoknak a támogatására külön 40 milliós költségvetési tétel. Ez ebben a költségvetésben megszűnt. Mint említettem, új tételként jelent meg a Kézfogás Alapítvány, amely feltehetőleg politikai felértékelődését eredményezi ennek az intézménynek, az önállósága bővülni fog. De szemben az Illyés Alapítvánnyal, amelynek - látjuk - a hatpárti kontrollja nagyjából kialakult, a Kézfogás Alapítvány esetében ezt még nem látjuk. Ösztönöznénk, hogy ez kialakuljon az elkövetkezendőkben.
A Művelődési Minisztérium tételénél 5. pontként jelezném: örömmel tölt el bennünket, hogy a Hungária TV Alapítványnak végül is a két és félmilliárdos támogatása megvan. Hosszú ideig bizonytalanok voltunk e tekintetben. Persze nem tudjuk még, hogy a médiatörvény a Hungária TV-vel kapcsolatban milyen meglepetéseket fog tartogatni.
Említettem már, nem világos, hogy a Művelődési Minisztériumnak az egyes, határon túli magyar vonatkozású tételei hogyan viszonyulnak egymáshoz. Jeleznem kell problémaként, hogy főleg itt a diákok ösztöndíjával kapcsolatban nagyon nehezen tartható az, hogy ugyanaz a nominális összeg szerepel a költségvetésben, mint a tavalyiban, hiszen ebből a tételből kellene az itt tanuló mintegy kétezer, határon túli diáknak az ösztöndíját folyósítani, illetőleg a távoktatásba bekapcsolódott, határon túli intézmények is ebből a forrásból lennének ellátva.
Azt hiszem, át kellene alaposan gondolni azt, hogy mi a magyar kulturális tárcának a stratégiai irányvonala a felsőoktatás területén, hiszen inkább legyen kevesebb az a kör, amelynek szétosztják a támogatásokat, de legyen megfelelő volumenű.
A népjóléti tárcánál szerepel egy 110 millió forintos tétel, a Segítő Jobb Alapítványnak a tétele, amely a határon túli betegeknek a magyarországi gyógykezelését lenne hivatott elősegíteni. Ez az összeg nominális értékben 10 millió forinttal csökkent, hölgyeim és uraim, ami azt jelenti, hogy a határon túli magyarság számára ezek a lehetőségek látványosan be fognak szűkülni, reálértékben ugyanis ez a csökkenés nem 10 százalék, hanem 25 százalék körüli.
Befejezésül a kulturális intézetekről el szeretném elmondani, hogy Magyarország számtalan kulturális intézményt működtet a Művelődési Minisztérium felügyelete alatt, többek között a szomszédos országokban - ilyen található Prágában, Pozsonyban, Bukarestben stb. -, s azt kell lássuk, hogy a dologi kiadások teljesen szélárnyékba helyezik ezeket az intézményeket. Például tavaly 560 millió forint volt a nominális támogatásuk, jelenleg ez lemegy 480 millióra.
Befejezésként megint a kormányprogramot idéznénk: "Elengedhetetlen a jó viszony, a széles körű kapcsolatrendszer, a szoros együttműködés a szomszédos országokkal, a térség államaival. A kormány élni fog a kulturális és emberi kapcsolatokban rejlő lehetőségekkel." - a 148. oldal a kormányprogramban. Nem ezt tükrözi a költségvetésben a kulturális intézeteknek a preferáltsága. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me