HORN GYULA

Full text search

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Képviselő Úr! Én egyetlen állami vezető fizetési kimutatását nem kértem be - és nem is fogom bekérni. (Zaj a jobb oldalon.)
Amit el szeretnék mondani ezzel kapcsolatban:
1992-ben - emlékeztetni kívánok, hogy még nem ez a kormány működött - döntöttek úgy, hogy a pénzügyi szférában, a bankok élén, a bankban dolgozók számára a nyugati fizetési rendszert vezetik be. Egyrészt abból az okból, hogy versenyt tudjanak tartani a magán-bank-szférával, másfelől azért, hogy kialakítsák azt a rendszert, ami nyugaton működik. Ennek alapján került sor a fizetések felemelésére.
Komoly feszültséget okoz, egyetértek. Feszültséget okoz az államigazgatás egyéb területei és a bankszféra között, hiszen négy-ötszörös fizetésbeli különbségek vannak, ezt pedig az államigazgatás megsínyli; ezt többek között az előterjesztések kapcsán már említettem.
Egyet nem tehetett ez a kormány: hogy fogja magát és radikálisan csökkenti a különböző pénzintézetekben dolgozók fizetését. Ezt nem tehettük meg, mert ez beláthatatlan következményekkel járt volna. Egyet meg akarunk tenni: mégpedig azt, hogy az állami pénzintézetekben, bankokban dolgozók jövedelme a teljesítményhez, a vagyon alakulásához igazodjon. Ezt meg fogjuk tenni, legalábbis ezen dolgozunk. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me