DR. BAJA FERENC

Full text search

DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen megalapozott az a felvetés, miszerint az államnak lehetőség szerint minden fillérrel el kell számolnia az állampol-gárok felé, és éppen ezért fontos az elszámolás - és a precizitás.
Az ön által fölvetett problémát annyiban szeretném pontosítani, hogy nem 7 milliárd forint a beruházás, hanem 3,5 milliárd, és az államkassza nem 5 milliárddal, hanem 1,2 milliárddal támogatta ezt a beruházást. Szeretném azonban rögzíteni, hogy a mi részünkről pont olyan odafigyelést igényel az 1,2 milliárd, mint ha 5 milliárd forint lenne az összeg. Ebben tehát egyetértünk.
A képviselő úr közismerten kiváló jogász, ebből adódóan nyilvánvalóan tudja azt, hogy a részvénytársaság mint olyan, amely a pályázatot kiírta, azt meghatározott jogi feltételekkel kellett hogy végezze. Ezt a pályázatot ön is érintette néhány elemében. Valóban, egy nagyon bonyolult pályázati rendszert határozott meg a részvénytársaság. Szeretném közölni, hogy szíve joga a részvénytársaságnak eldönteni, hogy milyen pályázatot ír ki. Igaz azonban, hogy a tárcaközi bizottság, amely odaítélte ezt a támogatást, döntött arról, hogy szerződéskötésre a források igazolása és a nyílt versenytárgyalást követően megkötött kiviteli szerződések bemutatása után kerülhet sor. Ez az a garancia, amelyet fönntartott magának az állam arra vonatkozóan, hogy bár a részvénytársaság döntéshozatalába nem szólhat bele, de a másik oldalról mégis elszámoljon az adóforintokkal.
A magam részéről egyelőre - az információim szerint - másként látom a pályázat lebonyolítását. Az én információim szerint tisztességesen jártak el a pályázat során. Nem öt szakértő bírálta el a beérkezett 204 pályázatot - amelyeket több mint tizenöt szempont szerint bíráltak el -, hanem fölkértek egy céget, amely a gáziparban semmilyen érdekeltséggel nem rendelkezik: ez az Államigazgatási Számítástechnikai Szolgálat Informatikai Részvénytársaság kontrolling irodája.
(16.10)
Ez végezte el a szakmai munkát, azonban nem döntött a pályázók közül, magát a döntést a térség 96 polgármestere véleményezte és hozta meg szavazatával. Az értékelésnél kétségtelenül csak egy szempont volt, a törzs-, illetve az alaptőke nagysága. Mindenesetre én egyelőre az eddig felhozott indokok alapján nem mernék úgy nyilatkozni a térség 96 polgármesterének javaslata alapján meghozott döntésről, hogy az nem állja ki a jogszerűség és az erkölcsiség próbáját. Egyébként is - mint mondottam - ezért a 96 polgármesternek kell felelnie.
Van azonban az a lehetőség - mint említettem -, hogy maga az állami hozzájárulás csak abban az esetben kerül át, ha a részvénytársaság bemutatja a szerződéseket. Ezen alkalommal kifejezetten kérni fogom, hogy nyújtsák be a minisztériumnak a pályáztatásra vonatkozó adataikat. Jogállamban - amelyet önök ellenzéki oldalról ellenőrizni hivatottak - jelen pillanatban nincs más módja a kormányzatnak. Ezt a döntést én nem semmisíthetem meg. Arra van lehetőség, hogy ezt az állami hozzájárulást ne adjam.
Megmondom őszintén, csodálkoznék, ha képviselő úr elfogadná a válaszomat, bár okozhat meglepetést, képviselő úr szokott ilyeneket tenni a parlamentben. Mindenesetre akár elfogadja a válaszomat, akár nem, én mindenképpen tájékoztatni fogom önt arról a szerződéskötések bemutatása után, hogy milyen adatok állnak rendelkezésemre a pályázatról, így tehát konkrét információja lesz arról. Arról tudom önt tájékoztatni, hogy abban az esetben, ha nem biztosított a pályázat tisztasága, akkor az állam nem fogja ezt az összeget leutalni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Kérem a tisztelt Házat, hogy fogadja el a válaszomat. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me