DR. TÓTH TIHAMÉR

Full text search

DR. TÓTH TIHAMÉR
DR. TÓTH TIHAMÉR (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kétperces reflexiómat azzal szeretném kezdeni, hogy bár Varga István képviselőtársam nem kért meg arra, hogy vegyem védelmembe, de csak annyit szeretnék bejelenteni, hogy ő több mint 200 kilométerre lakik Budapesttől, és éppen útban van hazafelé. Tehát bizonyára hiányolni fogja, hogy nem hallhatta élőben ezt a magas szintű jogi érvelést, de lehet, hogy megtalálja rá a módot, hogy ő maga is reflektáljon erre. Amiért jelentkeztem, az tulajdonképpen nem ez. Kissé furcsa hallani itt, ebben a Házban egy olyan képviselőtől, aki már négy évet itt eltöltött és ráadásul ez a képviselő ma az alkotmányügyi bizottság elnöke, hogy "az elmúlt négy évben, az ön pártja uralma alatt történt." Úgy gondolom, mindenki tisztában van azzal, hogy itt az elmúlt időszakban koalíciós kormányzás volt, nem egy párt uralkodott és nem egy párt alkotott kormányt, tehát egy ilyen rosszízű megjegyzésre úgy érzem, mindenféleképpen szükséges, hogy helyreigazítást tegyek. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me