DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA

Full text search

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön változatlanul képviselve a koalíciós és kormányprogram ígéreteit, mind szeptember 27-ei beszédében, mind napi politikai nyilatkozataiban, sőt újabban leveleiben is, úgy tűnik, változatlanul kitart amellett, hogy a privatizációs folyamat a kormány gazdaságpolitikai stratégiája és a törvényhozás egyik legfontosabb elemévé váljék. Az ígéretek arról szóltak, hogy azonnal felállítanak egy vizsgálóbizottságot, s annak eredményeitől függően megteszik a szükséges lépéseket. Ígérték, hogy biztosítani fogják a parlament ellenőrzési jogait, és az egész társadalom számára elfogadhatóvá, átláthatóvá teszik a privatizációs folyamatot. Ígérték, hogy széles körben, hatpárti, szakmai egyeztetés alapján szeptember végéig beterjesztik az új privatizációs törvényt. Ígérték, hogy a privatizáció folyamán nagyobb esélyt kapnak a dolgozók, a termelők, és nagy örömmel hallottam öntől, hogy a kárpótlási jeggyel rendelkező első tulajdonosok is.
Nézzük, mi valósult meg az ígéretekből! Az ÁV Rt.-ben felmentették a vezetést. Folyik a jelentős állami vállalatokban a vezetőcsere. De jó lenne tudni, hogy e személycserék a már eddig lefolytatott vizsgálatok eredményei-e, vagy csupán politikai indíttatásúak.
Ezért kérdezem tisztelettel miniszterelnök urat, hogy a felállított vizsgálóbizottság milyen feladatokat kapott, milyen időszakot vizsgál, kinek, s milyen határidővel számol be?
Kérdezem továbbá: miért késik az új privatizációs törvény, s mikor kerül a tisztelt Ház elé? Folyt-e vagy folyik-e széles körű egyeztetés a privatizációs stratégia kérdésében? Kérdezem nem utolsósorban: mi a biztosítéka annak, hogy a dolgozók, a termelők, az eredeti kárpótlásijegy-tulajdonosok a nemzeti vagyon privatizálása során valóban vagyonhoz fognak jutni?
Várom szíves válaszát. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me